Te zsarnokot vagy szobanövényt nevelnél? - Ne félj, van más lehetőség is!

Hol húzódik a határ az engedékenység és a drákói szigor között, s vajon mire kell figyelnie a szülőknek, hogy gyermeküket az arany középúton haladva terelgessék, szeressék, tanítsák? Ma már szerencsére megdőlt az a nézet, hogy a kicsiket, kamaszokat büntetéssel, veréssel, és abszolút tiltásokkal kellene tanítani.

Kimondani és beszélni róla könnyű, de a mindennapok gyakorlatában, rutinjában csak akkor működik harmonikusan, ha nem esünk át a ló túloldalára attól való félelmünkben, hogy a tiltások, a szabályok, a korlátok károsak lehetnek.

Nem jó irány, ha mindent ráhagyunk a gyermekünkre, ha mindent megengedünk, arra hivatkozva, nehogy sérüljön a szabadsága, a lelkivilága, a pszichéje, ahogyan az sem megoldás, ha minden tiltólistára kerül, vagy éppen túlféltjük a csemeténket, mindent megcsinálunk helyette, és állandó aggódó, gúzsba kötő figyelemmel kísérjük minden lépését.

Ha egy gyermek úgy nő fel, hogy nincsenek a számára felállított, biztonságot adó korlátok és szabályok, ha mindig a saját akarata érvényesül, egy idő után zsarnokká, követelőzővé, önzővé válik, hiszen azt szokja meg, neki mindent szabad, ugyanakkor vele szemben elvárások nincsenek.
Ebben az esetben minden apró ellentmondás, más nézőpont és vélemény dührohamot vált ki belőle, nem becsüli meg, amit kap, nem fogja érzékelni mások erőfeszítéseit, nem fogja érteni a külvilágból érkező elvárásokat és nem tanul meg küzdeni a céljaiért.

A másik véglet, ha túlféltjük, ha folyamatosan attól rettegünk, nem képes elvégezni a feladatait, leesik a fáról, baja esik. A rátelepedéssel, az állandó feszült megfigyeléssel, jelen lévőséggel megfojtjuk a gyermekünket. Ha mindig mindent megoldunk helyette, ha nem engedjük, hogy természetes kíváncsiságát kielégítve kimerészkedjen a világba és kipróbálja magát, akkor pedig egy szorongó, önbizalomhiányos, frusztrált embert fogunk nevelni.

Hol van az egészséges középút?

Tudomásul kell vennünk, hogy a szeretet, a törődés és a nevelés abban is megnyilvánul, ha képesek vagyunk olyan egészséges határokat, szabályokat és korlátokat állítani, amelyek védik a gyermeket, és ő ezeken belül teljes biztonsággal mozoghat és próbálhatja ki önmagát.

Ha egészen kicsi korban felállítunk egy napi rutint, egy működési mintát, amihez következetesen tartjuk magunkat, hamarosan tapasztalni fogjuk, hogy a gyermekünk egyre felelősségteljesebben és felszabadultabban létezik, hiszen pontosan tudja majd, hol vannak a határai, érzékennyé válik az őt körülvevő emberek igényeire is és egy kölcsönös, egymásra figyelő, egymásra reagáló viselkedésminta alakul ki benne.

A lényeg még csak most jön: lapozz!

Fontos, hogy elhiggyük, és vele is elhitessük, bízunk benne, tudjuk, hogy képes megcsinálni a saját feladatait, képes arra, hogy biztonságosan kipróbálja magát, mert ezáltal a saját magába vetett hite is erősödni fog és egy egészséges önbizalommal és világlátással rendelkező emberré cseperedik.
Számos alkalommal hallom szülőktől, nem beszélgetnek a gyermekükkel, mert még kicsi, úgysem fogja fel, nem érti, nem kell terhelni olyan dolgokkal, ami a felnőttekre tartozik.

Elsősorban azért, mert az emberi kommunikációt, interakciót, az egymásra figyelést, a játszmák nélküliséget és az életben való működést, helytállást akkor tanulja meg, ha az életkorának megfelelően elmagyarázzuk a dolgok működését, ha elmondjuk, mit miért csinálunk és ez számára mivel jár együtt, ha beszélünk az érzéseinkről, ha szülőként önazonosak vagyunk.

Szülőként az a felelősségünk, hogy példával járjunk elől: nem elég, ha beszélünk arról, amit szeretnénk, azt élnünk is kell, hiszen a gyermek megfigyelés és utánzás által tanul.

Másodsorban pedig azért, mert tapasztalatok hiányában csak úgy tudjuk szülőként igazán megvédeni, ha megtanítjuk neki azt, hogy az élete során találkozik majd nemcsak örömteli, de veszélyes, kellemetlen, negatív hatású eseményekkel, történésekkel is.
Ahogyan egy apró csemetét megtanítunk arra, miért nem szaladhat ki az úttestre, miért nem tehet meg bizonyos dolgokat, a növekvő gyermekhez igazodva szélesíthetjük a látókörét, világíthatunk rá több olyan, a világban működő helyzetre, szituációra, amelyekkel biztosan találkozik majd.

Az a gyermek, aki megszokja, hogy figyelnek rá, beszélgetnek vele, fontos a véleménye, a meglátása, aki tudja, hogy milyen határokon belül mozoghat és hogyan működik a személyes szabadsága, aki tudja, hogy az egészséges korlátok és a szabályok érte vannak és nem ellene, bizalommal tud fordulni a szülei felé, képes lesz az egészséges kapcsolódásra és felnőttként is egy egészséges önképpel rendelkező, harmonikusan működő emberré cseperedik.

Ajánlom minden szülőnek Thomas Gordon neveléssel, kommunikációval, konflikuskezeléssel foglalkozó könyveit.

Neveljünk, szeressünk a gyermekeinkből harmonikusan működő embereket!