Nem fecséreltem el az életemet, eddig egyszerűen nem jött össze a nagy szerelem

Azért, mert valakinek nincs párja, nem azt jelenti, hogy nem próbálkozik. Van olyan, hogy egyszerűen nem jön össze. Ez nagyjából ahhoz hasonlít, mint amikor egy nő évekig próbál teherbe esni, de nem sikerül. Az ő hibája? Nem feltétlenül. Viszont cserébe egyre több csalódás éri, amivel egyre nehezebb megbirkóznia. És akkor nem elég ez a személyes kudarc, hogy az ember azt érzi, vele tuti valami nagy baj van, jön az ítélkezés és az okoskodás a társadalom részéről, hogy „neked soha nem volt senki elég jó, meg csak szórakozni akartál és amúgy se akarj már gyereket 40 körül, mert öreg vagy". Köszi szépen, ez biztosan nem segít.

Nagyon sok szingli embert ismerek és én is közéjük tartozok, aki folyamatosan próbálkozik. Nem arról van szó, hogy nekem nem kell senki, hanem sokszor én nem kellettem annak, akit szerettem. Sokszor nem az én döntésem volt, hogy így alakult. Amiben hibás vagyok, azok a választásaim. Bár senkire nincs első körben ráírva, hogy nem akar elköteleződni, nem akar gyereket vagy igazából nem akar engem, csak addig, ameddig neki kényelmes.

De nem akarom tolni az áldozatszerepet, hogy nekem milyen rossz és minden férfi szemét és nárcisztikus. Nyilván nem így van. Találkoztam kedves férfiakkal is, akik nekem nem kellettek. Én az a típusú ember vagyok, aki nem akart szerelemben és párkapcsolatban kompromisszumot kötni, mert nem szeretnék úgy felébredni pár év múlva a férjem mellett, hogy mekkora hibát követtem el. Nem akartam soha megfelelési kényszerből férjhez menni és gyereket szülni. Mert az senkinek nem lett volna jó.

Én nem akarok az a nő lenni, aki más férfiakról ábrándozik, esetleg félre is lép, mert már nem tud hozzáérni ahhoz az emberhez, akivel kényelemből és megszokásból együtt él. Igen, ez is az én döntésem. Nekem sokkal jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban vagy a társas magányban. Köszönöm, azt is megéltem, nem kérek többet belőle.

És nem, egyáltalán nem fecséreltem el az eddigi éveimet. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem, sok férfit megismertem és most már tudom, mit akarok valójában és mi az, amit biztosan nem. Volt időm arra, hogy eljárjak különböző szakemberekhez és tanfolyamokra, hogy megismerjem önmagamat igazán és ne úgy éljem le az életemet, mint aki egy lefüggönyözött autóban utazik. Dolgoztam a gyerekkori traumáimon, tisztában vagyok a sérüléseimmel és azzal, miért olyan férfiakat választottam eddig, akiknek nem kellettem valójában.

Megtanultam szeretni magam és megtanultam kiállni önmagamért. Most már tudom, hogy mennyire fontos meghúzni a határokat és nemet mondani, ha számomra méltatlan helyzetbe kerülök. Ez elfecsérelt idő lett volna? Egyáltalán nem! Ez mind szükséges volt ahhoz, hogy olyan társra leljek, akivel kölcsönösen tudjuk szeretni egymást. Lehet, hogy később érkezik meg az életembe, mint ami a „normális" lenne, de én legalább értékelni fogom minden egyes nap, hogy van valaki, aki szeret engem és akit viszont szerethetek.

Nyitókép: Shutterstock