Az első tubus szakállfesték, amit az öregedő férfi megvesz...

Ha kialussza magát, bárkit képes levenni a lábáról, de mi lesz ezután? Tavaly télen vette észre az első ősz hajszálát, pontosabban nem is ő, hanem a fiúk. Alig várták, hogy végre zrikálják valamivel. "Végre téged is megérintett az öregedés" - röhögtek harsányan, bár egy csepp irigység még mindig maradt a hangjukban. Hiszen ő még mindig nagyon férfi volt, Thor, Zeusz, vagy amit akartok.

Négyük közül egyedül ő ült elégedetten a szaunában edzés után, látta az ajtóról visszaverődő tükörképét, és eszébe jutott, ahogy a recepciós átadta neki a törülközőt. Igen, pont azzal a nézéssel, amitől a többiek a kefét rágták. Mert ő még most is kellett mindenkinek: a pénztárosnak, az ügyvédnek, Ági néninek a kisboltból. Még a parkolóőr is hozzá beszélt, ha együtt érkeztek valahova. Csengéről nem is beszélve, aki minden nap várta őt haza. Kitartóan, ha ment, ha nem.

Szegény nők, ha tudnák, micsoda városi legenda, hogy a férfiak klasszul öregednek és jól áll nekik az őszülő halánték. Nézzük már meg a negyvenes-ötvenes férfiakat! Szarul néznek ki, szarul öltöznek. Persze, ha Brad Pitt vagy, minden lehetséges, de különben lassú hanyatlás vár rád az amorf farmerek és a kék tabletták világában.

Neki tényleg nem kellett aggódnia a teste miatt, de most csak bámulta magát a tükörben megint. Nézte az állán terpeszkedő szürke pókot, ami kinyúlik a karjaival, hogy bekebelezze. Ősz szakáll, ez már tényleg a halál előszele. Egyre csak bámulta a természetesen fekete szőrzetben a foltot, ami könyörtelennek bizonyult. Már két hete nézi. Először próbálta kihúzkodni, de úgy tűnt neki, mintha duplán nőne vissza minden kitépett szál. Csenge azt mondta, hagyja békén, és fogadja el, hogy ő sem marad tökéletes.

Szertartásosan kente a szakállát, majd az előírt öt perc után lemosta a kádban. Ez az - mondta hangosan, és újra egy görög isten nézett rá vissza a tükörből. Ám amikor lenézett a kádba, visszahőkölt. A paszta megfestette a márvány felszínét, mintha tömeges tintahal kivégzést rendezett volna. Sötét foltok sikítottak a kádon, mint vészjósló mementói annak, amit az imént csinált.

Feltépte az alsó szekrényt, ahol a tisztítókat tartották. Kesztyűt húzott, és a kádba öntött mindenből, amit csak talált. A felcsapó vegyszergőz marta az orrát, de nem törődött vele, nekinyomta a szivacs érdes felét, és nekiállt sikálni. Úgy dörzsölte a márványt, mintha mindent el akarna tüntetni. Addig dörzsölte a kádat, amíg az utolsó tintahal maradvány is lekopott a felszínről. Izzadtan ült a kád szélén, zihálva, orra vöröslött a kimaródástól. Nem akar magyarázkodni senkinek, se a fiúknak, se Csengének - neki pláne nem. Újra a tükörbe nézett, bámulta a feketén csillogó állát. Kinek akar ő hazudni?

Nyitókép: Shutterstock