A étkezés módja egyfajta belső tükörként mutatja meg, mennyire vagyunk képesek valódi pihenőt engedélyezni magunknak a hajtásban. A tudatosan megélt ebéd nem csupán táplálkozás.
Az, ahogy napközben eszel, nem csupán szokás kérdése, az ebéd egy apró tükör, amelyből kiderül, mennyire engeded meg magadnak, hogy megállj, lélegezz és valóban feltöltődj. Most sorra vesszük az ebédstílusokat és a hozzá tartozó személyiségeket.
Forrás: 123rf.com
A monitor előtt falatozó
Ismered azt az érzést, amikor rájössz, hogy megetted az ebédedet, de nem emlékszel az ízére? A monitor előtt evők többsége így jár.
Egyik kézzel görgetsz vagy kattintasz, a másikkal kanalazol, és valahol félúton az agy eldönti, hogy most az evés a másodlagos feladat.
Ez nem lustaság és nem is fegyelmezetlenség. Legtöbbször arról szól, hogy valaki nem mer vagy nem tud kilépni a munkából. A „még befejezem ezt az egyet” gondolata elsöpri a szünetet, és marad a langyos leves meg a félbehagyott munka egymás mellett.
A gond nem az, hogy nem mész le a büfébe. A gond az, hogy az agyad soha nem kap igazi leállást. A koncentráció véges erőforrás, és ha még evés közben sem kapcsolsz ki, a délután nehezebb lesz, mint kellene. A tested jóllakott, de a fejed nem pihent.
A közösségi ebédlő lelke
Van olyan kolléga, aki minden nap megszervezi, ki hova megy ebédelni.
Lefoglalja az asztalt, összetereli a csapatot, és már tíz órakor megkérdezi, hogy aznap mi legyen.
Ez a típus az ebédben nem pusztán táplálkozást lát, hanem kapcsolódást. Ez alapvetően egészséges dolog. A közös étkezésnek komoly mentális egészségügyi haszna van, a kutatások szerint azok, akik rendszeresen esznek együtt másokkal, kevésbé éreznek magányt és stresszt a munkahelyen. Az ilyen alkalmakkor az is hamar kiderül, ki fizeti a számlát, ami tovább árnyalja a csoporton belüli dinamikát.
De itt is van egy árnyoldal. Aki soha nem eszik egyedül, aki minden nap menekül a csend elől, az lehet, hogy a közösséget nem azért keresi, mert jól érzi magát benne, hanem mert retteg attól, ami a csendben vár rá. A hangos nevetés és a közös történetek mögött néha ott lapul a kikapcsolni nem tudás egy másik formája.
A magányos mártír: ma sem volt időm
"Ebéd? Kihagytam, annyi dolgom volt."
– ezt a mondatot sokan mondják el büszkeséggel, pedig nem kellene. A kihagyott ebéd ritkán a hatékonyság jele, sokkal inkább annak, hogy valaki rossz helyen keresi az önértékelését. Ez a típus hisz abban, hogy a szenvedés és a lemondás valahogy igazolja a munkáját. Ha nem ettem, az azt jelenti, hogy dolgoztam. Ha sokat dolgoztam, az azt jelenti, hogy fontos vagyok. A logika csábítóan egyszerű, csak éppen hamis.
A rendszeresen kihagyott ebédek hosszú távon komoly következménnyel járnak. A vércukorszint-ingadozás rontja a koncentrációt, a döntéshozatalt és a hangulatot. Aki délután háromkor ideges és szétszórt, az nem biztos, hogy a munka miatt az, lehet, hogy csak éhes.
Az ebéd, ami tényleg szünet
Van egy negyedik típus is, aki nem mindig hangos és nem mindig látható. Kimegy, leül, eszik. Nem görgeti a telefonját, nem szervez megbeszélést evés közben, nem dolgozik, és nem is magyarázkodik miatta. Ez a típus megértette, hogy a szünet nem jutalom, hanem eszköz. Az agynak szüksége van arra, hogy egy feladattól teljesen elszakadjon. Nem azért, mert lusta vagy gyenge, hanem mert így működik. A valódi pihenő, még ha csak húsz perc is, visszaadja azt az energiát, amit két extra óra munkával sem lehet kipréselni. Ez a fajta ebédelés nem önzőség. Ez befektetés a délután minőségébe. Ahogy ebédelsz, az sokat elárul arról, hogyan bánsz magaddal.
A monitor előtt falatozó nem tud kilépni a munkából, a közösségi szervező néha a csend elől menekül, a mártír a kihagyott étkezéssel igazolja a fontosságát. Mindhárom mögött ugyanaz húzódik: a kikapcsolás nehézségei. A legegészségesebb az, aki megadja magának a szünetet anélkül, hogy magyarázkodnia kellene miatta.
Nyitókép: 123rf.com
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
