Zseni vagy őrült? – Jack Nicholson falta a nőket, Meryl Streep kidobta a szobájából

Jack Nicholson neve mára összeforrt Hollywood aranykorával. Ő az a fickó, akinek elég egy félmosoly ahhoz, hogy uralja a vásznat. Karrierje több mint hat évtizeden átívelő, ikonikus szerepekkel teli pálya: Nicholson megismételhetetlen karizmával uralta a mozit.

Jack Nicholson: a lázadó zseni, aki átírta a mozi szabályait

Pontosan 89 évvel ezelőtt, 1937. április 22-én született meg Jack Nicholson, a hollywoodi filmtörténet egyik legkarizmatikusabb és legkiszámíthatatlanabb alakja. A színész nemcsak a szerepeivel, hanem a nyers, olykor ijesztően őszinte személyiségével is élő legendává vált az évtizedek alatt.

Ha valaki ránézett az ifjú Jackre a ’30-as-’40-es évek fordulóján az Egyesült Államokbeli New Jersey-ben, valószínűleg egy átlagos, kissé talán túl eleven srácot látott, nem pedig a jövő háromszoros Oscar-díjas ikonját. Pedig a lázadás már korán a védjegyévé vált: az iskolában konkrétan rekordot döntött azzal, hogy egy teljes tanéven át minden egyes nap büntetésben volt. Nem bírta a korlátokat, és ez a zabolátlanság később a színészi védjegyévé vált. De valami más is lapult a háttérben, mégpedig egy olyan családi titok, ami még egy szövevényes noir filmben is megállná a helyét.

Nicholson ugyanis már felnőttfejjel, befutott sztárként tudta meg 1974-ben egy újságírói nyomozásból, hogy az élete valójában egy hatalmas kegyes hazugságra épült. 

A titkot azért őrizték, mert June fiatalon, házasságon kívül szülte meg Jacket, és a kor erkölcsei szerint ez akkoriban vállalhatatlan lett volna. Mire a színész szembesült az igazsággal, nagymamája és anyja is halottak voltak, így soha nem kapott válaszokat a kérdéseire. Ez a mélyen gyökerező érzelmi feszültség és bizonytalanság ott lüktetett szinte minden alakításában: abban a vibráló, olykor dühös energiában, ami a kamera előtt kirobbant belőle.

Száll a kakukk fészkére: Jack Nicholson Oscar-díjat kapott érte

Bár 17 évesen már Los Angelesben próbálkozott, Hollywood eleinte nem kért belőle. Több mint tíz évig tartott, mire a Szelíd motorosok szabad szellemű, alkoholista ügyvédjeként végre rárúgta az ajtót a filmfővárosra. Onnantól viszont nem volt megállás. A ’70-es évek közepére ő lett a valódi sztár, és 1975-ben megérkezett az a szerep, amely örökre bebetonozta a helyét a legnagyobbak között.

A rendezői székbe a cseh menekült Milos Formant ültették, Jack Nicholson pedig az elmegyógyintézetbe zárt vagány rab, Patrick McMurphy bőrébe bújt. McMurphy nem csak egy karakter volt, hanem a szabadság és a rendszer elleni lázadás szimbóluma is. Nicholson játéka ebben a filmben egyszerűen elementáris: egyszerre volt gyerekesen pimasz, végtelenül karizmatikus és a végén szívszorítóan kiszolgáltatott.

A film körüli viták és Formannal való folyamatos csörték ellenére a végeredmény filmtörténelmi bravúr lett. Ez volt mindössze a második film a történelemben, amely elvitte az „öt nagy” Oscart (film, rendező, forgatókönyv, férfi és női főszereplő). Nicholson ekkor tarthatta először a kezében az aranyszobrot, de ami fontosabb, ekkor vált azzá a megkerülhetetlen figurává, aki nélkül ma nem ugyanaz lenne a mozi. Az intézet steril világát felforgató alakítása ma is érvényes kérdéseket vet fel: ki az őrült? Nicholson pedig valóban drámai erővel volt képes hozni az őrület felé kacsintgató karaktereket – 1980-ban Stanley Kubrick Stephen King regényéből készült filmjében, a Ragyogásban formálta meg máig is egyik leghíresebb karakterét, a pokoli hotelben lassan eszét vesztő író, Jack Torrance figuráját.

Jack Nicholson sötétebb oldala: botrányok a csillogás mögött

Bár a tehetségét senki nem vitatta, Nicholson magánélete és stílusa sokszor adott okot a botrányra. Ő volt a Mulholland Drive fenegyereke, akinek a háza az éjszakai élet központjaként vált hírhedtté. Nála a buli nem csak italt jelentett; a gátlástalan szórakozás is mindennapos volt. 

A nőkkel való kapcsolata finoman szólva is ellentmondásos volt. Volt, hogy szexmunkás bántalmazása miatt állt bíróság elé, máskor pedig egy baseballütővel verte szét egy őt feltartó autós szélvédőjét az utcán. Ezek az ügyek ma valószínűleg azonnal véget vetnének egy karriernek, de Jack valahogy mindig megúszta egy vaskos pénzbírsággal és természetesen a fenegyerek ferde mosolyával az arcán.

Jack azonban a botrány után sem fordult el barátjától, amiért sokan a mai napig neheztelnek rá. Meryl Streep vagy Cher sem emlegették túl kedvesen: Streep konkrétan kizavarta a szobájából pimasz ajánlatai miatt, Cher pedig a kíméletlen kritikáitól szenvedett. Nicholson hitt a saját ellenállhatatlanságában, és nehezen viselte, ha falakba ütközött. Talán ezért is hordott mindig napszemüveget: abban ő volt a legyőzhetetlen Jack, nélküle viszont csak egy „öregedő, kövér fickónak” érezte magát.

A nyugdíjba vonult legenda öröksége

Az évek során Jack összesen tizenkét Oscar-jelölést gyűjtött össze, amivel abszolút rekorder a férfi színészek között. (Háromszor meg is kapta az aranyszobrot – ezzel a képzeletbeli dobogó második fokára állhat a négy Oscaros Katharine Hepburn mögött.) Olyan alkotásokkal gazdagította a filmvilágot, mint a már említett Ragyogás, vagy a Batman, ahol Jokerként megmutatta, hogy a gonoszság lehet bohém és stílusos is. Még a késői korszakában is tudott nagyot dobni, gondoljunk csak a Bakancslista életigenlő milliomosára vagy a Lesz ez még így se! kényszerbeteg írójára.

Ma, 89 évesen Nicholson már kerüli a rivaldafényt és a nyilvánosságot. Visszavonultan él a villájában, élvezi a magányt, és néha feltűnik egy-egy Los Angeles Lakers-meccsen – nagy kosárlabda-rajongóként bérelt helye van a lelátón –, bár az utóbbi időben már onnan is elmaradozik. Elvesztette a barátait, a korát pedig emelt fővel, de némi melankóliával viseli. Ő az utolsó mohikánja annak a Hollywoodnak, ahol még nem a PR-ügynökök vagy számítógépes algoritmusok mondták meg, ki mit mondhat, és ahol a tehetség mellé járt egy jó adag veszélyes őrület is.

Jack Nicholson életműve nem csak a polcon sorakozó díjakról szól. Sokkal inkább azokról a pillanatokról, amikor a néző levegőt venni is elfelejtett a moziban, mert nem tudta eldönteni, hogy amit lát, az a zsenialitás vagy maga tiszta őrület. Egy dolog biztos: olyat, mint ő, többet nem gyártanak.

Nyitókép: Michael Tighe/Donaldson Collection/Getty Images