Annyira fojtogató a szerelmed, hogy félek, lassan megundorodom tőled!

Magamban imádkozom, hogy be ne jöjjön a szobába... Pár perccel később meghallom a csobogó víz hangját. Nyertem még egy kis időt. Megpróbálok meditálni, de csak hangok úsznak a fejemben.

„Ó, Olívia, a férjed egy csoda! Ennyi év házasság után virágot hoz Neked, még ide is!" – mondta Bori és Nóra nem egészen egy éve. Amikor elmentem a kollégákkal egy wellnesshétvégére, és a második nap délelőttjén beállított Krisztián egy hatalmas csokor virággal, mondván: nem akar zavarni, csak meglátta ezt a gyönyörű csokrot és meg kellett vennie nekem. Persze akkor már a kollégák unszolására ott maradt ebédre is. „Istenem! Mennyire szerencsés vagy!" – csapta össze a kezét Noémi, amikor elmentem vele meginni egy kávét, és beállított Krisztián a kedvenc süteményemmel, mondván: tudja, milyen édesszájú vagyok, és itt nincs sütemény, ezért gondolta, meglep vele.

„Bárcsak az én férjem tized ennyire lenne figyelmes! Iszonyú mázlista vagy!" – mondta Enikő, amikor Krisztián bejött a munkahelyemre egy termosz gyógyteával, mert meg voltam hűlve kicsit. A tiéd a legnagyszerűbb férj a világon!" - mondta kórusban három kolléganő, amikor a karácsonyi vacsora végén ott várt kint az autóban. „Összeteheted a két kezed, aranyom! Krisztián egy páratlan kincs!" – mondta Berta néni a strandon, amikor vele és a lányával beültünk egy büfébe egy kis csajos beszélgetésre, de öt perc múlva megjelent Krisztián a törölközőmmel, amit a hátamra terített „Nehogy meghűlj, kincsem!" – felkiáltással.

Forrás: Shutterstock

Vagy az apám: „Becsüld meg magad, édes lányom! Krisztián mindent megtesz érted és a gyerekekért! Mindent megad neked. El vagy te kényeztetve!"

Mindenki azt mondja, Krisztián milyen csodálatos férj és apa, és hogy micsoda szerencsém van. De én csak fuldoklom! Krisztiánnak mindig, mindenről tudnia kell. Kivel vagyok, hol vagyok, kivel beszéltem, mennyit és miről? Biztos ott vagyok-e ahol mondtam, és meddig leszek ott? Azt mondja, félt. Meg csak aggódik értem.

Szerinte természetes, hogy a házastársaknak nincsenek titkaik egymás előtt. Az ő telefonján kód sincs, bármikor belenézhetek. Szerinte még jó, hogy férj és feleség tudja, mikor hol van a másik! Ő csak azért visz el mindenhova, hogy ne nekem kelljen vezetni. Csak azért vár meg mindenhol, hogy biztonságban tudjon. Ő csak kedves és figyelmes, amikor mindenhol megjelenik valami apró meglepetéssel. Azt mondja, ő csak kifejezi a szerelmét. Minden módon és minden pillanatban. De én nem akarom ezt!

Amikor megismerkedtünk, olyan nagyszerűnek láttam! És féltem, hogy majd elhagy. Aztán iszonyú boldog voltam, mert minden létező idejét velem töltötte. Minden nap ott várt az iskola előtt, aztán délután csendben ott ült a szobámban, amíg leckét írtam. Reggelente elkísért az iskolába. Jött velem az edzésekre és minden meccsemre. Vasárnapi ebédre a szüleimhez, kutyát sétáltatni, a barátaimmal lógni.

Aztán azt vettem észre, hogy mindenhol ott van. Hogy én már nem létezem egyedül, csak vele. Nem tudok két szót váltani a barátnőmmel, nem tudok sehova elmenni egyedül, mert ott kis idő múlva megjelenik. Megpróbáltam vele megbeszélni ezt, de kudarcot vallottam. Végül külföldre mentem főiskolára, és szakítottam vele. Egy darabig kétségbeesett, végtelen hosszúságú leveleket írt.

Forrás: Shutterstock

Egy idő után olyanok voltak, mintha egyiket a másikról másolná. Ugyanazok az áradozó, rajongó, szerelmes mondatok. És persze sajnáltató mondatok is. Aztán egy idő után, úgy tűnt, lecsendesedett. A főiskolás éveket végigbuliztam, és közben összejöttem Erikkel. Laza srác volt, hatalmas baráti társasággal, semmin se aggódó, igazi parti arc. Pont Krisztián ellentéte. Teljesen levett a lábamról.

Őrülten szerelmes voltam belé! Aztán egyik este – pont egy héttel a diplomaosztó előtt – rajtakaptam Eriket, amikor egyszerre két lányt tett éppen boldoggá. Aztán azt is megtudtam, hogy igazából mellettem folyton voltak más lányok is az életében. Majd jött a nemi betegség diagnózisa. Ami hat hét alatt meggyógyult. A lelkem viszont nem. Teljesen összetörtem. Nem tudtam aludni, enni, semmi se érdekelt. Csak ürességet éreztem belül. Végtelen mély, fekete ürességet.

Nem tudom, hogyan diplomáztam le, de sikerült. Aztán hazautaztam. Krisztián már másnap megkeresett. Megdöbbentem, milyen másként nézett ki. Megférfiasodott. Láthatóan rendszeresen edzett, saját vállalkozása volt, menő cuccokban járt. És még mindig odavolt értem. Órákig vigasztalt. Végtelenül türelmes és kedves volt. Erik után hihetetlen biztonságot nyújtott! Odafigyelt rám, leste minden gondolatomat. A tenyerén hordozott. Alig telt el pár hónap, és újra egy pár voltunk.

Ahogy az emlékeken merengek, egyszerűen nem tudom megfogni, hol volt az a pont, amikor ez az egész megváltozott. Krisztián sosem bántott engem! Sőt, egyfolytában ajnároz. Ajándékokkal lep meg, és szerelmes üzeneteket hagy nekem mindenütt. Főz rám, rendezi a gyerekeket, előteremti a pénzt mindenre... Csak... Nem tudom, hogyan vagy miért, de egyre fojtogatóbbnak kezdtem érezni a rajongását.

A szép, szerelmes szavait, hogy szerettem régen! Aztán éveken át, állandóan ismételgetve újra és újra ugyanazokat a mondatokat hallgatni a nap minden órájában... Őrjítő! Utálom a nyálas üzeneteit a kis hülye cetliken, amikbe mindenhol belebotlok! Gyűlölöm, hogy bárhova megyek, sőt bárhova nézek, ő ott van! Krisztián sok! Túl sok. Rám van fonódva, mint egy inda! Megfulladok tőle! Azonnal el is szégyellem magam. Hiszen annyira szeret! Én meg...

Ha lemaradtál az előző részekről, akkor itt pótolhatod: ITT olvashatod a hetedik részt,  kattints IDE a hatodik részért, IDE pedig az ötödik részért. Ha pedig Bucsi Mariann további írásai is érdekelnek, akkor látogass el a szerzői oldalára.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek