Az első szerelem, ami örökre belénk ég

Sok minden történik velünk az életünk során, sok mindent elfelejtünk, de vannak dolgok, amikre mindig emlékezni fogunk. Ilyen az első szerelem is. Mindannyiunk életének meghatározó eleme.
Az első kézfogás, az első csók, álmodozás egy közös életről. Mindenkinél máskor jön el ez a pillanat, de nagy általánosságban az óvodában kezdődik.

 

Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az első szerelem!
(Juhász Gyula)

 

Nyaranta a nagyszülőkhöz mentek a lányok, otthon így is maradt még jó pár a szüleik nyakán. Nagyapjáék már korántsem voltak fiatalok, így különösen örültek az aprónépnek a ház körül. Azon a nyáron is ott voltak a testvérek, épp az udvaron játszottak, amikor a szomszédból egy 9 éves forma fiúcska lépett elő. Szerelem volt első látásra. Amolyan gyerekszerelem. Szinte vetekedtek egymással a kislányok, de végül a fiú választott és a nagyobbik lány győzött.

Papás-mamást játszottak a hugi, a nővér, a srác és egy másik haver a közeli tanyáról. Zoli, - hívjuk most így – hatalmas barna szemeivel és szőke hajával úgy festett ott a vidéki miliőben, mint árgyélus királyfi a mesében. Tejeskávészínű bőrén megcsillant az aranyszínű nap sugara. A kis tini lány akkor érezte magát először szerelmesnek az életben. A papírdobozokon főtt víz-levest, fűvel és virággal dúsították, és a „kisférfiak" elismerően nyammogva, képzeletbeli bajszaikat törölgetve falták fel a játékebédet.

Az első csók

És, ahogy az lenni szokott a családokban, amikor apa hazajön, megcsókolja anyukát. Jobb esetben. Ők is eljátszották a csókjelenetet, persze a maguk esetlen gyermeki módján. A fiú valószínűleg nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, ám a kislány innentől kezdve a föld felett repkedett 3 méterrel. És mint általában, a lányok ilyenkor már az esküvőt tervezgetik, nos főhősünk sem tétlenkedett. Gondolatban a fátyol és a ruha is ott lógott a kisszoba ajtaján, a kis tesók koszorút fontak a réten és apa-anya boldogan táncolt a lagzin.

Forrás: Shutterstock

Miről álmodik a lány?

Belelóg a bilibe a kezed. - Mondanák az anyák ilyenkor. Mindhiába. A lányok álmodnak és általában elég nagyra nőnek ezek az álmok. Most őszintén, milyen szerelemről beszélhetünk 9 évesen? Hát olyanról, amit soha nem felejtünk el. A kis copfos sem felejtette el. Ám a nyár hamar véget ért, és mire az első levelek lehullottak, Zoli már a fiúkkal rúgta a port a helyi iskola udvarán. Amikor a lány felszállt a távolsági buszra, ő már nem volt ott, hogy elbúcsúzzon tőle.

Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél, 
Az első szerelem mindhalálig elkísér.
(Máté Péter)

Kövér, sós gyermek-könnyek és egy nagy reménybuborék. Ennyi maradt a nyári szerelemből. Felnőttkorukban aztán egyszer találkoztak és még táncolni is elmentek. De azok az idők már soha sem tértek vissza. Tovatűntek a gyermekkorral együtt. A fiú és a lány rég külön utakon járnak, de néha még a Facebookon érkezik egy-egy smile a családi képek alá. 

Nyitókép: Shutterstock