Szuper pasim van, mégsem tudom szeretni...

Világéletemben az eszemre hallgattam, amikor párkapcsolati kérdésekben döntöttem. Hiszen annyi link alak rohangál a világban! Pedig ha a szívemmel választanék, akkor bizony az izgalmat keresném. Na de nem merek ugrálni, mert én sem leszek már fiatalabb. És az ötvenes férfiak már a fiatal nőkre buknak, nem én fogok kelleni nekik.

Ülök a fodrászszékben, és hallgatom a hölgyet. Egy jól szituált, ápolt nő, aki sokakhoz hasonlóan szintén azzal a problémával küzd, hogy nem szeretett bele "a megfelelő" férfiba. Abba a megbízható férfiba, aki mellett mi, nők, biztonságban érezzük magunkat. De hiába mindez, mert nincs meg az a fránya szikra. Pedig próbálkozott, mindig újabb és újabb esélyt adott magának, hátha lángra lobban, de nem és nem.

Na de mi lesz akkor velem? Hát majd legfeljebb macskás nő leszek én is, mint sokan mások - próbálja humorosan oldani a benne uralkodó feszültséget, és folytatja a monológot. - De én ezt már nem bírom! Lelkileg megbetegít, hogy saját magamat akarom megerőszakolni, hogy tessen. De most akkor lépjek ki megint a húspiacra? Mert ott aztán voltak fura figurák!

Akik csak azt akarták, vagy mamahotelnek szerettek volna használni, és még sorolhatnám... Egyik sem volt párnak való. És akkor itt van Béla. Dolgos, rendes ember, odavan értem, a világ minden kincséért sem csalna meg - én meg azt érzem, hogy már zavar, ha nálam van. Pedig ő szeretne összeköltözni velem és teljesen elkötelezni magát mellettem.

Olyanok, akiket még irányíthatnak. És akkor nekem nem kell Béla, aki még ráadásul egy tízessel fiatalabb is nálam. Pedig annyira próbálkoztam, hiszen az eszemmel tudom, hogy Béla ritka kincs, egy érték ebben a világban. Kicsit el is hagytam magam mellette, hiszen neki úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Nem töröm magam különösebben, hogy vékonyabb legyek, nehogy kiszeressen belőlem, hiszen ő mindenemet szereti. Így aztán kicsit fel is szedtem az utóbbi három évben. Mondhatom, hogy megtestesedtem. Pedig nem jó ez így. Nem bizony.

De most akkor is elhatároztam, hogy a szívemmel fogok választani. Aztán lesz, ami lesz. Hadd legyen ő is boldog mással! Félek, hogy nem lesz senkim így, na de ha a biztonságra játszom, akkor most már ennyi lesz az életem? Semmi tűz, semmi szerelem? Mert mennyi időt adjak még magunknak? - És kérdőn néz ránk.

Mi meg mit is tanácsolhatnánk neki, mint hogy ezt a belső harcot magának kell megvívnia. Na de egyébként is inkább költői ez a kérdés, hiszen legbelül már ő is tudja rá a választ. Csak nem meri még meglépni. És hány meg hány nő van így ezzel! Mert Edit esete nem egyedi. Általános jelenség. Az ész vagy a szív győzzön? És bármilyen nehéz is, ezt mindenkinek saját magának kell eldönteni.

Nyitókép: Shutterstock