Bűntudatom volt, amiért jól éreztem magam a szakításunk után

Ismerős, amikor szakítás után hetekig, hónapig sopánkodsz az exed után? Úgy érzed, hogy egy nagyszerű pasit veszítettél el, és azt érzed, hogy sosem találsz majd hozzá foghatót? Én életemben először nem így érzem magam a szakításom után.

Korábban én is váltam már szerelmi csalódás áldozatává. Tulajdonképpen, kétszer is.

Az első csalódás alkalmával nagyon fiatal voltam, mindössze 15 éves, és először voltam szerelmes. A kapcsolatunk talán éppen ezért hagyott bennem mély nyomot, mert rövid ideig tartott, és azért is, mert nem tudtam feldolgozni, hogy a másik már nem akar velem lenni. Úgy is mondhatnám, hogy igazi „egynyári kaland" volt. A srác akkora hatással volt rám, hogy még két évig senki más nem létezett számomra, és sokáig reménykedtem, hogy az érzései megváltoznak. Minden alkalommal, amikor találkoztunk, megszakadt a szívem.

Évek teltek el, amikor ismét azt éreztem, hogy a szívemet darabokra törték. Az első komoly párkapcsolatomnak egy Messenger üzenet vetett véget. A szakításunk hidegzuhanyként ért, mert én teljes szívből szerettem az exemet, és ebből kifolyólag egyáltalán nem számítottam arra, hogy ő már nem akarja folytatni a kapcsolatunkat. Bár borzalmasan fájt, ezt az "ismerős" szituációt már határozottan jobban kezeltem, de itt is hónapokig azt éreztem: nem fogom túlélni a történteket.

Életem legmeghatározóbb szakítása mégis a legutolsó volt. Nem azért, mert a volt párommal voltam a legtöbb ideig együtt, hanem azért, mert az elválásunkat igazán éretten és tiszteletteljesen kezeltük. Nem volt dráma, tányértörés vagy kiabálás. Egyszerűen felismertük a helyzetet, hogy társként már nem tudjuk boldoggá tenni egymást, és leültünk megbeszélni a dolgainkat. A kapcsolatunk vége felé sokszor eszembe jutott, hogy ha egyszer őt elveszítem, abba biztosan belehalok. Ez persze drámai túlzás, de igazi, nagy szerelem volt a miénk, és mindig azt hittem, vele fogom leélni az életemet. Végül én léptem, és őszintén elmondtam neki: így nem tudom tovább folytatni.

Forrás: Shutterstock

Még aznap este, amikor elköltözött, ezernyi könnycsepp csordult le az arcomon, de már másnap megkönnyebbült a lelkem. Hosszú idő után sikerült akkorát pihennem, hogy szinte új emberként ébredtem fel. A lelkem mélabú helyett reménnyel telt meg, és optimistán tekintettem az előttem álló új fejezetre.

Őszintén szólva bűntudatot éreztem amiatt, hogy a szakításunk után ennyire jól érzem magam. Az eddigi tapasztalataimhoz képest kivételesen más volt a forgatókönyv, és magamnak sem mertem bevallani, hogy megérdemlem a boldogságot. Nem használtam el tucatnyi zacskó százas zsebkendőt, és nem fogyasztottam tonnányi csokoládét sem, hiszen nem volt rá szükségem.

Ha lehet így fogalmazni, egy szakítás után életemben először érzem azt, hogy nem én vagyok az a fél, aki veszített bármit vagy bárkit. Igaz, pozitívan tekintek az előttem álló időszakra, de a fontossági sorrendemben egyáltalán nem szerepel, hogy ismét párkapcsolatban éljek. Egyetlen célom van, hogy önmagamra és a céljaimra összpontosítsak. Ha ez sikerült, akkor lehet róla szó, hogy ismét kitárom a szívem ajtaját.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek