Követelt szerelem még sosem bontott virágot, erőszakkal sosem leszel szeretetre méltó

Hát ekkora a baj? Ennyire függő már? Egyetlen napot sem bír ki a telefonja nélkül? Így telebeszélték a fejét? Már arra sem emlékszik, mi történt tegnap? Fogalmam sincs, mit tehetnék, hogy oldhatnám fel ezt a helyzetet, hogy kaphatnám vissza az én kedves, szerelmes feleségemet, hogy kaphatnám vissza a csodálatos életünket, azt az álomvilágot, amit felépítettünk magunknak, amit együtt hoztunk létre.

Le kell higgadnom, mert tudom, most igazán nagy szüksége van rám a feleségemnek, úgyhogy újabb nagy levegőt veszek, majd hozzálépek.

– Szerelmem, egyetlen nap nem a világ, biztosan kibírsz néhány órát a telefon nélkül, és hidd el, semmiről sem maradsz le ennyi idő alatt. Ma csak pihenjünk, ahogy tegnap kérted. Csak adj magadnak időt, hogy lazíthass, hiszen azt mondtad, ezt szeretnéd. Én itt vagyok, hogy minden kívánságodat teljesítsem, egész nap kényeztesselek, minden vágyadat valóra váltsam. Mi lenne, ha megmasszíroználak? Gyere! – azzal megfogom a kezét.

Elszorul a szívem, ahogy lehajtja a fejét, de legalább követ, jön velem. Azt remélem, hogy a finom, olajos masszázsban feloldódik, és jobban lesz. A hálóba vezetem, aztán levetkőztetem.

– Nem akarom – mondja szinte duzzogva.

– Ugyan, gyönyörűm – simogatom meg a hátát –, csak feküdnöd kell, én pedig a kedvenc olajoddal megmasszírozlak, aztán meglátod, sokkal jobban leszel utána. Feküdj hasra, életem!

Megkönnyebbülten látom, ahogy az ágyra hasal, gyorsan kimegyek, majd néhány pillanattal később az olajjal a kezemben térek vissza. Ledobálom a ruháimat, a csípője fölé térdelek, és egy kevés olajat a tenyerembe öntök; gyengéden a bőrébe simogatom, aztán masszírozni kezdem. Jó fél órát szánok rá, hogy alaposan kisimítsam belőle a feszültséget, de utána tényleg nem bírok tovább a vágyaimmal. Úgy vélem, több mint türelmes voltam.

Melyik férfi bírta volna ennyi ideig? Még jó, hogy bármire képes vagyok az én Olíviámért! Most viszont már ő is készen kell hogy álljon egy finom szeretkezésre, és ismerem annyira, hogy az végképp ellazítja majd.

Bőségesen csorgatok az olajból a popsija két kereksége közé, majd finoman rásimítom a tenyerem, aztán lejjebb csúsztatom az ujjaimat, és érzem, Olívia is készen áll. Pont, ahogy gondoltam, úgyhogy megemelem kicsit a csípőjét, és finoman belehatolok. Egész egyszerűen nem tudok betelni azzal, ahogy egyesülünk, mintha átfolynánk egymásba. Ilyenkor megszűnik a tér, az idő, lebegünk a forró szerelemben, és már nem vagyunk különálló emberek, már nem ő van és én, hanem mi, ahogy tökéletesen feloldódunk egymásban. Imádom ezt az érzést!

Forrás: Shutterstock

Egyre gyorsabban mozgok benne, miközben a csípőjét markolom, majd hosszan tör ki belőlem az a morduló hang, amit úgy szeret, aztán ráhasalok, persze csak finoman, mert ő törékeny, én meg nehéz vagyok. Az apró pihéket csókolom a tarkóján, és szerelmet súgok a fülébe. Érzem, mennyire remeg, ami végtelenül boldoggá tesz, és nagyon nehezen szánom rá magam, hogy kicsússzak belőle, de végül lassan megteszem. Aztán melléfekszem, megfordítom és magamhoz vonom, gyengéden a hátát simogatom. Majd nem sokkal később, amikor egyenletessé válik a légzése, megnyugtat a tudat, hogy végre elégedetten és békésen szunnyad a karjaim közt. Most igazán érzem, mennyire az enyém, és ki akarom ennek élvezni minden pillanatát, úgyhogy csak hagyom magam lebegni ebben a csodás érzésben, de aztán valamikor közben én is elalszom.

Hirtelen ébredek, azonnal kinyitom a szemem. Ahogy észreveszem, hogy Olívia nincs mellettem, azonnal felpattanok, és már kívül is vagyok a szobán, aztán elindulok, hogy megkeressem. Sem a fürdőben, sem a nappaliban, sem a konyhában nem találom, ezért a műterem irányába fordulok, de akkor észreveszem a folyosón a véres lábnyomokat. Előbb fel sem fogom azt, amit látok, de aztán, ahogy eljut a tudatomig, ez mi mindent jelenthet, jeges rémület lesz úrrá rajtam.

Felordítok, és berontok a műterembe, ahol újra elborzadok a festménye láttán, de Olívia nincs ott, így kifordulok az ajtón. Ekkor jut el az agyamig, hogy a lábnyomok a műteremből kifelé vezetnek, ezért félőrülten az aggodalomtól, szinte futva követem őket, és látom, hogy a bejárati ajtó kilincse is véres.

Rettegve nyitom ki, jobbra-balra tekintgetek, de sehol senki; egyszer csak észreveszem a terasz kövezetén a véres lábnyomokat, amik a kert irányába vezetnek. Pucéran, ahogy vagyok, kirontok a házból, és közben a feleségem nevét kiáltom, ahogy a torkomon kifér:

– Olívia!

Forrás: Shutterstock

Miközben a szikla felé tartok, ahol ücsörögni szokott, úgy érzem, megőrülök. Azt mantrázom, nem eshetett baja, miközben szinte látom magam előtt, ahogy vérbe fagyva fekszik valahol a kertben. De akkor odaérek a sziklához. Ott sincs, úgyhogy még hangosabban kiáltom a nevét:

– Olívia!

Közben fel és alá rohangálok a kertben, s arra gondolok, én nem tudok élni nélküle, meg hogy nem eshetett baja, nem tűnhetett el. Mindennél jobban szükségem van rá, közben a félelem és az aggodalom elhomályosítja a látásomat, s akkor egyszeriben észreveszem a kapun a vérnyomokat. Kimászott a kapun! Hogy tehetted ezt velem, Olívia?! Azonnal vissza kell hoznom! Meg kell találnom! Mi van, ha már elvérzett közben? Érzem, ahogy minden érzelem egyszerre robban fel bennem, a kapu előtti térkőre rogyok, és artikuláltan hangon felüvöltök.

A sorozat következő részét jövő héten publikáljuk.   

 

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek