A feleségem története, avagy hogyan veszítsük el önmagunkat egy házasságban

A hétvégén láttam a Feleségem története című filmet a moziban. Ez tulajdonképpen egy féltékeny férj története, aki teljesen elveszíti önmagát az érzelmek örvényében. A film Enyedi Ildikó rendezésében, Füst Milán regénye alapján készült és bár nem most íródott, a mondanivalója aktuálisabb, mint valaha. Figyelem, a cikk nyomokban spoilert tartalmaz!

A feleségem története című film középpontjában egy férfi áll, Störr kapitány, aki foglalkozását tekintve hajóskapitány. Munkájában magabiztos, sikeres férfi, aki képes felelősséget vállalni és rizikóhelyzetben komoly döntéseket hozni, de a nőkkel kapcsolatban nincs sok tapasztalata, számára ez már ingoványos talaj. Remekül érzi magát a kapitányi kabinban, azonban a társadalmi elvárások hatására úgy dönt, megnősül. Itt kezdődik az igazi érzelmi hullámvasút az életében: habár felesége az elején még csak egy tartozék, akit birtokolhat és egy biztos pont, ahova hazatérhet a hosszú utak után, később azonban beleszeret és megjelenik a kétség, a féltékenység és a kínzó gondolatok, amik szép lassan az őrületbe kergetik.

A film gyönyörűen bemutatja azt, ahogy a férfi szép lassan teljesen elveszíti önmagát a házasságban. De ezért számokérni nem lehet, hisz sokan beleestünk már hasonló hibába. Minden könnyű, amíg nincsenek mély érzelmek, akkor még könnyű önfeledten kacérkodni, nagyokat szeretkezni és élvezni az életet, azonban, ahogy egyre közelebb kerülünk a másikhoz, úgy bonyolódik az élet is. Legalábbis főszereplőnk esetében így van, aki látszólag csak birtokolni akarja a feleségét, megismerni nem nagyon próbálja, de arra rögtön felkapja a fejét, amikor megjelenik egy rivális a színen.

Azt gondolom, hogy az embereknél amúgy is bekapcsol a hatodik érzék, ha fenyegetve érzik magukat, így van ez főhősünk esetében is. Megszállottjává válik annak, hogy felesége megcsalja, a kínzó gondolatok pedig lassan romba döntik az egész életét. Féltékenysége odáig vezet, hogy inkább szárazföldi munkát keres, hogy imádott felesége közelében lehessen. Közben boldogtalan, vergődik, szabadulna tőle, de közben mégis ragaszkodik hozzá. Igazi kínzó, se veled se nélküled kapcsolat ez, ami általában nem szokott jól végződni.

Fotó: Csata Hanna/Facebook/A feleségem története - Enyedi Ildikó új filmje

A sikeres és magabiztos férfi a vagyonát is lassan feléli, mint egy szellem bolyong a saját életében, keresve a kapaszkodókat, amiket nem nagyon talál. Lassan árnyéka lesz önmagának, felemészti a görcsös ragaszkodás a szeretett nőhöz, akivel továbbra sem tud mit kezdeni. Azt nem árulom el, hogy végződik a film, mindenesetre megfogalmazódik az emberben a kérdés: vajon jobb-e biztonságban egyedül vagy egy másik emberrel együtt az érzelmek viharában?

Vajon törvényszerű-e, hogy ha szerelmesek leszünk, akkor elveszítjük önmagunkat a kapcsolatban? Miért van az, hogy eltűnik a magabiztosság és átváltozunk szorongó és dacos kisgyerekké, aki két kézzel kapaszkodik a másikba? A pszichológia szerint a párkapcsolat azért egy nehéz terület, mert ez mozdítja be leginkább azokat a gyermekkori sérüléseket, melyek a szüleink által értek minket. A legtöbb ember szeretethiányos és a párjától várja a figyelmet, a megerősítést és a megváltást. Ha pedig nem kapja meg, akkor kezdődik az őrület, ahogy főhősünknél is történt.

Talán ezért is van, ami korunk nagy problémája, hogy a legtöbb ember inkább falakat húz a szíve köré, nehezen szeret és engedi magát szeretni. Védjük magunkat, mert félünk az újabb csalódástól és közben magányos és megkeseredett emberekké válunk. Vagy ha „ügyesek" vagyunk, elhitetjük magunkkal, hogy ez így tökéletesen jó nekünk, de legalábbis biztonságos.

Nyitókép: Mozinet

    Ezek is érdekelhetnek