A pszichopata énem mentett meg a nemi erőszaktól

Automaták, üzletek és metrólejárat nélküli, egyfolyosós átjáró volt két lépcsősorral, az elmaradhatatlan vizeletszaggal és falfirkákkal kiegészítve. Amikor félúton járhattunk, láttam, hogy egy férfi jön le a túloldali lépcsőn – már akkor tudtam, hogy be fog próbálkozni, és nem csak verbálisan. Beigazolódtak a sejtéseim, de a legszokatlanabb az volt, hogy nem szólalt meg, csak határozottan, széttárt karokkal, élveteg arccal, tágra nyílt szemekkel megindult felénk, illetve, leginkább felém.

Tudni kell rólam, hogy az általában sokkolónak bélyegzett helyzetekben az első reakcióm nem az úgynevezett „fight or flight", magyarul „üss vagy fuss" jelenség. Ehelyett az agyam kezd el olyan kiemelkedően magas szinten teljesíteni, hogy azonnal képes vagyok tisztán látni és helyesen cselekedni. Ezt tapasztaltam például akkor, mikor sofőrként autóbalesetem volt, mikor a kiskutyám fulladógörcsben haldoklott a kezeim között, a csonttöréseim alkalmával, és még sorolhatnám.

Ott, abban a pillanatban sem ijedtem meg, csupán bekapcsolt a védekezőösztönöm, és csak azt tudtam, hogy meg kell akadályoznom, hogy az a szörnyeteg hozzám érjen. Olyan hang jött ki a torkomon, amilyen azelőtt még soha.

A következő pillanatban a férfi lélekszakadva iszkolt le a lépcsőn, mi pedig folytattuk tovább az utunkat a villamosmegálló felé. „Jézusom, ez működik?" – kérdezte hitetlenkedve a barátnőm. Mondtam, hogy „Persze, ilyenkor úgy kell tenned, mintha nagyon veszélyes elmebeteg lennél, minél visszataszítóbban, félelmetesebben viselkedsz és minél nagyobb zajt csapsz, annál jobb."

Tudom, akadnak olyan erőszaktevők, akiket az ilyesmi nem tántorít el, de nagyon sokan elbizonytalanodnak, ha a nőnek egyáltalán eszébe jut ellenállni, nem nyugszik bele az áldozati szerepbe.

Velem akkor történt először ilyesmi, bár próbálkozásokba belefutottam, ennyire direkt nemi erőszakra irányuló kísérletet még nem tapasztaltam addig a napig. Alapvetően igyekszem kerülni a gyanús helyzeteket és embereket, az utcán határozottan, gyorsan járok, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is történhetnek borzalmas dolgok, ha egy nő egyedül mászkál az utcán, pláne sötétben.

Mivel ezeket a humanoid retkeket azóta nem lehet kigyomlálni a társadalomból, móta világ a világ, egyelőre sajnos el kell fogadnunk, hogy az ilyen helyzetekben magunkat kell megvédenünk, ha tudjuk, mert a rendvédelmi szervek nem mindig képesek erre.

Az volt a szerencsénk, hogy nyilvános helyen jött velünk szembe az a rohadék, és nem egy teljesen reménytelen szituációban szorított sarokba, mert akkor tényleg csak a közelharc lett volna az utolsó esélyem. Mindig halogatom a női önvédelmi tanfolyamot, de talán ez volt a jel, hogy végre lépjek az ügy érdekében, mert könnyen lehet, hogy egy másik alkalommal már magasabb szinten teszi próbára a sors a túlélési ösztöneimet...

Nyitókép: Shutterstock