„Szinte beleremegek a puha kezek simításába” - nem hittem benne, hogy lehet még valaha családom

Telnek-múlnak a hetek. Egyre inkább merülünk el a télben. Lábamat is egyre jobban szedem az aszfalton, hiszen, ha nem tenném odafagyna. Mind a négy. Aztán meghallok egy lüktető, erős, ordas hangot. Már látom, egy vadállat szabadult el az erdőből és éppen felém tart. Szívem egyre inkább kezd verni, hiszen nincs gazdám, aki megvédene. Lábaim elrugaszkodnak a földtől és csak futok és futok. Miután sikerült elmenekülnöm, úgy kifáradtam, hogy már nem is érzem a hideget. Az éhség az, ami leginkább elnyom. És olyan erőtlen vagyok, hát összekuporodok itt az aszfalt szélén.

Hova visznek?

Aztán hirtelen arra leszek figyelmes, hogy reggel lesz. Kivilágosodott minden és a hó is beborított, míg aludtam. Kis híján lerázom magamról a hópihéket, de közben már egy autó zaját hallom a távolból. Közeledik és közeledik egy nagy fény. Majd lelassítanak. Megállnak. Megijedek és már elfutni sincs időm.

– Itt a vég – gondolom magamban, miközben tesznek be egy nagy fehér dobozba. Körbenézek, körülöttem tele más kutyákkal is az autó. Mindenki rémült és fél. Hova visznek vajon? Mi történik?

Mikor felcsillan a remény

Aztán kitesznek egy nagy udvarba. Mindenhol négylábú pajtások szaladgálnak. Szép lassan kiderül, hogy nem is olyan pajtások. Hiszen bántanak, mert új vagyok és gyámoltalan. Az éhség újra felütötte fejét, érzem, hogy lassan összeesek. Majd egy magas férfi egy tállal közelít meg. A szagából ítélve, minden is van benne, de elképesztően örülök, hisz nem halok éhen. Egy pár kört futok, majd ledönt a kimerültség. Kicsit később szemem félig kinyílik, hangokat hallok a távolból.

Első látásra szerelem

– Csak nem egy család? Lehet, hogy értem jöttek? – kérdezem magamban reménykedve.

Majd a kislány fülig érő mosollyal szalad felém. Körbeállnak és egymás szemébe nézünk. Tekintetünk összekapcsolódik mind a három szempárral.

Hozzámérnek. Szinte beleremegek a puha kezek simításába. Annyira kedvesek. Annyira tudnám őket szeretni. Megölelgetnek és megcsap a nő illata is. Egy könnycsepp is kicsordul, hisz érzem a kémiát.

Anya és apa bólogatnak, de nem veszik le rólam tekintetüket. Csóválom a farkam megállás nélkül és a boldogságtól be is pisiltem. Én vagyok a legboldogabb a világon. Hiszen, lesz egy családom.

Eltelik egy kis idő, nagyban diskurálnak a nagy magas férfivel, aki engem idehozott. Aztán egy pórázzal közelítenek meg.

– Gyere kiskutya, megyünk haza – kiabálja a kislány. A szülők elégedetten mosolyognak, miközben adják rám a pórázt és a nyakörvet.

Aztán megérkezünk egy helyre. Az ő otthonuk. És most már az enyém is. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Kiraknak az autóból és berohanok a kertbe. Azt se tudom mit szagoljak, hova nézzek. Minden magával ragad. Álmomba sem gondolnék rá, hogy még a lakásba is beengednek. Ám mégis. A kandalló melege, a színes karácsonyfa és a masnis ajándékok mind elragadtatnak. Aztán kis családom körbeállja a karácsonyfát, hol rám, hol egymásra pillantanak. Szívem hevesen ver, ebben a pillanatban jöttem rá, hogy mi történik:

Nyitókép: Shutterstock