2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke
kutya hűség kapcsolat
Környezetemben már régen megfigyeltem, hogy mindenki milyen negatív és előítéletekben gazdag. Amikor közöltem, hogy torkig vagyok a férfiakkal és kutyát fogok tartani, mindenki ledöbbent és értetlenül bámultak rám.

Amikor a legutóbbi, több éves kapcsolatom tönkre ment, hetekig, hónapokig tartott, míg összeszedtem magam. Mindent megadtam álmaik férfijának, amit egy nő adhat: biztonságot, meleg fészket, segítettem és támogattam mindenben, amiben csak lehetett. Hetekig jártam a beteg édesanyjához, vittem a két háztartást egyszerre, minden zokszó nélkül. A szexuális életünk is rendben volt. Mégis megcsalt a legutóbbi üzleti útján. Később kiderült, nem ez volt az első alkalom, hosszú hetek, hónapok teltek el a kis játékaival, melyet az irodai asszisztenssel, a büfés lánnyal és a virágkötővel űzött a hátam mögött.

Amikor végre kiszabadultam ebből a mérgező kapcsolatból, fellélegeztem. Fél évvel később újra ismerkedni, randizni kezdtem, de valahogy sose alakultak úgy a dolgok, mint képzeltem. Harminc voltam, amikor egy barátnőm azt mondta, azért tart kutyát, mert az okos, hűséges és elfogadja őt. Akkor furán néztem rá, de ma már igazat kell adnom neki. Időközben rátalált a boldogság is, két gyermek boldog édesanyja lett, ami számomra sosem jött össze. Volt szerencsém többféle férfit és mentalitást megismerni, de egyik se volt az igazi. A megfelelő kémia nélkül pedig hiába volt esetleg normális az illető, nem ment a dolog. Rövidebb-hosszabb kapcsolatokat tudtam a hátam mögött, volt köztük több éves is, és mire betöltöttem az ötvenet, elegem lett a férfiakból. 

Az egyik agresszív volt és idegbeteg, ha valami nem úgy történt, ahogy kívánta, már üvöltött, veszekedett. A másik kétszínű és hazug, alig néhány hét alatt kiderült, hogy több lányt szédít egyszerre és csak pénzt akar kicsalni belőlünk. A harmadik annyira nyálas, hogy az őrületbe kergetett azzal, mindig érinteni akart, mindig virágot, bonbont hozott. A negyedik saját tulajdonának tekintett, be akart zárni a házba azzal a felkiáltással, hogy a nő helye a konyhában van, tartsam magam a női szerepekhez - ez se volt hosszú életű. Az ötödik lusta volt és teszetosza, engedelmes kiskutya, de trehány volt, aki semmivel se törődött. A hosszú évek során volt szerencsém több variációhoz, de a pontot az I-re azzal tette fel a legutóbbi, hogy a WC mellé pisilt. 

kutya, gazda, home office
Forrás: Shutterstock

Amikor ötvenévesen azt mondtam, egy életre elegem van a férfiakból, a családom és környezetem teljesen ledöbbent. Nem értették, mi ütött belém és mindenáron meg akartak győzni arról, hogy csak időre van szükségem. Azt mondták, ne vicceljek, nem gondolhatom komolyan, hogy egyedül kívánom leélni az életem. Makacsul kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig befejeztem, egyszer és mindenkorra elég volt. Elég volt abból, hogy százhúsz százalékosan alkalmazkodom valakihez, hogy szeretem, mindenben támogatom azt, aki ennek töredékét se viszonozza.

Néhány héttel később enyhült a feszült családi légkör. Ekkor bemutattam őket legújabb élettársamnak: egy szedett-vedett menhelyi kutyusnak. Az elképedés arcukra volt írva, látszott rajtuk, nem értik, mi ütött belém. Aztán elmagyaráztam: a kutya hűséges, okos, elfogad olyannak, amilyen vagyok, ugyanakkor tiszta és rendezett környezetet hagy maga után. Nem veszekszik, nem ordít és nem utolsó sorban, sosem csal meg. Elég sokáig tartott, míg megértették, hogy nekem jelenleg nem kell senki, hogy a kutyával végre nyugodt és boldog vagyok.

Ahogy cseperedett a rendetlen, de egészséges kölyökkutya, úgy nyílt ki előttem egy új világ. Rengeteg kedves emberrel találkoztam, amikor megismertem a kutyafuttatóba járó baráti társaságokat és a kirándulók világát. Az élet kicsit lelassult, jobban meg tudtam élni a jelen pillanatát. Ahogy járjuk az erdőket és mezőket, úgy fedezzük fel a természet varázsát, a tájat, mely minden évszakban más arcát mutatja. Egyedül vagyok a saját gondolataimmal, a jelenben, miközben jól érzem magam a bőrömben és ettől nincs semmi fontosabb. Nem bántam meg, hogy végeztem az urak társaságával.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.