

Akkoriban a pályakezdő fizetésem miatt kellett ezt megoldást választanom – aminek köszönhetően a hónap végén is volt mit az uzsonnás dobozba tenni. Úgy éreztem magam, mint egy túlkoros kollégista, aki mg főzni sem tud, aminek köszönhetően nem egyszer az első falat után a kukában landolt az aznapi ebédem. Azóta nagyot fordult a világ! Egyrészt megtanultam főzni, így jóízűen eszem meg az ebédemet, másrészt, ma már a dobozolás a tudatosság jele, ami lássuk be, menő.

Forrás: 123rf
Az uzsonnás doboz ma már menő: az Instán több millióan osztják meg, mit csomagoltak aznapra
Már nem vagyok pályakezdő, és volt lehetőségem tesztelni a környék étkezdéit is, kaját rendeli a humusztól a pad thai-ig. Egy darabig jó volt, de nem kell sok idő, hogy megunja az ember. Most újra egymásra találtunk az uzsonnás dobozaimmal: imádom megtervezi a heti menüt, majd rávetni magam az alapanyagokra, és főzni bolondulásig. Vagyis azért olyan sokat nem is kell, hiszen csak 30 percembe kerül. Ezek ugyanis nem Michelin-csillagok magasságok, hanem az egyszerű, a tápláló és a gyors fogások Bermuda-háromszöge.
Persze nem azért lett a dobozolás menő, mert hirtelen mindenki talált otthon egy cuki uzsonnás dobozt. Hanem mert a diétázás lett a menő, és oda kell figyelni a mennyiségre és a minőségre is. Komolyabb esetben az étel szénhidrát-zsír-fehérje tartalmára is. De nem ez az egyetlen ok.

Forrás: 123rf
Itt van még 5 érv, miért nem csak a beach body harcosainak éri meg maguknak főzni:
- Az van benne, amit szeretsz. És úgy, ahogy szereted. Te, a párod vagy az anyukád nem rontja el a kedvenc tojásos lecsódat.
- Nem vernek át ezekkel: fincsi ízfokozók, roppanós térfogatnövelők és illatos pálmaolaj - pedig szinte látom, ahogy csorog a nyálad.
- Könnyen alkalmazkodik az időbeosztásodhoz. Egy percet sem kell várni rá!
- Környezetbarát, mert az uzsonnás doboz egy mosogatással újra szolgálatba állhat! Míg mondjuk, a rendeléses dobozokkal a szemét csak gyűlik és gyűlik.
- Az esti előrefőzőcskézés meditatív. És ha rászoksz, úgy kikapcsol, mint a kedvenc sorozatod.
És nyugi! Senki sem tud az év összes napján előre készülni étellel! Ez nem is lehet cél. Csak úgy érdemes, ha a kajapakkodat is úgy élvezed, mint a diétádat, meg egy pohár bort a nap végén!
Nyitókép: 123rf
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!