Semmi nem számít, csak az, hogy velem lehessen

Akármennyire is volt rossz napom, ő mindig vigaszt nyújt. Az az ártatlanság, az az őszinte, önzetlen szeretet és szeretetre vágyás senkiben sincs meg. Csak benne. A kis szőrösbe.

Még haza sem értem, de már messziről szinte hallom, hogy szíve kettőt dobban egy helyett. Tudja, érzi ösztönösen, hogy jövök. 

Hallja, hogy valami mozgás van kint. Már tudom, hogy az életet jelentem számára. Nyitom az ajtót, fordul a kulcs a zárban. Hallom azt a bizonyos nyöszörgést. Soha életemben nem örültek még nekem ennyire, nem vártak ennyire. Még ki se nyílt teljesen az ajtó, a kis szőrös már a nyakamban. Szinte be is pisil örömében. Farok csóva, remegés és azok a tekintetek. Az őszinte szeretet, ami belőle árad. Az az igazi öröm, hogy hazaért a várva-várt gazdája. Aztán el sem enged egész este. 

Messziről csahol, míg fogat mosok, majd beleveti magát ő is az ágyba. Megnyugszik, hiszen együtt vagyunk. Együtt az örökkévalóságig. Álmodik. Kis lábaival a magaslatokba rugdalódzik. Biztosan fut álmában. Tán menekül. Horkol is néha. Mosolyogva alszom el, hisz tudom, hogy az életét adná értem. Ebben biztos vagyok. Benne még sosem csalódtam. 

Másnap reggel sűrű puszik közepette ébredezem. Annyira szeret, hogy az már fáj. Bújik, mint egy kismacska. Munkába készülődök, békén hagy, de legbelül már elkapja a nyugtalanság. Érzi, hogy mindjárt véget érnek a közösen töltött percek. Szinte remeg, riadtan néz. Elkísér az ajtóhoz. 

Szinte kérdőre von, hogy miért csinálom ezt vele. Nem érti, hogy miért nem tölthetjük együtt az egész napot. 

Kilépek az ajtón és már hallom is a nyüszítést. A szívem szakad meg, hogy megint itt hagyom. Még órák múlva is azokat a búskomor tekinteteket látom magam előtt. Már csak pár órát kell kibírnia egyedül. 

Hazaérek és újra kezdődik minden előről. A szeretete sosem alszik ki. Az életénél is jobban szeret. A kis szőrgombóc újra megríkatott. Úgy, ahogyan senki más. 

Megtanultam az évek során, hogy ne bízzak meg senkiben. A legtöbb ember az önző érdekeit tartja szem előtt. Így tud érvényesülni, nem számít az se, ha mindenkit eltipor. A bajban se sokan álltak ki értem. A kis szőrős, viszont mindig. Az emberi lény csalódásokra született. De magamnak mindig itt leszek én. Az egyetlen ember a kis szőrösön kívül, aki őszinte. Az emberek cserélődnek az évek során. Jönnek, majd távoznak. Persze, van, aki marad. Lesz olyan is, aki őszintén szeret. Aki szintén úgy vár majd haza, mint a kis szőrös. Egyszer biztosan.

Nyitókép: Shutterstock