

A vashiány az egyik leggyakoribb hiányállapot, mégis sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már a mindennapjaikat is megnehezítik a tünetek. Az állandó fáradtság, a sápadtság vagy a fejfájás mögött gyakran ez a probléma áll, pedig időben felismerve és kezelve a szervezet viszonylag gyorsan regenerálódhat.

Forrás: Shutterstock
Amikor a vashiány nem várt tüneteket hoz
Egyre több negyven körüli nő tapasztalja meg a perimenopauza első jeleit, amelyek közül az egyik legkellemetlenebb az extrém erős menstruáció lehet. Ez nemcsak a mindennapokat nehezíti meg, hanem akár komoly vashiányt is okozhat. Bár negyvenévesen az ember még nem igazán gondol arra, hogy a hormonjai elkezdenek átrendeződni, főleg akkor nem, ha addig minden rendben működött. Nóra sem sejtette, hogy a teste már a perimenopauza első jeleit küldi, csak azt vette észre, hogy valami nincs rendben.
Az egész azzal kezdődött, hogy egyik hónapról a másikra brutálisan erős lett a menstruációja.
Nem az a „kicsit jobban vérzek” típusú változás volt, hanem az a kategória, amikor az ember már előre stresszel, hogy kibír-e két órát egy megbeszélésen vagy egy autóutat. Az első hónapban legyintett rá. A másodikban már kellemetlen volt. A harmadik hónapban viszont kezdett ijesztővé válni. A perimenopauza sok nőnél pontosan ilyen alattomosan indul. Ez az az átmeneti időszak, amikor a szervezet fokozatosan készül a menopauzára, de a menstruáció még nem marad el végleg.
Van, akinél rendszertelen ciklusokkal jelentkezik, másnál hangulatingadozással, alvászavarral, hőhullámokkal vagy éppen extrém erős vérzéssel.
Sokan nem is kötik össze a tüneteiket a hormonális változásokkal, mert túl fiatalnak érzik magukat hozzá. Pedig a perimenopauza akár már negyven körül elkezdődhet. Nóránál az erős vérzés szinte észrevétlenül vezetett vashiányhoz. Először csak fáradtabb volt a szokásosnál. Azt hitte, túl sok a munka, majd jöttek a fejfájások. Reggelente úgy ébredt, mintha nem is aludt volna, a délutánokat végigszenvedte, estére pedig teljesen kifacsartnak érezte magát. A körmei töredezni kezdtek, a haja fakóbb lett, a kollégái pedig többször megjegyezték, mennyire sápadt. De még ekkor sem gondolta, hogy komolyabb problémáról van szó. A fordulópontot a szokásos balatoni biciklitúra hozta el. Minden évben elmennek a barátnőivel pár napra tekerni: reggeli a parton, hosszú bringázások, nevetések, borozás este a teraszon. Nóra mindig bírta a tempót, most viszont már az első emelkedőnél lemaradt a többiektől. Kapkodta a levegőt, remegett a lába, és úgy érezte, mintha ólmot cipelne. A barátnői először viccelődtek, hogy biztosan berozsdásodott télen, de amikor látták rajta, mennyire rosszul van, már ők mondták neki, hogy ezt ki kell vizsgáltatni.

A labor gyorsan megadta a választ: komoly vashiánya volt.
Az orvos szerint a hónapok óta tartó erős menstruáció gyakorlatilag „kiszívta” a szervezete vasraktárait. Innen már összeállt a kép. A nőgyógyászati vizsgálat szerencsére nem mutatott súlyos eltérést, a háttérben hormonális változás állt, ami a perimenopauza egyik tipikus velejárója lehet. Nóra kapott kezelést a vérzészavar rendezésére, és három hónapig vaspótlót szedett. Nem egyik napról a másikra lett jobban. A vasraktárak feltöltése lassú folyamat, és kellett idő, mire újra visszatért az energiája. De fokozatosan elmúlt a szédülés, ritkultak a fejfájások, visszajött a színe és a terhelhetősége is. Idén tavasszal újra elmentek bringázni a Balatonhoz. Ugyanaz a társaság, ugyanazok az utak, ugyanaz a jókedv. Csak most Nóra már nem kullogott hátul. Végig bírta a tempót, és a nap végén nem az ágyba zuhant be kimerülten, hanem ott ült a többiekkel a parton, fröccsel a kezében.
A perimenopauza során jelentkező extrém erős menstruáció komoly vashiányt okozhat, amelyet sokan kezdetben a stressznek vagy a túlterheltségnek tulajdonítanak. Nóra története jól mutatja, hogy az időben felismert vashiány és a megfelelő kezelés mellett a panaszok fokozatosan megszűnhetnek, és az életminőség is helyreállhat.
Hirdetés:
A Maltofer szirup és rágótabletta vény nélkül kapható, vas(III)‑hidroxid‑polimaltóz-komplex tartalmú gyógyszerek.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!
A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt. támogatta.
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!