Az első tubus szakállfesték, amit az öregedő férfi megvesz...
Ocsmány, szörnyű, közeleg a halál. Messziről jön a lihegése, de picit már hallatszik - a kor zakatolt a fülében, és nem tudott mást tenni, mint tovább bámulni magát a tükörben. Néhány szarkaláb, magas homlok, csábmosoly.
Ha kialussza magát, bárkit képes levenni a lábáról, de mi lesz ezután? Tavaly télen vette észre az első ősz hajszálát, pontosabban nem is ő, hanem a fiúk. Alig várták, hogy végre zrikálják valamivel. "Végre téged is megérintett az öregedés" - röhögtek harsányan, bár egy csepp irigység még mindig maradt a hangjukban. Hiszen ő még mindig nagyon férfi volt, Thor, Zeusz, vagy amit akartok.
Négyük közül egyedül ő ült elégedetten a szaunában edzés után, látta az ajtóról visszaverődő tükörképét, és eszébe jutott, ahogy a recepciós átadta neki a törülközőt. Igen, pont azzal a nézéssel, amitől a többiek a kefét rágták. Mert ő még most is kellett mindenkinek: a pénztárosnak, az ügyvédnek, Ági néninek a kisboltból. Még a parkolóőr is hozzá beszélt, ha együtt érkeztek valahova. Csengéről nem is beszélve, aki minden nap várta őt haza. Kitartóan, ha ment, ha nem.
Szóval, a fiúk szóltak neki az első ősz hajszálról, de nem izgatta, mert hátul volt, azt meg úgysem látta. "Ne aggódj, olyan leszel majd, mint a Richard Gere, mákosan jóképű!" Méghogy mákos - gondolta.
Szegény nők, ha tudnák, micsoda városi legenda, hogy a férfiak klasszul öregednek és jól áll nekik az őszülő halánték. Nézzük már meg a negyvenes-ötvenes férfiakat! Szarul néznek ki, szarul öltöznek. Persze, ha Brad Pitt vagy, minden lehetséges, de különben lassú hanyatlás vár rád az amorf farmerek és a kék tabletták világában.
Neki tényleg nem kellett aggódnia a teste miatt, de most csak bámulta magát a tükörben megint. Nézte az állán terpeszkedő szürke pókot, ami kinyúlik a karjaival, hogy bekebelezze. Ősz szakáll, ez már tényleg a halál előszele. Egyre csak bámulta a természetesen fekete szőrzetben a foltot, ami könyörtelennek bizonyult. Már két hete nézi. Először próbálta kihúzkodni, de úgy tűnt neki, mintha duplán nőne vissza minden kitépett szál. Csenge azt mondta, hagyja békén, és fogadja el, hogy ő sem marad tökéletes.
Kinyitotta a tükör feletti szekrényt, és elővett két pasztát. Szakállszínező, garantáltan parabénmentes. Utánaolvasott, ma már mindent lehet festeni, kipróbálja. Nem lesz ő vénember.
Szertartásosan kente a szakállát, majd az előírt öt perc után lemosta a kádban. Ez az - mondta hangosan, és újra egy görög isten nézett rá vissza a tükörből. Ám amikor lenézett a kádba, visszahőkölt. A paszta megfestette a márvány felszínét, mintha tömeges tintahal kivégzést rendezett volna. Sötét foltok sikítottak a kádon, mint vészjósló mementói annak, amit az imént csinált.
Feltépte az alsó szekrényt, ahol a tisztítókat tartották. Kesztyűt húzott, és a kádba öntött mindenből, amit csak talált. A felcsapó vegyszergőz marta az orrát, de nem törődött vele, nekinyomta a szivacs érdes felét, és nekiállt sikálni. Úgy dörzsölte a márványt, mintha mindent el akarna tüntetni. Addig dörzsölte a kádat, amíg az utolsó tintahal maradvány is lekopott a felszínről. Izzadtan ült a kád szélén, zihálva, orra vöröslött a kimaródástól. Nem akar magyarázkodni senkinek, se a fiúknak, se Csengének - neki pláne nem. Újra a tükörbe nézett, bámulta a feketén csillogó állát. Kinek akar ő hazudni?
Nyitókép: Shutterstock