Óriási bátorság kell ahhoz, hogy egy túlélő beszéljen az őt ért bántalmazásról

erőszak kibeszélő magazin trauma túlélő bántalmazás
„Akkor van vége a traumának, amikor el tudod mondani másoknak, mit tettek veled, és ők sírnak, nem te. Annyiszor kell elmondani, amíg te olyan jól tudod elmondani, hogy a közösség gyászolja és siratja meg azt, amit veled tettek. De ezt csak úgy lehet megtenni, ha az ember őszinte". (Feldmár András)

Óriási tévedésben élnek azok, akik úgy gondolják, hogy az erőszak vagy a trauma túlélők örökre sérültek maradnak, s azért beszélnek az őket ért bántalmazásról, mert nem gyógyultak meg. Éppen ellenkezőleg: a "Törjük meg a csöndet" kampány célja éppen az, hogy a nevesítés és a nyilvánosság erejével elvegyük a bántalmazó fölényét, önigazolását és megelőzzük a további abúzust. Óriási bátorság kell ahhoz, hogy egy túlélő nyíltan beszélni kezdjen, ám óriási segítség minden szava azoknak, akik hasonló bántalmazást élnek át: rálátást, erőt ad a ki- és továbblépéshez.

Egy baráti vita során megkaptam, immár sokadjára, hogy azért beszélek a témáról újra és újra, mert ilyesmi ért és nem gyógyultam meg, ezért férfigyűlölő lettem, ezáltal más nőket is nagyon káros tévútra terelek. Ezt épp egy olyan férfi vágta a fejemhez, akiről történetesen tudom, hogy bántalmazó, ráadásul a legjobb barátja felesége vagyok, s ezzel a barátját is leszólta: hiszen rásütötte, ő maga is problémás, mert problémás nőt választott. Nyilvánvalóan csak belém akart rúgni egy nézeteltérés miatt, amit ő maga generált a folyamatos szarkavarással, barátok háta mögötti kibeszéléssel, egymásnak ugrasztással.

Az első perctől gerinctelenül intézte a konfliktust és egyáltalán nem tetszett neki, hogy nem hallgatok, hanem szembefordulok vele. Hazudott, tagadott, megpróbált bemocskolni a többiek előtt, rágalmazott, majd miután kifogyott az érvekből és nem talált rajtam fogást, felhívott és a szokásos cinikus módon, magas lóról közölte velem a fentebb leírtakat. Övön aluli volt. Amit mondott, annak egy része igaz volt: mégpedig az, hogy valóban beszélek ezekről a dolgokról és felnyitom az emberek, a nők szemét. Az is igaz, mélyen sérültem. Fájt ez a viselkedés, mert több, mint 20 évig a barátomnak hittem, a viselkedése nem igazolta a mostani szavait, melyek nyilvánvalóan csak sértettségből és a lebukása miatti haragból fakadtak. A vád többi pontja azonban aljas volt, hiszen éppen én vagyok az, aki mindent megtett, hogy meggyógyuljon – ami meg is történt, ezt az életem igazolja -, és a saját példáján keresztül segítsen másoknak.

Forrás: Shutterstock

Ütni azon, aki beavatott a bizalmába, visszaélni azzal, amit róla tudunk vagy tudni vélünk, a legjellemtelenebb emberek módszere. S igen, minden ilyen vád és támadás újra és újra feltépi a sebeket. Nem azért, mert még mindig benne vagyunk a traumában, oh, nem! Hanem azért, mert végletesen korlátolt és buta, s amikor ilyennel találkozunk, nehéz józannak és nyugodtnak maradni, hiszen egy ilyesfajta megnyilvánulás szintén kőkemény bántalmazás. A célja is az. Mélyen hiszem, hogy amikor egy ember ilyesfajta megnyilvánulásra ragadtatja magát, pontosan érzi és tudja, mit művel, mit okoz és ennek ellenére engedélyt ad magának, hogy megtegye, ráadásul kéjes örömmel, a fájdalomokozás célba érésének okán.

Tagadhatnám, hogy nem esik rosszul, de miért tenném? Igenis fáj, amikor ilyen támadás ér. Az is biztos, nem mindig tudok, vagy akarok megfelelően reagálni, mert egyvalamit megtanultam: az ilyen tudatlan, korlátolt és gonosz emberrel szemben nem kell mindig normálisnak lenni. Kommunikálni sem kell vele, mert maga is bántalmazó, tehát soha nem fogja elismerni, hogy gáz, amit csinál, hogy egyáltalán azt csinálja, amit én mondok, sőt, kiforgatja a szavainkat, földbe döngöl, ennek pedig sok értelme nincs. A legdühítőbb számukra, ha szembe fordulunk velük, ha nem találnak rajtunk fogást, mert nem megyünk bele a játszmáikba, a generált vitáikba, ha nyilvánosságra hozzuk a tetteit és ignoráljuk. Nos, mindet megtettem. Elmondtam a barátainknak, elmondtam a férjemnek, s amikor felhívott ez a jóképességű, bevallom, rettenetesen ideges lettem. Pár mondatot próbáltam mondani, de aztán rájöttem, teljesen fölösleges. Így hát ráagattam egy jelzőt, rácsaptam a telefont és letiltottam mindenhonnan.

Egy biztos. Én ettől csak dühösebb és elszántabb leszek. Éppen az ilyenek viselkedése ad erőt a folytatáshoz. Nem állok le velük, mert szeretem és tisztelem annyira magam, hogy ne tegyem. De hallgatni nem fogok. Soha.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.