Nyílt levél minden undok eladóhoz

Azt hittem, ez a szabad kapitalista verseny megjelenésével kihalt, de úgy tűnik, az új rendszer is kinevelt magából néhány olyan embert, akik szerint a "farok csóválja a kutyát".

Állok a sorban, és egyre rosszabbul érzem magam. Az eladónő ugyanis a pultnak dőlve szapulja a vevőket. Igaz, hogy jó néhánnyal körül van véve, ez azonban egy cseppet sem zavarja: éppen azt ecseteli az egyik ismerősének, hogy ezek a megátalkodott vásárlók még kérdezni is képesek, és ezt többször is megteszik naponta... Korra és nemre való tekintet nélkül állandóan zaklatják. Hát nem látják a kiírásokat? 50%!!!

Korábban ugyanennél a hölgynél már én is érdeklődni merészeltem. Először csak a száját húzta el, majd úgy nézett rám, mintha egy undorító bogarat látna, amitől mindenképpen szabadulni szeretne. Ekkor már tudtam, hogy meg kell küzdenem minden információért.

Ráadásul a válasza - amit unott arccal vetett oda - korántsem volt egyértelmű. "Rá van írva" - felelte. Én azonban nem hagytam magam eltántorítani. Konkrét, egyértelmű infóra vágytam, akkor is, ha épp megzavarom a vevőket pocskondiázó monológjában, amellyel sajnáltatja magát. Mert a vevő már csak ilyen: kérdez.

Mivel pénzt fog otthagyni, joga van megtudni, hogy mit, mennyiért és milyen feltételek mellett vásárolhat. A legtöbben pedig szinte ugyanazokat a kérdéseket teszik fel. HIába, hogy az eladónak aznap már ő az 50. érdeklődő - minden egyes boltba lépő vásárló "újszülött gyermeknek" számít, hiszen csak akkor ismerkedik a kínálattal.

A zsörtölődést hallva a legtöbb ember fülét-farkát behúzva várta a sorban, hogy kifizethesse, amit vett. Még véletlenül sem akartak nagyobb kellemetlenséget okozni ennél. Sőt, egyesek még helyeseltek is az elégedetlenkedőnek. Képesek voltak félretenni a büszkeségüket az 50%-os kedvezmény érdekében, és úgy tenni, mintha bizony hatalmas kegyben részesülnének, amiért a "kisasszony" kiszolgálja őket.

Én pedig megpróbáltam beleképzelni magam a fiatal eladónő helyébe. Igen, nyilván sokféle vásárló létezik. Biztosan akadnak nehéz esetek is.De olyan személyiségtípusok is vannak, akik nem valók eladónak - akik ellenségként kezelik a vásárlókat, és még a kérdéseiket is zaklatásnak érzik. Van, aki nem szeret (vagy nem tud) emberekkel bánni - és ezzel nincs is semmi baj, hiszen különbözőek vagyunk. Ha viszont ilyen típus, akkor nem kéne eladónak mennie. Hiszen így rengeteg felesleges energiát fordít kesergésre, panaszkodásra.

Aki azonban állandó jelleggel negatívan áll a vásárlókhoz, annak sürgősen pályát kellene módosítania - nemcsak a többi ember, de a saját érdekében is! Mert ha nem képes örömöt találni abban, amit csinál, akkor egy megkeseredett, boldogtalan, savanyú ember lesz belőle. Arról már nem is beszélve, hogy az üzletnek sem tesz jót: mindenki szívesebben hagyja a pénzét egy olyan boltban, ahol mosolygós, készséges eladók várják. Még szerencse, hogy sokszor találkozom ilyenekkel is...

Nyitókép: Shutterstock