A mozizás közösségi élménye sokszor nem a vásznon látottaktól, hanem a mellettünk ülők viselkedésétől függ. A teljes elmélyülést gyakran a nézőtéri zavaró tényezők és a folyamatosan ropogó pattogatott kukorica teszi tönkre.
A nagyvászon előtti sötétségben mindenki kicsit kivetkőzik önmagából, és megmutatja valódi arcát a többi nézőnek. Ilyenkor derül ki, hogy a pattogatott kukorica nemcsak egy finom nasi, hanem fegyver is lehet az idegeink ellen. A közös filmnézés ugyanis egy különös társadalmi kísérlet, ahol a legkülönfélébb mozinéző típusok kényszerülnek egymás mellé két órára.
Forrás: Forrás: 123rf.com
Amikor a pattogatott kukorica válik a főszereplővé
Beülsz a helyedre, várod a kezdést és reménykedsz a digitális detoxban lévő csendben, de a melletted ülő már az előzetesek alatt nehéztüzérségi támadásba kezd. Ő az a típus, akinél a mozis snack fogyasztása nem egy mellékes tevékenység, hanem egy komplett ritmushangszeres előadás.
Minden egyes kukoricaszem kihalászása a zacskóból olyan hanggal jár, mintha egy nejlonzacskót próbálnának kisimítani egy mikrofon mellett.
Aztán jön a rágás, ami ütemes, megállíthatatlan és minden drámai csendet könyörtelenül kettévág. Ilyenkor érzi az ember, hogy a mozi etikett íratlan szabályai egyeseknek teljesen ismeretlenek.
Nem arról van szó, hogy ne lehetne enni a moziban, hiszen ez a rituálé része, de nála ez élet-halál kérdése. Ha a filmben éppen a főhős utolsó szavait hallgatnánk, ő pont akkor találja meg a zacskó alján a legropogósabb darabot. Ez a nézőtípus valójában nem is a filmre koncentrál, hanem a saját emésztőrendszerére és a nassolás élményére. Számára a mozi csak egy sötét étkező, ahol véletlenül vetítenek is valamit a falra, miközben ő a sós falatokkal küzd.
A súgó és a szakértő, aki szerint a pattogatott kukorica is baki
Aztán ott van a mozi tudora, aki suttogva ugyan, de annál magabiztosabban elemzi a koncepciót és a technikai megoldásokat.
Ő az, aki észreveszi, ha a főszereplő órája két vágás között három percet ugrott, és ezt azonnal meg is osztja a partnerével.
Úgy beszél a rendezői látásmódról, mintha ő maga vágta volna a filmet, és minden fordulatnál jelzi, hogy ez már az elején kitalálható volt. Számára a film nem élmény, hanem egy megoldandó egyenlet, aminél csak az a fontos, hogy ő hamarabb tudja a végeredményt.
Mellette gyakran feltűnik a klasszikus súgó, aki már látta a filmet, és kötelességének érzi, hogy felkészítsen a következő percekre.
„Most figyelj, mindjárt kiugrik a bokorból!”
– suttogja, és ezzel sikeresen tönkreteszi az összes feszültséget, amit a készítők próbáltak felépíteni. Ez a típus nem bírja ki, hogy ne csillogtassa meg a tudását, és közben észre sem veszi, hogy az idegesítő emberek táborát erősíti a nézőtéren. Neki a mozi nem meglepetés, hanem egy lehetőség arra, hogy mások felett érezze magát az információi birtokában.
Az érzelmi hullámvasút és a sötétben izzó fényforrás
Vannak olyanok is, akiknél a nevetés vagy az ijedezés olyan hangerővel tör fel, hogy még a szomszéd teremben is hallják. Ő az érzelmi néző, aki minden poénnál harsányan felkacag, és minden ijesztő jelenetnél akkorát ugrik, hogy a szék is beleremeg. Bár ez alapvetően aranyos is lehetne, egy ponton túl fárasztóvá válik, hogy minden rezdülésére figyelnünk kell. Ő az, aki szinte együtt él a karakterekkel, és néha még tanácsokat is kiabál nekik a sötétben, mintha a vászonról bárki is hallaná az intelmeit.
Telefon nézegetős típus, aki lélekben máshol jár
A legbosszantóbb típus viszont az, aki lélekben egyáltalán nincs ott a teremben, őt nevezzük egyszerűen csak fényforrásnak. Ő az a néző, aki tízpercenként előveszi a telefonját, mert képtelen elviselni két órát értesítések és görgetés nélkül. A sötét nézőtéren a mobilja kijelzője úgy világít, mint egy jelzőbója, és mindenkit kizökkent a film világából. Nem is érted, miért váltott jegyet, ha az egész időt a közösségi média hírfolyamának pörgetésével tölti. Számára a film csak egy zajos háttér az online életéhez, és fogalma sincs róla, hogy a fénye mennyire zavarja a többieket.
A mozizás lényege valahol ott van az elengedésben, abban, hogy két órára elfelejtjük a külvilágot és átadjuk magunkat a történetnek. A moziélmény nemcsak a vásznon dől el, hanem abban is, mennyire tudunk tekintettel lenni a mellettünk ülőre. Érdemes néha végiggondolni, mi melyik típusba tartozunk, és talán legközelebb halkabban nyúlunk a zacskóba vagy a táskánk mélyén hagyjuk a telefonunkat a vége főcímig.
Nyitókép: 123rf.com
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
