Annyira üres vagyok, hogy néha csak a könnyek sós ízétől érzem: még mindig élek

Emlékszem régi önmagamra, amikor annyi idős voltam, mint most a lányom. Más volt minden, én is olyan más voltam. András megismerése, a vele töltött évek életem legjobb időszaka volt. Jól kerestem, és igaz, sokat dolgoztunk, de sosem a munkával volt gond. Csináltuk a pénzt és semmire sem volt gondunk. Görögország, Olaszország, Ausztria, oda-vissza, állandóan utaztunk. Sokat jártunk össze a gyerekkori barátnőmmel Annussal és a férjével, Csibivel. Kevés adatott mindenből, kár, hogy csak ennyi jutott a boldogságból.

Fiatalon az ember bele sem gondol abba, milyen kincset érnek az ifjúkori évek. Azt gondoltam én is: örökké fog tartani. Mégis itt ülök magányosan a kávém fölött és nosztalgiázom olyan emlékeken, melyek csak a múltban léteznek és már semmi közük a jelenemhez.

Hová lett a nő, aki egykor élettel teli volt?

Keresem, s 24 éve nem lelem. András feleségül vett, szültem egy gyermeket, mégis, mintha csakis magamnak szültem volna. Szilveszter estéjén végig bulizott, nem is emlékszem, hogy találkoztunk volna aznap, pedig együtt éltünk, én otthon voltam a lányunkkal. Január második hetén tudtam meg, hogy megcsalt, már bőven Nóri születése előtt is.

Ha egy porcelánbabával azonosítom magam, akkor valahol a szívem tájékán egy darab kihullott és azóta is azt keresem. Mintha örök átkot és balsorsot cipelnék azóta. Nem találkoztam senkivel, akivel kölcsönösen boldoggá tehettük volna egymást. Minden hónapban sakkozok a fizetésemmel, hogy mindenre maradjon. A lányommal állandóan csatázunk. Nincs se kutyám, se macskám. Rég találkoztam az önfeledt jókedvvel, mélyről jövő nevetéssel, a szerelem ízével.

Hiányzik, hogy éljek.

Arra vágyom, hogy már az apró dolgoknak örülhessek. Egyáltalán, hogy legyen kedvem élni. Csinálni. Jönni-menni. Néha a legüdítőbb a négy fal között 1-1 sorozat epizódjai között elsüppedni. Elhinni, hogy ez a valóság és nem a nyomorúságomon töprengeni. Oly jó lenne tovább látni a munka mókuskerekén. Bármi, ami üdítene, feldobna, felrázna.

Üresség van bennem. Néha csak a könnyek sós ízétől érzem, hogy még mindig élek. Arról ábrándozom, hogy még láthatom az élet napos oldalát. Hiszem, hogy egy nap megtörik az átok és szívem megtelik az élet minden örömmorzsájával.

Nyitókép: Shutterstock