Melltartót fel, csajok, vége a karanténnak!
A karantén időszaka mindenkit a kényelmesebb, praktikusabb ruhák felé fordított, hiszen minek is ülnénk otthon egy kényelmetlen zakóban vagy szoros szoknyában?
Ami viszont ennél is nagyobb változást hozott, az nem más, mint a melltartó-nélküliség. Már nem volt kötelező minden reggel magunkra ráncigálni az aktuális szettünkhöz passzoló darabot, így komfortosabban tölthettük a mindennapokat. Véleményem szerint a nők többsége eddig is szeretett otthon melltartó nélkül lenni, csak ez az időszak most kicsit megnyúlt. És ahogy mondják, a jóhoz hamar hozzászokunk...
Sok külföldi újság foglalkozott a témával, hogy vajon fogunk-e ezek után egyáltalán melltartót hordani. Két tábor alakult ki ezzel kapcsolatban. Vannak, akik ezáltal a szabadabb életérzés felé kacsingatnak, és vannak, akik már a gondolattól is elborzadnak, hogy melltartó nélküli nők szaladgálnak majd az utcákon.
A kérdés nem most jelent meg először a világban, a melltartó - és az elődjének számító fűző - körül mindig éles viták voltak. A XIV. században divatba jött alakot formáló, mellek kihangsúlyozását szolgáló fűző rendkívül kényelmetlen viseletnek számított. De mivel a ruhák fazonja szinte megkövetelte a viselését, így nem volt nő, aki ne feszengett volna benne.
Végül Caresse Crosby New York-i kiadó volt az, akinek 1910-ben elege lett a halcsontból készült feszes fehérneműből. Így két zsebkendőt és szalagokat összevarrva megalkotta a melltartó prototípusát, amelyet később szabadalmaztatott is.
A ruhák formavilága megújult, ráadásul egyre kényelmetlenebb volt fűzőben dolgozni, így az a 20. század elejére mindinkább kiszorult a piacról. A későbbi melltartók fazonja és anyaga az évtizedek alatt folyamatosan változott, de az a kérdéskör is többször felmerült, hogy egyáltalán viseljék-e a nők a melltartót. Mindez ugyanis szorosan összekapcsolódott a szabadság érzésével és a feminizmussal... Külföldön a '70-es, '80-as évektől, itthon pedig a '90-es évektől kezdve szinte kötelező lett, hogy egy nőnek melltartót kell viselnie, ha utcára lép.
Tiltakozások is indultak a témában, például az 1968-as Miss America Szépségverseny döntője előtt. Nők egy csoportja melltartókat, sminkcuccokat, fűzőket, magas sarkú cipőket és Playboy magazinokat dobált egy kukába. A nők tárgyiasítására akarták ezzel felhívni a figyelmet. Ez a trend most, a 21. században ismételten előkerült az Y generációnak köszönhetően, akik szabadabb elveket követelnek, és szeretnék megszabadítani a nőket a melltartóviselés elvárásától.
Alapvetően mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy miként öltözködik és visel-e melltartót. De azt nem szabad elfelejteni, hogy sem a protokoll, sem a munkahelyi dress code szabályai sincsenek még összhangban az elhagyásával.
Természetesen a sztárok mindig merészebbek és magamutogatóbbak a nagy átlagnál, ha egy fotózásról, forgatásról vagy vörös szőnyeges bevonulásról van szó. A hétköznapi nők esetében azonban úgy gondolom, a karantén végeztével a melltartók is elő fognak kerülni a fiókokból. Mivel valószínűleg évtizedeknek vagy -századoknak kellene eltelniük ahhoz, hogy egy ilyen változás teljeskörűen elfogadottá válhasson a társadalmakban.
A mostani időszak után mindenesetre már az is nagy eredmény lenne, ha a nők kényelmes - és a saját méretüknek megfelelő - darabokra váltanának. A melltartók feladata ugyanis az, hogy csinosabbá varázsoljon minket és segítsen a szép sziluett kialakításában.
A merev, szoros, túlszivacsozott termékek helyett válasszunk varrás és merevítő nélküli, elasztikus és természetes anyagú fehérneműket! Amik nem vágnak, nem szorítanak, és nem deformálják el a testünket. Hiszen egy kényelmetlen cipőben sem járunk szívesen - akkor egy nem megfelelő melltartóban se tegyük ezt!
Nyitókép: Shutterstock