Akartam, hogy szeress, de a szerelmet nem lehet kierőszakolni

Egy társkeresőn ismertelek meg, épp egy szakítás után, tele félelmekkel, kisebbségi komplexusokkal, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szerethető.

Olyan voltál az életemben, mint egy reménysugár, fényt hoztál a szürke hétköznapjaimba. Külföldön éltél és mivel pár hétig még nem tudtunk találkozni, őrült chatelésbe kezdtünk. Egy este aztán megleptél, hangüzenetet küldtél nekem és a lágy, de mégis férfias hangod belelopta magát a szívembe. Onnantól fogva minden nap egy órás hangüzenetet hagytunk egymásnak, elmeséltük a legféltettebb titkainkat, a legnagyobb félelmeinket és csalódásainkat. Olyan voltál nekem, mint egy terapeuta, kiadhattam magamból minden fájdalmamat, te pedig türelmesen végighallgattál és néha kedvesen megdorgáltál, hogy hagyhattam, hogy ennyiszer megbántsanak. Te is meséltél sokat magadról, elmondtad, hogy nagyon régen voltál szerelmes és nagyon vágysz már egy párkapcsolatra. Minden nap vártam, hogy üzenj, imádtalak hallgatni, imádtam veled „beszélgetni".

Lassan aztán eljött a találkozás napja és én borzalmasan izgultam, milyen leszel élőben és fogok-e neked tetszeni. Három hét telt el az első üzeneted óta, de már nagyon fontos voltál nekem. A randi végül érdekesen alakult. Másképp néztél ki élőben, mint ahogy elképzeltelek, viszont olyan volt veled minden perc, mintha már ezer éve ismertelek volna. Egy hetet töltöttél itthon és mi majdnem minden nap találkoztunk. Jól éreztem magam veled, de az az elsöprő érzés akkor még elmaradt, amire számítottam. Őszintén szólva a te részedről sem éreztem azt a nagy lelkesedést, így amikor azt mondtad, hogy alig várod, hogy újra láss, nem igazán hittem neked.

Forrás: Shutterstock

Azt hittem, majd szépen eltűnsz, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, de nem így lett. Amint hazaértél, írtál nekem újra és újra, én pedig kezdtem magam beleélni, hogy ebből mégis lehet valami. Egy dolog tűnt fel, hogy kezdtek elmaradozni a hangüzenetek és a hosszabb chatelések. Amikor rákérdeztem, azt írtad, hogy nagyon elfoglalt vagy. Nem értettem, mit szeretnél tőlem valójában, mi ez az egész köztünk. Újra előhoztad azt az érzést, hogy nem vagyok elég szerethető, nem vagyok elég fontos ahhoz, hogy legyen időd egy üzenetre.

Utána akartam járni, meg akartam tudni, mit érzel valójában irántam, ezért felajánlottam, hogy kimegyek hozzád külföldre, meglátogatlak. Azzal nyugtattam magam, hogy legalább összekötöm a kellemest a hasznossal és világot látok egy kicsit. Nem tudom, valójában mit gondoltál akkor, de azt írtad, hogy örülsz és vársz szeretettel. Dobogó szívvel szálltam le a repülőről, tele kétségekkel, jól tettem-e. Két nap telt el, amikor az ágyban azt mondtad, hogy nem gondoltad volna, hogy pár hetes ismeretség után megteszem ezt érted. Bár mindig azt mondtad, hogy arra vágysz, hogy egy nő is tegyen valamit a kapcsolatért, nem csak te, úgy éreztem, mégsem tudtad értékelni a gesztusomat.

Bár nem ezt szerettem volna megtapasztalni, a kint létem alatt megkaptam a választ arra a kérdésre, szeretsz-e. Egyszer sem mondtad, hogy örülsz, hogy itt vagyok, hogy hiányoztam. Nem dicsértél, nem voltak szerelmi vallomások. Bár sokat beszéltél a jövőről, abban a legkevésbé sem szerepeltem. Én viszont nagyon vágytam arra, hogy szeress. Szemrehányást tettem és próbáltam kierőszakolni belőled valamiféle vallomást. Tudtam, hogy amit teszek, azzal csak még jobban elijesztelek, de úgy éreztem, hogy megőrülök a bizonytalanságtól.

Pár hét múlva aztán én szakítottam veled. Itthon voltál, együtt szilvesztereztünk, ami csodálatos volt, de utána megint fontosabb volt minden nálam. Nem volt rám időd, én pedig éreztem, hogy ennél többre van szükségem. Beláttam, hogy nincs esélyem nálad. Bármennyire is vágyok rá, a szerelmet nem lehet kierőszakolni.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek