Annyi időt töltöttem toxikus kapcsolatokban, hogy már ijesztőnek tűnik az igaz szerelem

Közel egy éve, hogy együtt vagyok egy sráccal. A kapcsolatunk csodálatos, nem szoktunk veszekedni, nem bántjuk egymást, nem játszmázunk. Cserébe viszont őszintén rajongunk egymásért, és ha létezik igaz szerelem, biztos vagyok abban, hogy az pont ilyen. Valami azonban mégis hiányzik...

Hogy mi ez a hiány, nehéz megfogalmazni. A korábbi párkapcsolatokban szerzett tapasztalataimnak "hála" állandó készültségben vagyok, és minden alkalommal, amikor úgy érzem, most lesz az a rész, amikor minden elromlik, amikor kiderül róla, hogy egy normális srácnak álcázott seggfej, hogy átver vagy akármi, de ez mégsem történik meg, összezavarodok. 

Sőt, néha azon kapom magam, hogy a korábbi csalódásaimon fantáziálok. Mintha időnként hiányozna valamelyik exem. Bár józan ésszel és józan szívvel fel tudom mérni azt, hogy nem véletlenül értek véget azok a párkapcsolatok, és azt is tudom, hogy egyik sem volt egészséges, ráadásul nincs az a pénz, amiért újra belevágnék bármelyikbe, néha mégis furcsa nosztalgiát érzek.

Mivel hónapok óta gyötör ez a kettősség, nemrég válságstábot tartottam egy kedves barátnőmmel, akinek előadtam mindent, ami a szívemet nyomja. Ő is nemrég kezdett el járni egy sráccal, és mint kiderült, pont ugyanazok a kérdőjelek vannak benne is, mint bennem.

Felelevenítettük a korábbi hősszerelmes, könnyekkel és fiatalos átgondolatlansággal teli éveinket, hátha találunk bármilyen összefüggést vagy mintát, ami által meg tudjuk érteni a bennünk lévő zavart.

Voltak pillanatok, amikor mintha tényleg mindketten meginogtunk volna a jelenlegi párkapcsolati státuszunkat illetően.

Forrás: Shutterstock

Kerestük a párhuzamokat az exeink személyiségében, az akkori életvitelünkben, feltettük magunknak az egyáltalán nem elhanyagolható kérdést, miszerint mazochisták lennénk-e. Épp csak hogy kördiagramokat és egyenleteket nem kezdtünk el felrajzolni a kocsma falára.

Végül a komoly agymunkának hála megérkezett a felismerés: sokkal többet voltunk toxikus párkapcsolatban, mint nem, ezért csak ezeket a mintákat ismerjük. Azt pontosan tudjuk, milyen az, amikor fáj, amikor nem jó, amikor bánt, amikor kihasznál, veszekszik, eltűnik majd megjelenik, vagy meg sem jelenik. Ismerjük a bizalmatlanságot, a ledominálást, az ördögi köröket, amikor hiába sikít minden idegszálunk, hogy meneküljünk, mégis minden alkalommal visszatérünk.

Azt viszont egyikünk sem ismeri, milyen az, amikor valami tartósan jó. Amikor a szenvedélyt nem az örökös konfliktusok szolgáltatják, hanem pusztán a vonzalom. Amikor kölcsönös a bizalom, és amikor nem kell minden pillanatban attól félni, hogy bomba fog robbanni. Amikor tudjuk, hogy amit a másik mond, az úgy is van. Amikor a szerelem nem egy megfejthetetlen, szívet tépő, zokogós dráma, hanem a biztonság, a boldogság, a megértés és a közös fejlődés.

És hiába az elmúlt hónapok minden szépsége és szerelme, ha összeességében eddig nem ebből volt több. A megszokást még nem tudta felülírni a jó, hanem továbbra is jelen van az újdonság és az ismeretlen varázsa, ami néha ijesztő.

Azt már tudjuk, milyen az, amikor nem jó. Azzal már megtanultunk azonosulni, és van annyi rutinunk, hogy tudjuk, mi után mi jön, mikor mire lehet számítani. Ez a kiszámítható, de kényelmes, ismerős rossz. Itt nincsenek meglepetések.

De ezzel szemben megjelent ellenpéldának az ismeretlen, ami még akár jó is lehet. Itt nem tudni, hogy mi után mi következik. Még csak sejteni sem lehet, mikor fog elromlani, el fog-e romlani, ki fog-e derülni, hogy ez is ugyanolyan rossz. Bár a biztonság az alapja, de mégsincs biztonság, csak az ismeretlen van.

És akkor itt a kérdés: melyik a jobb? Az ismerős rossz, ahol már tudod a játékszabályokat és határokat, és bár fáj, de mégis ez a könnyebbik út. Vagy az ismeretlen, amiben benne rejlik a jó lehetősége, de fogalmad sincs a játékszabályokról. Állandó fejlődést, haladást, tanulást igényel, viszont közben semmi sem garantálja azt, hogy mindig ilyen jó is marad.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek