Egy egész napos sorozatnézés nekem felér egy wellness programmal

A sorozatokkal való kapcsolatom úgy kezdődött, hogy megszületett a fiam. Amikor esténként elaludt, én meg hullafáradtan lerogytam a kanapéra, bekapcsoltam a tévét. Soha nem felejtem el, az első a Vészhelyzet volt, amibe belefutottam és ott is ragadtam. Először csak néztem ki a fejemből, aztán egy idő után érdekelni kezdett a történet. Na, nem annyira, hogy világmegváltó gondolataim támadtak volna tőle.

Viszont agymosásra kitűnő volt.

Nem kellett hozzá megerőltető agyi tevékenységet végezni. Nem kellett gondolkodni. Minden nagyon-nagyon egyszerű volt. A barátnőm teljesen kiakadt, amikor elmeséltem neki. Szörnyülködött, hova jutottam. Így hát elmeséltem neki, hogy miután egész nap a gyerekkel vagyok és az agyam gyakorlatilag egy bolha szintjére zuhan estére, nem a fennköltre vágyom. Hanem limonádéra. Szappanra. Olyanra, ami elé leülök és értelmesen nézek ki a fejemből. Nincs gondolat, nincs semmi. Csak nézek és boldog vagyok. Olyan lehet ez, mint a pasasoknak a pecázás. A semmi doboz.

Nem tudom, ismeri-e a valaki Mark Gungnor A semmi doboz, a férfi és a női agy-, vagy Kovács András Péter humorista ugyanilyen témájú előadását, - de ajánlom. Én életemben annyit nem nevettem egyfolytában, mint őket hallgatva. Totálisan igaz minden egyes mondatuk. Bárki magára ismerhet. Én ekkor jöttem rá, hogy talán férfi mód működöm. Ugyanis nekem is van semmi dobozom. Ráadásul óriási nagy szükségem van erre. Bár, ha jobban belegondolok, erre mindenkinek szüksége lenne. Hogy bizonyos időközönként elvonuljon a saját kis világába és mindenki hagyja békén. Nem kell csinálni semmit. Nem kell gondolkodni, tervezni. Még csak álmodozni sem. Csak lenni. Csöndben. Bután kinyíló szájjal és üveges tekintettel. Hát ez valami isteni.

Teljesen függő lettem.

Szóval, jött ez a Vészhelyzet. Nekem a totális kikapcsolódást jelentette egy nehéz nap végén. Teltek a hetek és odáig fajultam, már árgus szemekkel figyeltem, mikor érkezik a következő rész, nehogy lemaradjak. Ekkor azért észbe kaptam. Kell ez nekem? Teljesen függő lettem. Sorozatfüggő. Szörnyű. Ekkor kissé leredukáltam, elvontam a figyelmem tőle, de azért esténként tovább néztem.

Ekkor jött a Grace Klinika. Nos, ez egyetlen pici fokkal komolyabb történet, mint az előző. Picikét kell nyomon követni az eseményeket. Iszonyú későn tűzték mindig műsorra, rendszeresen arra ébredtem, folyik a nyálam a tévé előtt és lefolytam a kanapéról. Nem akartam lemaradni, ezért utánanéztem, adják-e máskor is. S ekkor jött a szivárványos tűzijáték, igen! Minden szombaton Grace Klinika maraton van, reggeltől hajnalig nyomják az évadokat, egyiket a másik után. Igen ám, de hétvégén ott van velem a gyerek. Most akkor mi van? Végül arra jutottam, mivel már nagyobb volt a fiam, máskor is volt már a mamánál, kéthetente lepasszolom szombatra anyuhoz. Amikor otthon van, csak este klinikázom. De, ha nincs!

Szétnyitottam a kanapét és betáraztam. Meleg pléd alám, fölém. Nagypárna, óriás párna, kispárna. Minden a kezem ügyében: távirányító, tea, bögre, édes rágcsa, gyümölcs, sós rágcsa, kiskutyafüle. És akkor nekiláttam. Egész nap és egész éjszaka néztem a Grace Klinikát, és közben nem gondoltam semmire. Maga volt a mennyország. Vasárnap ugyanúgy a fiamé voltam, de felturbózva, hála a Klinikának.

Ma már nem nézek annyi sorozatot

Nyilván, egy idő után letettem ezt a kórházasdit is. Már nem is nézek ennyi sorozatot. Nincs is rá már szükségem, s függő sem akartam lenni. Egy ideje azonban azt tapasztalom, gombamód megszaporodtak a sorozatok, és már nem csak a limonádé kategóriában. Bele is néztem párba és meglepődve tapasztaltam, mennyire jók. Így hát, időről-időre találok olyat, amit érdemes megnézni, és akkor nekilátok. Már nem úgy, mint régen, nem annyit, mint akkor. De még most is nagyon jó. Mert valljuk be, hogy sorozatot nézni terápiás tevékenység.

Nyitókép: Shutterstock