A párkapcsolat legyen a legegyszerűbb dolog az életedben: ez a titok

A házasságról a köztudatban valóban inkább az van, hogy nehéz. Tele van a padlás viccesnek szánt, de egyébként baromi degradáló idézetekkel, viccekkel amelyek házisárkányokról, sodrófákról, megcsalásról, szeretőkről, rabláncokról és raboskodásról szólnak. És bár ezek viccként vannak feltűntetve, azért valljuk be, mind tudjuk: minden tréfának a fele igaz.

Ebből kiindulva pedig számomra például nagyon sokáig igencsak érthetetlennek, sőt, kifejezetten rossz ötletnek tűnt a házasság. Nem is értettem, miért vannak emberek, akik lényegében tátott szájjal sétálnak be a f*szerdőbe, hogy egy fixen boldogtalan szituációban éljék le az életüket.

Megtanultuk, hogy a házasság nehéz. Kőkemény munka, feladás, kompromisszum, nézeteltérések, balhék, hullámvölgyek. És ha valakik már több tíz éve együtt vannak, és még az is látszik rajtuk, hogy boldogok, általában csak pislogunk, mint hal a szatyorban, és automatikusan elkezdjük keresni, hogy hol a turpisság, hol a hiba a kapcsolatukban. A másik eshetőség, hogy mintha valami varázslatos, földöntúli lények lennének, elkezdjük ostromolni őket, hogy árulják már el, mi a hosszú és boldog házasság titka.

Bár a házasságban nincs tapasztalatom, több éves párkapcsolatban, együttélésben már van, és azt hiszem, meg is van a titok: a hosszú és boldog párkapcsolat titka az, hogy nem kell túlbonyolítani. Ha pedig nem boldog, csak nehéz és bonyolult, és csak minimális örömforrásként szolgál, akkor minek erőltetni?

Számomra nagyon szép az a hozzáállás, hogy a párkapcsolat legyen a legegyszerűbb dolog az ember életében. Egy biztos pont, amikor a hazatérés megnyugvást és elemi boldogságot hoz, nem pedig menekülési ingert és tányértörést. Amikor a két félnek igénye van az együtt töltött időre, a mély beszélgetésekre, a közös fejlődésre és haladásra. Amikor a másik felünk a legnagyobb bizalmasunk, a legjobb barátunk, a cinkosunk, a támogatónk. Nem pedig egy megoldandó feladat.

Annyi megoldandó feladat van az ember életében, és ahogy telnek az évek, a közös megoldandó feladatok, problémák is csak egyre nőnek. Nem sokkal jobb együtt harcolni a világ ellen, mint egyedül a világ, és mellette még egymás ellen is?

Nem akarom ám túlmisztifikálni a párkapcsolatokat, és úgy csinálni, mintha az lenne az egyetlen egészséges út, ha mindig minden rózsaszín, hiszen ez nem így van. Valóban kellenek a kompromisszumok, és elkerülhetetlenek időről időre a feszültségek is, de ez az élet velejárója. Csak nem kell mindenben a személyes tragédiát keresni.

És valóban olyan is van, amikor a kompromisszum nem játszik a kapcsolaton belül, és valaki valamilyen formában és mértékben elkerülhetetlenül sérül a párkapcsolatban. De ez is az élet velejárója. Nem létezik minden helyzetre mindenkinek jó megoldás.

Minden a mérlegelésen múlik. Ha szeretem azt az embert, aki mellettem van, és továbbra is minden alkalommal mellette teszem le a voksomat, mert minden hibájával együtt ő az, akivel lenni akarok, akkor azért megéri dolgozni. Ha - és ez a legfontosabb - boldoggá tesz ez az ember, és nap mint nap értéket adunk egymás életéhez, akkor ez a jó út. Ha ez nem így van, és csak küszködés az egész, és az összes házasságot degradáló viccben meglátjuk a saját életünkre vonatkozó szomorú igazságot, akkor viszont felmerül a kérdés: hova tovább?

Nyitókép: Shutterstock