Hol húzódik a kegyetlenség határa? (18+)

Adott egy szörnyeteg véglény, aki nem tudta feldolgozni, hogy nem kell élete szerelmének. Na, nem azért, mert annyira szerette, dehogy. A birtoklás, a kontroll elvesztése bőszítette fel. A neki való ellentmondás. Mi az, hogy ő nem kell annak, akit behálózott? Majd ő megmutatja, mivel jár ez az elutasítás. Ez az ember arra jutott elméje sötétségében, poklában, hogy példát statuál. Voltak előzményei a tettének. Többször bántalmazta már a 22 éves lányt. El is rabolta, ekkor a lány még meg tudott szökni. A családja feljelentést tett, majd az életveszélyes fenyegetés hatására – a férfi azzal fenyegetőzött, hogy élve eltemeti őket - visszavonták azt. Itt kezdődött minden. Pedig innentől fogva tudni lehetett, ha a tette következmények nélkül marad, folytatás is biztosan lesz. Így is lett.

A visszautasítás hatására fogta magát ez a torzult elméjű vadállat és felkereste volt szerelmét.

A lány nem halt meg. De vajon élet lesz ez számára innentől? S ha igen, milyen? Olyan brutális testi, lelki terrort szenvedett el, amit soha, senkinek sem szabadna átélnie. A családja találta meg. Vajon ők mit érezhettek abban a pillanatban? Nekik milyen lesz az életük ezután? Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. Bárki el tudja képzelni.

Hogy történhetett meg egy ilyen borzalom?

Elkeserítő, hogy a rengeteg szakember, valamint áldozat és túlélő dacára, még mindig megtörténhetett egy ilyen eset. Egy fiatal nőt brutálisan bántalmaznak csak azért, mert visszautasította a nyilvánvalóan bántalmazó udvarlóját. Ez is azt mutatja, hogy semmi sem védi meg a potenciális áldozatokat. Amit pedig újra kiemelnék, megelőzve az áldozat hibáztatás hullámát: bárkiből lehet áldozat. Nem kell hozzá semmilyennek lenni, nem kell hozzá semmit tenni vagy éppen nem tenni. Ha bárki belefut egy ilyen elmebeteg szörnyetegbe, teljesen mindegy, ő maga mit csinál.

Ezért marad el a segítségnyújtás. S azért, mert mindenki félti a saját életét, családját, ezért visszavonják a feljelentést. Ezzel viszont alá is írták a lány halálos ítéletet, akaratuk ellenére. Óriási probléma, hogy akik szemtanúk, akik látják, tudják, mi történik, engednek a félelemnek és inkább visszakoznak.

A túlélők egyetlen fegyvere a tények kimondása.

Minél többen hallatják a hangjukat, minél többen mondják el, mi történt velük, annál kevésbé lehet majd elsiklani felette. Ha egy ember mondja, kinevetik. Ignorálják. Hibáztatják. Ha még fáj neki és szenved, követelik, hogy lépjen már túl rajta. Ha meggyógyult, akkor is megkapja, azért beszél róla, mert még mindig sérült. Akik ilyesmit mondanak, gyakorlati tapasztalat híján nem tudnak semmit az egészről. Nem kívánom nekik, hogy átéljék és tapasztalják a saját bőrükön, lelkükön érezzék ezt az egészet.

De együttérzést, józan paraszti ésszel gondolkodást, a segítségnyújtást, támogatást igenis elvárom. Mert ez az első lépcsőfoka annak, hogy az áldozatok ne maradjanak egyedül, segítség nélkül. S igenis elvárom, hogy a megelőzésen legyen a hangsúly, ne csak szép szavakkal, hanem tettekkel is. Akkor talán nem kell majd több ilyen hírt olvasnunk.

Nyitókép: Shutterstock