magazin kibeszélő lány anya szülő
Oly jó lenne, ha némaságod helyett öröm fogadna anyai ölelésedben. Ha csend helyett élet köszönne az otthon küszöbét átlépve. Nem akarnám, hogy megváltozzon a te életről való gondolkodásmódod. Adnék egy új szemüveget, amin keresztül láthatod a derűt, a fényt. Elmondanám, hogy hiányzik a ragyogás a szemeidből. Mi történt veled, drága édesanyám?

Akárhányszor beszélgetünk, mindig egy egyoldalú beszélgetésben találom magam. A kérdésre: -mesélj, mi újság? mindig szívesen válaszolok és avatlak be mindenbe, ami számottevő, ami az életem egy darabja. Hiányzik, hogy a mesém végén, amikor megkérdezem én is ezt a slampos kérdést és tiszta szívvel várom a választ, egyszer más érkezzen válaszként, mint a semmi.

Anyukám! Tudom, hogy nekem nem olyan nehéz a te terhed, mint a sajátom, mégis megszakad a szívem, amikor kínodban nevetsz magadon, az életeden. Azon, hogy évtizedek múltán is úgy látod, hogy semmi örömöd nem adatott az életedben, ahogy te szoktál fogalmazni: rajtam kívül.

Minden ilyen beszélgetés alkalmával elönt a csalódottság és sírni tudnék, hogy semmit sem tudsz mesélni nekem. Talán már nem látod, milyen színes is ez a világ, vagy, hogy mennyi említésre méltó mozzanata akad. Úgy sajnállak érte, hogy nem tudom az én univerzumomat megmutatni neked.

Emlékszem rá, régen nem ilyen voltál. Amikor mosolyra húzódott a szemed, pedig sokkal nehezebb volt minden. Több munkád volt, kevesebb időd velem. Alig volt pénzünk, mégis sokkal többet fogtál fel az élet napos oldalából. Most, mintha teljesen bezárkóztál volna és úgy látom, hogy erről végérvényes döntést hoztál. Egy vastag és áttörhetetlen burkot építettél fel, kizárva annak lehetőségét, ami a boldogság szólamán eljuthatna hozzád.

Forrás: Shutterstock

Hatalmas és fel nem dolgozott traumák nyomnak, lassan 24 éve már. A születésemmel, ami a legnagyobb ajándék volt az életedben, mintha a legsúlyosabb traumát hozta volna magával azzal, hogy apám lelépett minden vagyonunkkal. Ez akkora seb a szívednek, ami örökké heget fog képezni és sosem tud begyógyulni.

Boldog voltam, ha volt egy férfi az életedben, még ha kevésszer is volt alkalmam így boldognak látni téged. Tudom, hogy ez is mély fájdalom, még akkor is, ha tudjuk, nem azzal van a baj, hogy ne tudnál odaadó társa lenni bárkinek. Talán túlontúl akarsz szeretni, és épp ez ront el oly csúnyán mindent. Mintha ezzel a görccsel taszítanád el magadtól, aki a megnyugvást adhatná életed második felében.

És azt hiszem, hogy Papa halála örök hiányt és fájdalmat hagyott a lelkedben. Létezése és gondoskodása szebbnél szebb virágokat növesztett lelked virágos kertjében, azonban azzal, hogy ő megpihent: mind elpusztult.

Anyukám! Nem baj, ha fáj. Ordítsd ki minden fájdalmadat. Mindet, ami nyom Téged. Nem szégyen, ha érzünk. Nem kell mindennap főnixmadárként újjáélednünk. Vállalni kell és olykor letenni az álarcot, hogy megéljük a fájdalom legmélyebb bugyrát is.

Emlékszem arra az erős nőre, aki még mindig benned van valahol. Sokszor árnyként látlak: valakit, aki él, lélegzik, s aki legbelül mégis teljesen üres. Bárcsak nevetnél, bárcsak sírnál, bárcsak ordítanál. Bárcsak mélyről feltörne minden, amit eltemettél magadban és talán folytathatnánk egy új, tiszta lappal, megannyi örömmel és mosollyal.

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.