A szívtelen főnök - és ami otthon várja

Féltek tőle. Pedig nem volt ő sem indulatos, sem hektikus. Fegyelmezett, érzelemmentes vezetői stílusa volt az, ami rettegést keltett beosztottai között. Mindig minden ötletet, felvetést és kifogást meghallgatott, majd rövid gondolkodás után rezzenéstelen arccal közölte válaszát.

Amióta csak ő volt az igazgató a cégnél, így vezette a vállalkozást. Volt, aki ezt elfogadta, de olyan is akadt, aki feladta. Így történhetett, hogy egy nap egy ilyen megüresedett pozícióra bejelentkezett Klári egykori évfolyamtársa. Anna nem is titkolta meglepettségét, amikor szembe találkoztak.

- Szia, Klári, hát milyen kicsi a világ! Hogy vagytok, hogy van János? - érdeklődött Anna a szintén egykori évfolyamtársról, Klári férjéről.

- Köszönöm szépen, megvagyunk - felelte, és a többiek legnagyobb megdöbbenésére vörös foltok lepték el először a nyakát, majd az egész arcát. Klári rövidre fogta a meghallgatást, és hivatali életében először egy kicsit szaporábban szedte kecses magassarkúba bújtatott lábát.

Családi titok...

Beparkolt a megszokott helyére, a vörösszilva fa alá, majd idegesen matatni kezdett a kulcsai után. A gangon már mezítláb sietett végig, és szórakozottan nyalogatta szájáról a rúzsa maradékát. Az előszobában a sajátja mellett ott volt az a kitaposott női mokaszin is, amit pár hónapja próbál megszokni.

Búcsút vett a betegápolótól, aki rövid, de megnyugtató beszámolója után ócska cipőjében elcsoszogott a következő műszakjára. Kettesben maradtak Jánossal, de ugyanolyan egyedül érezte magát, mint reggel óta minden egyes pillanatban. A férje már nem tudott járni, és beszéde is napról napra romlott. Azt mondják, ez a betegség már csak ilyen. Atomjaira szedi a férfit, akit két évtizeden át szeretett.

Klári ledobta testszínű harisnyáját a körömcipője mellé, majd lerogyott a fotelre, megfogta János kezét, és hagyta, hogy könnyei lemossák róla az álarcot.

Nyitókép: Shutterstock