Kisebbségi komplexus, önértékelési zavar, aprócska egó? A te tetoválásod mit próbál elfedni?


Hosszú ideig tetoválás inkább bírt negatív jelentéssel, mint művészi értékkel. Japánban például a mai napig rossz szemmel nézik a tetovált embereket, fürdőkbe, éttermekbe nem engedik be őket, és sok munkahelyre sem vesznek fel tetováltakat. Ennek oka, hogy az országban korában csak yakuzák, azaz gengszterek voltak tetoválva, illetve a bűnözők homloka volt büntetésből és megkülönböztetésből kitetoválva, így nem is csoda, hogy a tetováltakat kirekesztette magából a Japán társadalom.

De ha belegondolunk, itthon is csak néhány évtizede fogadta el a társadalom a tetoválást, amit sok tetoválószalon művészi szintre emelt. Ennek ellenére a tetoválások nagy része szép, ám összefüggéstelen, üres motívumok halmaza, de ha van is kapcsolat a bőrbe varrt minták között, a tartalom, és leginkább az összhang a viselőjével elmarad. De akkor mi értelme? Íme a legjellemzőbb, de nem túl meggyőző okok!
Igen, nagyon is szép lehet egy tetoválás. Ahogy egy ékszer is szép, és igazán hozzá tud tenni az ember megjelenéséhez. De ahogy nyakláncról sem állítaná senki, hogy minden körülmények között, és élete minden szakaszában a megfelelő esztétikai pluszt tenné hozzá megjelenéséhez, akkor miért állítjuk ezt egy bőrbe varrt mintáról? Szóval az esztétikai élmény önmagában nem lehet elegendő ok.
Erre a célra ott a henna vagy a felragasztható tetoválás – amúgy nagyon örültem, amikor a csillámtetkó reneszánszát élte, és már nem csak a gyerekek kiváltsága volt az "ideiglenes tetkó".
Vagy esetleg attól tartasz, hogy tetkó nélkül nem lenne elég gyönyörködni való a testeden?
Miért, amúgy félsz, hogy elfelejtenéd? De ha szeretnéd, hogy lépten-nyomon eszedbe juttassa valami a szép emléket, tedd be a telefonod háttérképének! Sokkal gyakrabban idézi fel a múlt eseményeit, mint a vádlidon szereplő Guns'n'Roses felirat...
Szerintem nagyon kevés olyan dolog van, aminek a fontosságát ne lehetne ezer más, hatékonyabb módon kifejezni. Esetleg pont az a baj, hogy azon az ezer más hatékonyabb módon nem fejezed ki, és ezzel kompenzálsz? Vagy ha nagyon is kifejezed, akkor miért nem érzed elégnek? Nem bízol abban, ha mindent megteszel azért, hogy számodra fontos személyeket, gondolatokat helyén kezelj, akkor az elég lenne?
De ha annyira jellemző rád, akkor miért kell még külön kiírnod magadra? Nem bízol eléggé abban, hogy nyilvánvaló, hogy te ilyen, esetleg olyan vagy?Tudom, hogy a (ön)marketing világát éljük, de ha igazán jelentős dolgokról van szó, szerintem még mindig érvényes a régi mondás: jó bornak nem kell cégér. Én legalábbis próbálok önazonosan élni, azoknak az elveknek és értékeknek megfelelően, amelyekben hiszek, amit fontosnak tartok. Az egész életem egy nagy kifejezése ezeknek, és nem hiszem, hogy hozzáadna vagy elvenne ebből az, kiírom-e magamra vagy sem...
Igen, régen csak vagány emberek tetováltattak. De el kell, hogy keserítselek, ők nem attól lettek vagányok, hogy tetováltattak, hanem eleve vagányak voltak, és csak utána tetováltattak. Azt is abból a célból, hogy ezzel lázadjanak a társadalmi konvenciók ellen. Viszont ma már igazán semmi vérlázító nincs egy tetoválásban. Szóval ilyen szempontból értelmét vesztette a dolog. Ha nem érzed magad elég lázadó vagánynak, akkor a tetoválástól sem leszel az!
A népcsoportban, ahol élsz – mert olyan szerencsés vagy, hogy Hawaiin születtél –, ez évezredekre visszamenő hagyomány, ami semmi mással nem pótolható jelentéssel bír. Elfogadom. Sőt, fejet hajtok azok előtt, akik ilyen szépen őrzik saját kultúrájukat. Nekem viszont egyetlen ilyen felmenőm sincs, szóval nálam ez se játszik, és szerintem nem én vagyok az egyetlen: Magyarországon nem sokan mondhatják el magukról, hogy a tetoválás a kultúrájuk része.
A környezetedben mindenki tetováltat, és te is sodródsz az árral? Mert, miért ne? Ám ennél jobb okod nincs egy életre szóló döntés meghozására... Hát nem túl jó referencia.
Nagyon ritka kivétellel azt tapasztaltam, hogy a legtöbb tetoválás mögött megbúvó motivációban van egy kis önbizalomhiány, és egy kis bizonyítási vágy. Mert hát biztos, stabil dolgokat nem igazán kell bizonygatni – szerintem. Ahányszor csak beszélgettem tetovált ismerőseimmel arról, miért varrattak, vagy miért pont azt a motívumot, és mi vonzza őket a tetoválásokban, elég gyorsan kibújt a szög a zsákból. Hogy pont az, amit el szerettek volna érni a tetoválással, szorosan kapcsolódik életük egy olyan területéhez, amit erősíteni, fejleszteni szeretnének.
És amúgy ezzel semmi baj sincs. Sőt, örülök, ha ebből erőt tudnak meríteni. Csak ha meglátok egy tetoválást, egyből az jut eszembe, hogy a viselője valószínűleg kicsit bizonytalan.
Persze nem azt mondom, hogy egy kis bizonytalanság szégyen lenne. Sőt, szerintem sokkal tiszteletre méltóbb, mint a gátlástalan önhittség. És azt se mondom, hogy a nem tetovált emberek között nincs ugyanennyi önbizalom-hiányos – vagy még több. És amúgy nekem is van egy csomó ilyen jellegű kétségem. De én nem abban látom a megoldást, hogy ezt egyfajta kompenzációként kiírom magamra. Hanem inkább dolgozom a problémán. Ha pedig egy kis külső megerősítésre van szükség ehhez, inkább önismereti csoportra vagy terápiára költeném a tetoválásra szánt pénz.
Nyitókép: 123rf
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.