Vigyázz, hogy mit mit kívánsz...

Veled is előfordult már, hogy a csillagokat is lehoztad volna valamiért, ám később ráébredtél, hogy az mégsem képvisel akkora értéket számodra, mint gondoltad?

Tinédzserkorom első igazán komoly kapcsolata igencsak a végét járta. Én már a szakításon gondolkodtam, de akartam adni a dolognak még egy utolsó esélyt – tudom, fiatalság, bolondság. Végül a srác megelőzött és ő tett pontot a viszonyunk végére – telefonon –, viszont ez egy váratlanul kialakult élethelyzet miatt hihetetlenül megviselt engem.

Kétségbeesésemben hirtelen azt sem tudtam, mitévő legyek. Késő este volt, ő pedig elég messze lakott tőlem, de mindenképp látni akartam, hogy személyesen győzzem meg: minket összeköt a sors. (Légyszi, ne röhögj nagyon, ma már látom, hogy mennyire gáz volt, ahogy viselkedtem és gondolkodtam!)

Mit tesz ilyenkor egy igazán rettenthetetlen lány? A pénztárcáját és a méltóságát nem kímélve átverekszi magát több településen, hogy éjnek évadján meglepje szíve választottját az otthonában. Bár akkor együtt aludtunk, végül nem lett folytatás, én pedig ebbe lelkileg belebetegedtem. Körülbelül egy hónapra.

Forrás: Shutterstock

Épp az érettségire készültem és rájöttem, hogy nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget, a szenvedést, hiszen a jövőm volt akkor a legfontosabb. Lassan elkezdtem magamat előtérbe helyezni és jobban szeretni, mint az exemet, s láss csodát, mikor ez megtörtént, térden csúszva jött vissza hozzám – persze már hiába.

Pedig azelőtt heteken át minden létező manifesztációs technikával megkíséreltem őt visszarántani magamhoz, mert tényleg úgy éreztem, hogy nélküle nincs élet. Aztán egy-másfél hónapra rá kiderült, hogy mégis van.

Egyvalamire biztos jó volt az az időszak: rájöttem, hogy amit a szív kíván, sokszor csupán illúzió és egyszerű kémiai függőség, hiszen gyakran egyáltalán nem szolgálja az érdekeinket, ha vágyaink beteljesülnek, sőt!

Ez a teória azóta többször bizonyosságot nyert a magánéletem során. Nevetséges belegondolni, mi lenne velem ma, ha azok mellett a férfiak mellett maradok, akik miatt oly sokáig bánkódtam. Ráeszméltem, hogy felesleges önmagamat ostorozni hosszú hónapokon, sőt, éveken át. A lehető leggyorsabban le kell vonni a megfelelő következtetéseket – persze sürgetni semmit nem szabad – és arra koncentrálni, hogy fejlődjek az életem minden területén.

Azóta nem boszorkánykodom-kuruzslok-varázsolok senkit és semmit magamhoz, hiszen tudom, hogy ha valamiért keményen megdolgozom, illetve az a dolog valóban a javamat szolgálja, egyszer úgyis megszerzem, ha törik, ha szakad.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek