Diétáztam, sportoltam, mégis híztam. A bűnös neve: kortizol.

Azt nem nagyon akarják elhinni az emberek, hogy sokan mindenféle életmód vagy táplálkozási szokás megváltoztatása nélkül, csak a stressztől kezdenek hízni. Csak jó kifogásnak tartják, nem pedig valós problémának.

Bevallom, én sem nagyon hittem ebben a "stressztől hízni is lehet" dologban, egészen addig, amíg nagyon is valóságos formájában meg nem jelent az életemben. Ehhez az is hozzájárult, hogy a környezetemben mindenki stresszfogyó. Ha lehetne, visszamennék reklamálni, hogy: "Hé, én inkább a stresszfogyást örökölném a tériszony helyett!"

Pár éve, amikor kiköltöztünk külföldre, elég stresszes volt az első 1,5 év, aminek a végeredménye plusz 15 kg volt. Sosem voltam az a nádszálkisasszony, de ez azért már minden határon túlment. Természetesen nagyon zavart ez az állapot, így az orvos férjem segítségével hamar elkezdtem valami megoldás után nézni. Meg is találtuk a megfelelő diétát, beiratkoztunk a legszimpatikusabb edzőterembe, és már indult is az életmódváltás. Én olyan típus vagyok, hogy ha csinálok valamit, akkor azt jól akarom csinálni. Így 1 hónapon keresztül hetente háromszor ott izzadtam a teremben, a diétát pedig maradéktalanul betartottam. Nos, én igen, de a testemet valaki elfelejtette tájékoztatni erről az egész hercehurcáról.

Eljött az első hónap vége, és a mérlegelés időpontja. Álltam a fürdőszobában a férjem társaságában - mert annyira izgultam, hogy egyedül nem ment. Összeszedtem minden erőmet, ráálltam a mérlegre, és akkor jött a meglepetés. Na, nem az a jó fajta, hanem ami után 15 percig káromkodik az ember... A mérleg semmi, de semmi változást nem mutatott az előző havi állapothoz képest. Én összeomolva ültem a szoba közepén, a férjem pedig - aki, mint említettem, orvos - épp készült visszaadni a diplomáját, mert szerinte ez mindennel ellentétes, amit a nyugati orvostudomány az emberi anyagcseréről állít. De miután kidühöngte magát, felülkerekedett benne a férj, és szépen felmosott engem a fürcsi padlójáról, és elküldött egy halom vizsgálatra.

A vizsgálatok természetesen nem találtak semmit. Néhány hormonom magasabb volt a kelleténél, de éppen a normális határértékeken belül mozogtak. Következő hónap, újabb nekifutás, ismét semmi eredmény (a kortizol szintemet nem vizsgálták). Ezek után három hónapig jegeltük a témát, jött a nyár, csak élveztük a jó időt és a programokat. Megszoktuk a helyet, ahova költöztünk, megszűnt a stressz.

Augusztusban, amikor újra sikerült összeszednem a lelki erőmet, újból nekivágtam a diétának és a mozgásnak. És láss csodát: a kipihent, stresszmentes Zsófiról csak úgy olvadtak le a kilók. Többet is sikerült fogynom, mint amit eredetileg felhíztam.

Azóta megfigyeltem: ha semmi bajom, nyugodt vagyok, akkor még egy kiadós, több napos karácsonyi lakmározás sem változtat semmit az alakomon. De ha stresszelek, akkor a megszokott, normális étrendem mellett is azonnal elkezdek hízni. Több emberrel is találkoztam, akik hasonló problémával küzdenek, így jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. Nem csak az én testem működik máshogy, mint ahogy azt a legtöbben megszokták.

Nyitókép: iStockphoto