A mamahotel csapdájában? Édes fiam, költözz már el!

A másik oldalon pedig, a szülők vélik úgy, fiuknak ideje lenne már elhagyni a családi fészket és megtenni a lépéseket a saját lábukra állás felé vezető úton. Egyrészt mert ez az élet rendje, meg már csak azért is, hogy így végre a szülők is életük következő szakaszába léphessenek. Mert hát lássuk be: 25-30 évnyi gondoskodás több a soknál.

Manapság mindennek kitolódott az ideje. A fiatalok később kezdenek el dolgozni, később költöznek el otthonról, később házasodnak, később vállalnak gyereket... és még folytathatnám a sort. Ennek eredményeképpen pedig, a huszonévesek tovább maradnak a szülői házban, fiatal felnőttként is folytatva a tinédzser életvitelt: továbbra is a szülők támogatására szorulva élik életüket.

Ez persze egyfelől kényelmes, hiszen édesanyjuk mos, főz, takarít rájuk, édesapjuktól pedig kérhetnek egy kis plusz pénzt bulira, ruhára vagy amire kell, de nem utolsósorban, nem nekik kell állni a rezsit és elvégezni a nagybevásárlást.

Mondhatnánk legyintve, hogy ha ez megfelel a "gyereknek" is és a szülőknek is, hát hajrá! Ennél azonban összetettebb a dolog: sunyi, alattomos módon, pont ez a kényelmes helyzet mérgezi meg a családi légkört!

A felnőtt gyerek - de nevezhetjük akár óriáscsecsemőnek is - már elvárná, hogy felnőttként kezeljék, hiszen az is. De mi alapján? Hiszen szülei szemében nem sokat változott a helyzet azóta, hogy tinédzser éveibe lépett. Maximum annyi, hogy már nem matchboxot kér karácsonyra, hanem villanyborotvát...

Nincs is jobb bizonyíték rá, hogy nem szülők és barátnők üres nyafogásáról van szó, hanem komoly problémáról, minthogy társadalomtudományi körökben már elfogadott neve is van a jelenségnek: ők a bumeráng gyerekek! Ezt a kifejezést tehát az önállósodásra nem igazán vágyó fiatalokra használják, akik gyakran el se hagyják a szülői házat. Vagy, ha esetleg bizonyos ideig el is költöznek, a nehézségekkel szembesülve máris HOPP, újból ott találják magukat a kiindulópontnál (mint a bumeráng). Más szóval ők a Pán Péter szindróma tipikus esetei...

Ez a csoport természetesen nem teljesen homogén, hiszen rengeteg típusa van: akadnak, akiknek tényleg nincs lehetőségük elköltözni. Vannak, akik megpróbálják, de nem járnak sikerrel. De akadnak olyanok is bőven, akik nem is kívánnak tenni annak érdekében, hogy saját háztartást alapítsanak - persze ezt soha nem vallanák be önmaguknak sem, helyette folyamatosan kifogásokat keresnek. Nah ők a legproblémásabb csoport!

Az olaszok a „bamboccioni" = „nagy gyerek." kifejezést használják. A britek szava ugyanerre a jelenségre a „KIPPERS = Kids In Parents' Pockets Eroding Retirement Savings" - vagyis "gyerekek, akik felemésztik szüleik nyugdíj megtakarítását". A németek a keményebb „Nesthockers" szót alkalmazzák, amit finomítva úgy lehet lefordítani, hogy „fészekbe rondítók".

Még egy óriási népszerűségnek örvendő realityshow-t is készítettek,Hotel Mama címmel, melyben a szüleiktől először elköltöző, többnyire harmincas fiatalemberek önállósodási próbálkozásait követhette nyomon a nagyérdemű, egy hónapon át. Ezek a próbálkozások menetrendszerűen kudarcba fulladnak: a delikvensek gyakorlatilag életképtelennek bizonyultak, és a hónap lejártával – vagy még korábban – visszaköltöztek a szülői fészekbe. Az USA-ban pedig annyira elterjedt a probléma, hogy még politikai programot is kidolgoztak annak érdekében, hogy csökkentsék a fokozódását.

Egyes források szerint a jelenség a '70-es évektől vált elterjedtté, onnantól kezdett egyre inkább kitolódik az önállósodás. Mások a '80-as évek szülötteit tartják a bumeráng generációnak.

De mi a helyzet itthon?
Egy felmérés szerint a magyarországi 19-25 év közöttiek 75%-a még egy fedél alatt él a szüleivel. Egy másik kutatás pedig arról árulkodik, hogy a 21-29 év közöttiek több, mint fele nem hagyta el a szülői házat. Az ország keleti felében még rosszabb a helyzet, ott ez az arány eléri a kétharmadot.

A helyzet Budapesten a legjobb, a fővárosiak háromnegyede él önálló háztartásban az említett korcsoportban, míg a kisebb vidéki városokban csak 29%-ról mondható el ugyanez. Nem kérdés tehát, hogy hazánkban is sokakat érint a probléma és elképzelhető, hogy ez a szám növekszik majd az évek előrehaladásával.

De mik állhatnak hátterében? Egyszerűen ilyen puhány ez a generáció és kész? Cikk-sorozat második részében kiderül! Ha kíváncsi vagy a válaszra, kattints IDE!

Nyitókép: iStockphoto