Anyám bénító személyisége majdnem örökre kiölte belőlem a lelket

Ha egy 5 fős társaságban 4 sikertelen ember van, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mi vagyunk az 5. ilyen ember, hiszen a körülöttünk lévő emberek energiáiból, mentalitásából táplálkozunk.
De mi a helyzet abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy a szüleink húznak vissza minket? Ha az ellenállás állandósul és csak felzaklat a jelenlétük?

Az első fontos pont az én életemben akkor jött el, amikor felismertem, hogy nem tudok édesanyámmal együtt élni és muszáj elköltöznöm, különben fejre állok és tönkre megyek idegileg. Állandó konfliktusba, ellenállásba kerültünk, ami miatt sokszor szorongtam és sírtam. Szívesebben bolyongtam a városban, minthogy korán hazaérjek. A világról alkotott negatív szemlélete rám nyomta a bélyegét, amiből minden áron menekülni akartam.

Rosszul reagált arra a tényre, hogy szakemberhez fordultam a kettőnk ügyében, hiába mondtam, hogy egyedül nem fogom tudni megoldani. Amikor elmondtam, hova megyek és miért, csak így válaszolt:

- Te tudod... - azonban szavai mögött éreztem, nem ért egyet a lépésemmel.

Körülbelül egy év múlva, a felismerést követően elköltöztem. Úgy értékelem, hogy egy fontos döntést hoztam meg magamért, és nem bántam meg. Szükségszerű volt és emelkedtem azáltal, hogy kiléptem a szülői védő buborékból. Mindig a fejemhez vágta, hogy nem lesz könnyebb, ha elköltözök. Hiszen ott vár majd rám a házimunka, hogy ezentúl minden számlámat nekem kell fizetnem. Az albérletnek ára van. Igen ám, de az a szabadság, amit az albérlet ad számomra - tőle függetlenedve -, az megfizethetetlen. Egy újabb problémát vetett fel ez benne, s megértettem, nincs igényem arra, hogy minden nap kommunikáljunk.

A másik oldalról muszáj hangsúlyoznom, hogy az én döntésemet elfogadnia neki is bizonyosan fájt. Szülőként és magányos középkorú nőként, aki szorong, aki függ egy másik ember társaságától, jóval nehezebb ezt kezelni. Végül ő is belátta, hogy a kapcsolatunk állapota nem tartható, így abban bíztunk, hogy az elköltözés megoldásul szolgálhat. Rövid ideig segített és már annak örültünk, hogy a találkozók alkalmával nem estünk egymásnak, nincs konfliktus és egy órát nyugalomban tudunk együtt tölteni.

Elfogadtam, hogy a mentális egészségem érdekében építőbb, ha az egymással folytatott kommunikációt korlátok közé helyezzük. Megelégszünk kevesebbel is, hiszen az néha jóval több.

Nyitókép: Shutterstock