Foglalkozása: háztartásbeli – Létezik még ilyen?

Nem mondom, hogy nem volt jó a többiekkel játszani a napköziben, de azért csak jobb otthon, és azok a gyerekek, akik azt válaszolták az anyukájuk foglalkozását firtató kérdésre, hogy „háztartásbeli”, bizony ebéd után hazamehettek a suliból. Aztán megkérdeztem a szüleimet, miféle szakma a háztartásbeli, és kiderült, hogy nem igazi foglalkozás, amit már akkoriban is lenéztek az emberek – apám egész biztosan –, hanem egyszerűen annyit jelent, hogy egy nó nem dolgozik, hanem otthon vezeti a családi háztartást.

Mindjárt nem volt olyan népszerű a szememben ez a nem szakma, mert ha 9 évesen azt nem is tudtam még egészen pontosan, mi akarok lenni, abban biztos voltam, hogy ami leszek, annak nincs köz sem a takarításhoz, sem a mosogatáshoz, de a mosáshoz és a főzéshez sem.No és azt is sejtettem, hogy nem a lakásomban űzöm majd a mesterségem, hanem a világ minden pontján.

Mi az igazság a háztartásbeliekről, mi az ő valóságuk?

A valóság az, hogy mai szemmel nem túl izgalmas felkelni reggelit készíteni, elvinni a gyerekeket iskolába, hazafelé elintézni az apró-cseprő dolgokat, főzni, majd visszafutni a gyerekekért az iskolába, elvinni őket különórára, edzésre stb. Közben (ne adj' isten!) beszélgetni is velük, majd közösen tanulni és együtt vacsorázni. De én úgy gondolom, igény azért van rá – legalábbis a gyerekeink részéről.

Megváltoztunk hölgyeim! Na, nem most. Még akkor, amikor emancipálódni kezdtünk. Meg akkor, amikor teljes munkaidőben kezdtek el foglalkoztatni minket, meg jöttek az ovik, bölcsik... Mára pedig már ambiciózusak vagyunk, karrierre vágyunk. És nem vágyunk arra, hogy otthon éljük le az életünket. Ezzel amúgy nemhogy baj nincs, hanem nagyon is rendben van. A baj az, hogy a történet itt nem ér véget.

A férfiak hozzáállása is jócskán megváltozott az idők során.

Azok a férjek is szívesen veszik, ha az asszony nem ül otthon és nem „élősködik a nyakukon”, akik egyébként megtehetnék, hogy egyedül viseljék a család anyagi terheit. Sőt, támogatják feleségük ambícióit, pénzt áldoznak vállalkozásaikra, még ha azok sokszor nem is működnek gazdaságosan. Na, ezek azok a férjek, akik lehetőséget teremtenek asszonyaiknak, hogy dolgozhassanak, majd megfizetik a bébiszittert.

Nem olyan régen egy ismerősöm kifejtette, hogy ő nem tudná elviselni, ha a felesége – aki egyébként két pici gyerekének anyja –, tőle kérne pénzt, és ne lenne saját vállalkozása. Igaz a feleségnek mása sincs, csak a vállalkozása, de az fontos. Pénzt nem igazán termel, időt, energiát viszont visz. De van az a nyomorult vállalkozás! Ez a lényeg. Az meg másodlagos, hogy közben majd beleszakad abba, hogy dolgozik, és közben teljes odaadással viszi a hátán a családot is – egyedül. Mert persze a férjének sokkal fontosabb a munkája, elvégre abból van mindenük.

Én szeretek nő lenni, de az is igaz, hogy én sem tudnám elképzelni magam klasszikus háztartásbeli feleségként. Hiszen Maslow híres piramiselmélete szerint emberi szükségleteink hierarchiájának csúcsa az önmegvalósítás. És mivel ÖNmegvalósítunk, ez mindenkinél mást jelent – hiszen nincs két egyforma ember.

Van akinek a karriert, hatalmat, pénzt jelenti.
Van akinek művészetet, alkotást.
Van akinek meg gondoskodást, családot.

Ott kezdődnek a bajok, amikor nem is ÖNmegvalósítunk, hanem a társadalom által diktált eszménynek akarunk megfelelni.

Én személy szerint még nem találkoztam olyan nővel, aki egy idő után ne unta volna meg a háziasszonykodást. De ne felejtsük el, a lónak két oldala van – de legjobb a hátán ülni. Van még pár lehetőség az abszolút bezártan élő háziasszony és a törtető karrierista között!

Nyitókép: 123rf