Egy aranyásó vallomása
Angéla és a férje a kocsiban ültek. A fiatal nő az ablakon nézett kifelé, a csodaszép táj zöldellő pompájával szinte körülölelte. Elbűvölte a jobbra látható vérvörösen tarkálló pipacsmező, néhány gyapjas bárány bájos elmosódó alakja, a hátrébb futó kis patak, a mezőn násztáncot járó madarak, és a távolban magasba törő hegycsúcs.
Oldalra nézett. Férje tökéletes higgadtsággal vezetett, észre sem vette a vérvörös pipacsokat, a bárányokat, a madarakat, vagy a patakot. Uralta a nyolcszáz lóerős csodajárművet, a féltett kincsét. Nem kívánta a szellő lágy fuvallatát, sem a napfény ízét, hiszen ott volt neki a légkondicionáló, a bőrülés, a sportkormány. Legszívesebben ráordított volna, hogy álljon meg, húzódjon az út szélére, mert ő ledobná a méregdrága magassarkút, mezítláb szaladna a selymes fűben, megsimogatná a gyapjas bárányokat, szedne egy csokor pipacsot, és később megmászná a hegyet. Igen. Megmászná azt az óriási hegyet. De nem szólt.
Már hónapok óta, amikor kettesben voltak, csak a csend volt közöttük. Szinte tapintani lehetett. Érezte a szagát, bele lehetett simulni, ahogy baljóslatúan, szomorúan körbefogta az embert. Férje mindössze harminc centire volt tőle, mégis olyan egyedül érezte magát, mint még soha. Ránézett a férfira, megereszkedett tokájára, foltos bőrére, táskás szemeire. Egész bensőjét átjárta a mély gyűlölet. Mennyire gyűlölte ezt a férfit! Úgy érezte, megfullad, ki akart törni ebből a némaságból, a megszokottság keretei közül, meg akart szabadulni ettől a rettenetes helyzettől. Még csak huszonöt éves volt, fiatal, gyönyörű, és élni akart! Ehelyett most csak egy, a férfi tulajdonai közül. Újra a tájat nézte és mélyen elmerült a gondolataiban.
Tizennyolc éves múlt, amikor a fővárosba került.
Felvették a főiskolára. Ujjongó boldogság járta át! Emlékszik az első napokra, amikor a várost járta, szinte végkimerülésig. Nézte a jól öltözött, sikkes embereket, a kirakatokban elhelyezett szebbnél-szebb holmikat, a kávézókban, éttermekben beszélgető párokat, csoportokat. A hatalmas, klasszikus épületek némelyikéről pontosan tudta, micsoda történelmi jelentőségű. Mintha egy filmbe cseppent volna. Elbűvölte a főváros csillogása, pompája és egész egyszerűen nem tudott betelni vele.
Már négy napja járta az utcákat, amikor egy széles sugárúton az egyik kirakat előtt nézelődött és látta, ahogy egy gyönyörű nő megáll az üzlet ajtaja előtt. Pár másodperccel később fehér kesztyűt viselő, öltönyös férfi nyitott ajtót neki és szinte hajbókolt, amikor beengedte. A nő hihetetlenül szép volt. Tökéletes a haja, sminkje, ruhája. Emlékszik, azon gondolkodott, biztosan valami híresség. Az ismeretlen nő minden mozdulata gazdagságot, eleganciát és magabiztosságot sugárzott. Belenézett a kirakat üvegébe, meglátta benne saját magát. A saját tükörképe arcul csapta.
Haja fénytelen, hátul összefogva, arcán semmi smink, kinyúlt, a sok mosástól bolyhos pulóver, farmerja kopott, a szára kirojtosodott, edzőcipője olcsó, kitaposott. Arcát a kezébe temette, közel állt hozzá, hogy elsírja magát. Felnézett és meglátta az üzletben a gyönyörű, elegáns nőt. A szép és gazdag nő az üveg túloldalán, ő meg, a szegény lány, a viseletes ruhájában kívül. Akkor döntötte el, ő is olyan lesz, mint ott bent az a nő!
Visszament a kollégiumi szobájába és egész délután az ágyán feküdt, terveket kovácsolt. Másnaptól olyan céltudatosan látott neki a megvalósításnak, hogy maga Rommel is megirigyelhette volna. Három évet adott magának, hogy kivitelezze a tervét. Bejárt a főiskolára, szorgalmasan tanult, mellette rengeget dolgozott és minden fillért félretett. Hetente négyszer edzett. Futni járt, jógázott, tornázott. Mindent egymaga csinált, mert nem költött edzőteremre, jóga órákra.
