Nővérke, ez már a Mennyország?

A kórházi folyosók rideg közönye rátelepszik az emberre. A felújítás után modernnek tetszik minden - a színek, a világítás... De mégis, a kórház az csak kórház.

Az emberek többsége nem szívesen gondol erre a helyre, mert félelmet és fájdalmat társít hozzá.

Bianka a dupla műszak vége felé járt. A feje nehéz volt, a tagjait ólmos fáradtság húzta. A tegnap reggeli fiatalos lendület mostanra megcsappant, már csak a kötelességtudat és a rutin hajtotta előre. Na meg a tudat, hogy másfél óra múlva vége, és egy forró zuhanyt követően a párnák közé fúrhatja a fejét, és akkor majd végigalussza az egész napot.

A lift belső oldalát borító tükörből idegen arc tekintett rá. Olyan ember arca, aki fiatal kora dacára a kelleténél többször találkozott már az elmúlással. A fáradt szemek alatt sötét karikák húzódtak, hűen tükrözve a mögötte álló kemény műszakot. A lány elborzadt a látványtól. "Ez nem én vagyok!" Sietve mély levegőt vett, és kihúzta magát.  

Mintegy varázsütésre visszatért a jól ismert külső: a szép arcú, bájos teremtés, aki mindig és mindenkire mosolyog. Nem álarc volt ez, hanem a valódi énje. Az a fajta lány, aki képes vidámságot csalni a környezete szívébe, aki színt visz a világba ott is, ahonnan hiányzik. Még az ilyen szürke, részvétlen helyekre is, mint egy kórház sebészete. Senki meg nem mondaná, hogy belülről már csak a kávé és a hit tartja össze...

Ellenőrizte az időt, majd úgy döntött, jut pár perc egy rövid szusszanásra. Benyitott a nővérszoba ajtaján. Meg sem lepődött, hogy a helyiség üres. Különösen hajtós műszak volt a mostani. A telihold - egyáltalán, milyen most a Hold? -, vagy a jó ég tudja, mi az oka, de az ütemezett operációk rendjét megannyi sürgős, nem tervezett műtét borította fel. Tele az osztály beteggel, szabad ágy szinte semmi. Ráadásul ketten is meghaltak, ami eléggé rányomja a bélyegét az ember hangulatára. A lány kitöltötte magának az utolsó korty kávét, amitől azt remélte, elég erőt ad majd a folytatáshoz.

Forrás: Shutterstock

- Ugye, nem akarod azt magadba tölteni, Bius? - szólt rá váratlanul a kolléganője.

A lány megállt a mozdulatban. A szája elé tartott bögre alján pangó hideg, fekete folyadék illata felborzolta az idegeit, és egyszersmind a gyomrát is felkavarta.

- Észre sem vettem, hogy itt vagy - szökött ki a száján a vallomás.

- Azt nem csodálom. Hányadik kávéd ez? - Anyáskodóan felvont szemöldöke mosolyt csalt Bianka arcára. Elbizonytalanodva letette a bögrét, és elhúzta a száját.

- Nem is akarom tudni - mondta. - Igazad van, Marcsa anyu... Már nem használna, csak a fejem lesz tőle zizi.

Az idősebb nővérke felkapta a bögrét, és egy hajtásra legurította a hideg löttyöt.

- Na, csak ezért beszéltél le róla? - horkant fel Bianka. - Magadnak akartad, mi?

- Ugyan, kedvesem, én egy ideig még nem megyek haza. Téged viszont vár az ágy, ne pörgesd fel magad túlságosan! A hideg kávé amúgy is kicsinálja a gyomrod. Mikor ettél utoljára? Kérsz sütit? El fogsz fogyni, ha nem figyelsz magadra!

Két perccel és két süteménnyel később Bianka valamivel kiegyensúlyozottabban lépett a folyosóra. Mint mindenkinek, neki is megvoltak a maga kellemetlen kórházi tapasztalatai, ezért nővérként igyekezett mindent megtenni, hogy szebbé varázsolja a betegek ittlétét. Ám süti ide vagy oda, kezdett nagyon leereszteni, és úgy érezte, egyre nehezebben megy a feladat.

 

Éppen egy komoly műtéten átesett idős férfi mellett ellenőrizte az infúziót, amikor a betegre esett a tekintete. A férfi őt figyelte kábán. A szemei még fátyolosak, a hang nehezen jött ki a száján.  

- Angyalt látok... Meghaltam, és ez a Mennyország?

Bius zavartan elmosolyodott. Megfogta az idős ember kezét, és megnyugtatta, hogy minden rendben, és nincs miért aggódnia. De azért örült, hogy közben megérkezett Marcsa, és átvette tőle a feladatot, mert addigra könnyek gyűltek a szemébe. Túl a fáradtságnak azon a szintjén, ahol már nem segített sem a süti, sem a kávé, néhány szó mégis új erőt adott. Nemcsak aznapra, de egész hétre.

- Hű, de ragyog valaki! - szólt rá Julcsi egy órával később az öltözőben. - Mi történt, csak nem szerelmes vagy?

- De bizony! - válaszolta csillogó szemekkel, mert tetszett neki a feltételezés. - Az életbe vagyok szerelmes!

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek