Randi egy múzeumban - manapság már ciki a kultúra?

Hatalmas öröm járta át a szívem, amikor végre találtam az egyik társkereső oldalon egy helyes, művelt, jófej srácot. Hamar megtaláltuk a közös hangot,  szinte éjjel-nappal egymással beszéltünk, kezdett egyre izgalmasabbá válni a kérdés, vajon milyen lehet ő élőben?! A választ egy múzeumban kaptam meg, amikor is az első randink szinte legelején éreztem, hogy a férfi csakis miattam választotta a helyszínt, ő azonban szabadulni szeretett volna, amilyen gyorsan csak lehetett! Én nem tetszettem neki, vagy a múzeumi látvány ijesztette el?

A kultúra nagyon különleges helyet foglal el a szívemben, a különféle műalkotások és a történelmi relikviák mind-mind a kedvenceim. Néha el is látogatok egy-egy tárlatvezetésre, ahol mindig nagyon jól érzem magam. Ezen szokásaimat meg is osztottam Danival, aki egyből feltette a kérdést: miért nem látogatunk meg egy szuper kiállítást első közös programként? Természetesen azonnal igent mondtam. Azt hittem, ő is a kultúra nagy szerelmese, azonban arra nem gondoltam, hogy csak magammal törődtem, s észre sem vettem, mennyire egyoldalú a találka tárgya.

Manapság, amikor az emberek egyre inkább a virtuális világba menekülnek, a valódi értékek, műalkotások teljesen elveszítik a vonzerejüket a mobiltelefonokkal és a TikTokkal szemben. Ezt tapasztaltam én is, amikor meg szerettem volna mutatni randipartneremnek a kedvenc festményemet, mialatt ő az Instagram Feed-et pörgette, és jókat kacagott. Leült egy padra, s csupán annyit mondott: "nézz szét nyugodtan, én itt megvárlak". - Ennél a kijelentésnél tudtam, hogy rémesen unatkozik. Még rosszul is éreztem magam, mert nem tudtam eldönteni, hogy én nem vagyok elég érdekes számára, vagy a múzeumi programmal van probléma?

A kis találkánk elég hamar véget is ért - tekintve, hogy egyedül szeltem végig a bemutató termeket -, rendkívül csalódott voltam. Miért nem szólt, ha ennyire nem jó a társaságom, vagy ha utálja a múzeumokat? Minek is jöttünk ide egyáltalán? - Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon aznap este. A randi után két puszival búcsúztunk, majd másnap jött a nagy vallomás. 

Irtózott a múzeumoktól...

Dani irtózik a múzeumoktól. S miután kifejtette a véleményét, rájöttem, hogy nem hibáztathatom őt amiatt, mert nem vagyunk egyformák. Ezután jeleztem neki, hogy hamarabb is mondhatta volna nem tetszését, mert akkor nem telik el egy egész éjjel aggódással, miszerint nem vagyok elég. Én töretlenül oda vagyok a festményekért, és nem fog a falhoz vágni az, ha a randipartnerem, vagy a leendőbeli kedvesem nem kedveli a hobbijaimat. Talán az a legjobb, ha egy pár kiegészíti egymást. S lehet, hogy a statisztikák mást mutatnak, a mai napig vallom, hogy habár a társadalomban hanyatlik az érdeklődés az antik tárgyak iránt, én örökké szeretni fogom őket, és ez így van jól. Ebből a történetből bizony egy életre megtanultam, hogy nem szabad ráerőltetnünk szabad akaratunkat senkire, csupán fogadjuk el egymást, és mindig maradjunk hűek ahhoz, akik valójában vagyunk!

Nyitókép: Shutterstock