Az első év végére a teste átalakult, fehér bőre alatt szépen kirajzolódtak az izmok. A második év végén kifehéríttette a fogait és megnagyobbíttatta a mellét. Iszonyú fájdalmas eljárás volt, és minden megtakarított pénzét elköltötte, de megérte. Szabadidejében a leggazdagabb negyedekben ült le egy-egy parkban, és megfigyelte az emberek járását, viselkedését, majd a tükör előtt utánozta őket. Aztán elkezdett ismerkedni, barátokat szerezni.
Voltak olyan hallgatók a főiskolán, akiket felvetett a pénz. Gyönyörű ruhákban jártak, mind csupa márkás darab. Legtöbbjüknek új sportautója volt, nem ritkán saját ingatlanjuk. Hozzájuk csapódott. Megismerkedett Ritával, akinek az apja a leggazdagabb emberek listáján szerepelt. Rita nagyon sok partira meghívta, és ő lelkesen vetette bele magát ezekbe az eseményekbe. Ekkorra már levetkőzte tájszólását, beszédmódja kifinomult volt, teste gyönyörű, haja fényes, gyönyörűen vágva, sminkje visszafogott, mégis profi módon elkészítve.
Az egyik ilyen buliban ismerkedett meg Rita apjának barátjával, Károllyal. Ő nem volt még huszonegy éves, a férfi ötvenöt. Angélát elbűvölte, hogy a férfi minden szavára mindenki ugrik, hogy láthatóan nem egyszerűen gazdag, hanem fürdik a pénzben. Lassan adta meg magát. Tűpontosan kiszámított lépésekkel haladt és végül elérte a célját.
Másfél évvel később a férfi feleségül vette. Nem szerette Károlyt. Soha, egyetlen pillanatig se. Sőt, még csak nem is kedvelte. Ugyanakkor érzett valamiféle hálát iránta, hiszen neki köszönhette azt a csodát, amelybe belecsöppent. Az első két év egészen boldogan telt.
Angéla, mint egy gyerek, aki beszabadult az édességboltba, mindennek örült. A hatalmas háznak, amelyben éltek, a tengerparti villáknak Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Amerikában. Károlynak saját yachtja volt. Angéla imádta! Aztán maga sem tudja mi történt. Azt sem, hogy mikor. Az utazások, a yacht, a partik már egyáltalán nem dobták fel. Károly mindig megmondta, mit vegyen fel, kivel legyen kedves, ki az, akivel nem beszélgethet. A férfi hagyta jóvá, vagy épp tiltotta meg, kivel barátkozhat. Károly választotta ki, mit sportoljon, ki legyen az edzője, hogy milyen könyveket olvasson, milyen filmet nézzen meg.
Az első igazi törés talán akkor volt, mikor egy estélyre indultak és ő felvette az új hófehér ruháját, ami előtte nap készült el. Károly ránézett az újság lapjai fölött, melyet a kezében tartott éppen, és közölte vele, hogy ezt azonnal cserélje le, mert kövéríti. Angéla szóra nyitotta a száját, hogy megmondja a véleményét, de a férfi szúrós tekintettel nézett rá és így szólt:
- Ki se nyisd a szád! Én vettem a ruhát, én tartalak el, mindent én fizetek. Az enyém vagy. Én döntöm el, mit veszel fel! Indíts, öltözz át! Amíg nem lesz két centivel karcsúbb a derekad, nincs világos színű ruha!
Angéla sírva szaladt fel a szobájába, de gyorsan rájött, a férjének igaza van. Sajnálatos ugyan, de mégis, igaza van. Felvett egy fekete estélyit és a férje elé lépett.
- Igazad van, Kedvesem – mondta neki Angéla – holnaptól még keményebben fogok edzeni. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet. A férfi megsimogatta az arcát: - Jó kislány! Ezt már szeretem!
Igen, valószínű ez volt az első pont. A kezdet. Annak a kezdete, mikor teljesen rosszra fordultak a dolgok. Mert később az ilyen esetek egyre gyakoribbak lettek. Aztán eljött az az este. Összerázkódik, ahogy erre gondol. Károly megkérte, aznap a legjobb formáját hozza.