Hatalmas hibát követtem el 16 évesen: a szüleim a mai napig nem tudnak róla

Egy téli délután volt, még javában a tinikorom fénykorát éltem 16 évesen. Akkoriban égető szerelmet éreztem egy srác iránt, tudjátok, a tipikus első szerelem, ami mindent elsöprő volt. Szerettünk volna elutazni Szegedre csupán egyetlen napra, randit terveztünk. Drága édesanyám persze féltett, és egyből nemet mondott. Azonban a mai napig sem tudja, hogy én kijátszva őt mégis elutaztam.

Ugyanis bekamuztam a szüleimnek, hogy a legjobb barátnőmnél alszom, tudtam, hogy őt nagyon jól ismerik, egyáltalán nem is sejtették, hogy mit művelek. Bevallom, volt bennem egy kis félelem az út során, ugyanis akárhányszor megcsörrent a telefonom, elfogott a rettegés:

- gondoltam magamban. Egész napra ki is kapcsoltam a telefonomat, mert beadtam az otthoniaknak, hogy hamarosan lemerül a mobilom, persze töltő az nincs nálam, de ne aggódjanak, jól vagyok. Ez persze hihetően hangzott anyukámnak, aki semmi rosszat nem sejtett. 

A mesés szegedi randi

A szegedi randink mondanom sem kell, csodálatos volt! Jártuk az utcákat, a Dóm téren szürcsöltünk a gyümölcskoktélokat, és a plázában ebédeltünk - mert mennyire menő már a tetőteraszról bámulni a hemzsegő tömeget, miközben hamburgert ebédelsz a szerelmeddel -  gondoltam magamban. A füllentés olyannyira sikerült, hogy még a párom sem sejtette, hogy valójában nem engedtek el, csupán kitaláltam egy eszelős sztorit azért, hogy elszökhessek vele a világ másik végére.

Rájöttek a hazugságra?

A vicces az egészben az, hogy a szüleim teljesen bevették a kis mesémet, és a mai napig nem tudják, mit műveltem 12 évvel ezelőtt. Este 9 óra környékén szépen hazaértem, mintha semmi sem történt volna, és mosollyal az arcomon feküdtem le aludni. 

28 évesen másképp látom?

A mai fejjel már teljesen másként látom a dolgokat és ijesztő belegondolni abba, hogy  bármi megtörténhetett volna velem/velünk. Utólag visszagondolva, már nem csinálnék ilyet, de akkor úgy éreztem, így tudom igazán megélni a pillanatokat. Persze 28 évesen az ember már nem kér engedélyt senkitől, hogy mehessen valahová. Mégis, ahogy telik az idő, egyre inkább szükségem van arra, hogy "bejelentkezzek" otthon, jól vagyok-e. Úgy tűnik, minél idősebb és érettebb az ember, annál jobban meg tudja becsülni azt, akije és amije van. S ha elszökni már nem is fogok, ha egyszer gyermekem lesz, törekedni fogok arra, hogy olyan kapcsolatot alakítsak ki vele, hogy bármit elmondhasson nekem.

Nyitókép: Shutterstock