energiavámpír
Ez a rokon mindig elszívja az energiádat? Ezek a jelek mutatják, energiavámpírral van dolgod
Gyakran csak a vacsora végén, teljesen kimerülve döbbenünk rá, hogy egyetlen családtag panaszkodása az egész asztaltársaság kedvét tönkretette. Ez a jelenség tipikus példája annak, hogyan szívja el a környezete életerejét egy energiavámpír.
Minden családban van egy ilyen ember. Az energiavámpír körül a levegő valamiért mindig nehezebb lesz, a hangulat megfakul, és mire hazaérsz, fogalmad sincs, miért vagy ennyire fáradt.
Forrás: 123rf.com
Energiavámpír jelei a családi asztalnál
Sokan ismerjük azt a pillanatot, amikor már a kapuban, vagy a kabátok levételekor érezzük: nem kellett volna eljönni. Elég csak meglátnunk a távoli rokont a nappaliban, és a gyomrunk máris összerándul. Ilyenkor mindannyian felvesszük a jól ismert maszkunkat, mosolygunk, ölelkezünk, és elkezdjük játszani azt a szerepet, amit a családi béke érdekében elvárnak tőlünk.
Aztán leülünk az asztalhoz, és megpróbálunk úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Az energiavámpír jelenléte azonban nem olyan, amit sokáig ne lehetne észrevenni: ott vibrál a levegőben, megbújik a mondatok között, és rátelepszik mindenre.
Gyakran elhisszük, hogy csak mi vagyunk túl érzékenyek, talán csak rossz napunk volt, és túlreagáljuk a dolgot. Aztán eljön a pillanat, amikor valamelyikünk megpróbálja elmesélni, milyen nehéz hetei voltak.
Két mondat után azonban a szót észrevétlenül átveszi a rokon, és már a saját nehézségeiről beszél, amelyek természetesen sokkal súlyosabbak mindenki másénál.
Nem szakít félbe durván, csak simán áttereli a figyelmet oda, ahol szerinte a helye van: saját magára.
Amikor a sótartó is ellenünk fordul
Egy ilyen ebédnél még a véletlen balesetek is fegyverré válnak. Ha kiömlik a só, és a társaság nevetve próbálja elütni a dolgot, az energiavámpír azonnal lecsap.
Egyetlen mondattal: „Persze, nektek minden szerencsét hoz, nekem soha nem volt” - képes megfagyasztani körülöttünk a levegőt.
Ez a legfőbb jele a működésének: nála a pohár nemhogy félig üres, de egyenesen lyukas. Egy apró incidensből is képes személyes sérelmet kovácsolni. Nincs ebben feltétlenül gonosz szándék vagy tudatosság, csupán egy mély, kielégíthetetlen éhség a folyamatos figyelemre.
Hazaérve aztán órákig próbáljuk visszafejteni az eseményeket. Keressük a hibát magunkban, elemezzük a mondatainkat, és próbáljuk megfejteni, miért érezzük magunkat bűnösnek, holott nem tettünk semmit. Pedig az energiavámpír nem feltétlenül gonosz, egyszerűen csak „éhes” az együttérzésre, és miközben mi próbáljuk őt jókedvre deríteni, észre sem vesszük, hogy a saját egyensúlyunkat veszítjük el.
Miért fáradunk el a desszertre?
A folyamat mindannyiunknál ugyanazt a mintát követi. Ha egy unokahúg lelkesen mesél az új munkájáról, a rokon egyetlen bólogatással kísért, lelombozó megjegyzéssel képes elvenni a kedvét.
Jó, jó, de azért vigyázz, manapság semmi sem biztos
– hangzik el, és az unokahúg mosolya azonnal megfakul. Senki nem mer szólni, mi pedig lassan beletörődünk az elkerülhetetlenbe.
Mire a desszerthez érünk, már senkinek sincs kedve beszélni.
Csak esszük a süteményt, mintha kötelező lenne, és a búcsúzás után úgy érezzük magunkat, mintha egy úthenger ment volna át rajtunk.
Hogyan védhetjük meg magunkat?
A megoldás nem a látványos vitákban, hanem a belső távolságtartásban rejlik. Ha felismerjük, hogy a reakcióink – legyen az sajnálat vagy düh – csak táplálják a folyamatot, elkezdhetünk felépíteni egy láthatatlan üvegfalat. Meg kell tanulnunk udvariasan, de határozottan irányítani a szót, bevonni másokat is a beszélgetésbe, és nem hagyni, hogy a figyelmünk korlátlanul az energiavámpír rendelkezésére álljon. Ha megvonjuk ezt a hozzáférést, fokozatosan visszakapjuk azt az energiát, ami mindig is a miénk volt.
Az energiavámpír nem feltétlenül tudja, mit csinál, csak megérzünk minden egyes találkozást. A következmény nem az, hogy hátat fordítunk neki és megszakítjuk a kapcsolatot, hanem az, hogy ne mi fizessük meg az árát. Ha megtanuljuk felismerni a mintát, és megvonjuk azt a korlátlan hozzáférést, amit eddig megadtunk, fokozatosan visszakapjuk azt az energiát, ami mindig is a miénk volt.
Nyitókép: 123rf.com
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
