Egy éve írok hálanaplót, most megosztom, mit tapasztaltam

Bárki, aki szereti és érdeklődik a populáris pszichológia iránt és foglalkoztatja, hogyan tudhat meg saját magáról minél többet - ahogy én is -, biztosan olvasta már, hogy a hála érzése boldoggá tesz.

Hálás emberek, ahogy a Wikipedia összefoglalja a kutatások jelenlegi állása szerint azok, akik:
- magasabb szinten viszonyulnak a környezetükhöz, az egyéni fejlődéshez, az élet céljának kereséséhez és az önelfogadáshoz.
- pozitív módon birkóznak meg a nehézségekkel, ami az életük során éri őket, gyakrabban kérnek segítséget másoktól, újraértelmezik a tapasztalataikat és növekedésre használják azokat.
- nem tagadják a problémákat, nem hibáztatják önmagukat, és kevésbé használnak tudatmódosító szereket. 
- jobb alvók, mert nem gondolnak negatív dolgokra elalvás előtt, hanem a pozitívumokat keresik.
- képesek a boldogságra, kevésbé jellemző rájuk a depresszió és a stressz.

Én is pontosan ilyen akartam lenni, de ahhoz, hogy hálás ember legyek, változtatnom kellett - nem mondhatom, hogy természetemtől fogva hálás természet voltam.

A kiindulási helyzet

Nem arról van szó, hogy nem vagyok/voltam jól nevelt, és ne köszöntem volna meg azt, ha valaki tett értem valamit. Tudom, hogy mi a helyes, és értékelem, ha valaki kedves velem. A szüleimnek is mindig hálás voltam, kiálltak mellettem, és ezért sosem vártak semmit cserébe. De ezeket a dolgokat leszámítva miért kellene még hálát éreznem? Nos, azért, hogy könnyebben megbirkózzak a problémákkal.

Életvezetési tanácsadók, terapeuták, pszichológiai tanulmányok és számos más forrás szerint az agyunk speciális edzésével tényleg megtanulhatunk hálát érezni. A kutatások szerint hosszú távon a leghatékonyabb módszer erre a hálanapló vezetése, ami annyit jelent, hogy minden nap felírunk három dolgot, amiért hálásak vagyunk.

Minden kezdet nehéz

Kezdetben nehezemre esett összeszedni és leírni ezeket a dolgokat, nem jutottak eszembe csettintésre. Sok mindent megkérdőjeleztem. Ha valami eszembe jutott, rögtön kételkedni kezdtem: "Komolyan? Ez nem banális egy kicsit?". Aztán átestem a ló túlsó oldalára, a második héten több napig három helyett hatot is írtam. Köztük olyanokat, hogy kedves volt velem a pénztáros a boltban, meg hogy finom volt a reggelim. Pont azokat a dolgat soroltam fel, amit korábban banálisnak hittem.

Ám a nehézségek mellett volt valami más is: elkezdett motoszkálni bennem egy jó érzés, mintha javult volna a hangulatom, és ez minden egyes bejegyzéssel erősödött. Ha este felidéztem valami jót, egy pillanatra elmosolyodtam. Így aztán folytattam a napi köszönetnyilvánítást, kíváncsi voltam, hova fejlődik a dolog.

Magabiztosság és rutin

Ahogy teltek a hetek, egyre könnyebben találtam meg azt a bizonyos három dolgot. Ahelyett, hogy gondolatban áttekintettem volna az egész napomat, mint az elején, egyszerűen leírtam azt, ami először az eszembe jutott. Már nem voltak kétségeim azzal kapcsolatban sem, hogy mi az amit felírhatok a listára. Ráadásul - vagy talán éppen emiatt? - néhány dolgot teljesen átértékeltem: a konkrét élmények mellett egyre gyakrabban fogalmaztam meg általános jelenségeket, mint példáult, hogy egészséges vagyok, vagy hogy szabadnak éreztem magam. A konkrét emlékekhez hasonlóan ezek is kiváltották bennem azt a kellemes érzést, azt a bizonyos a belső mosolyt. Már nem gondoltam azt, hogy valaminek történnie kell ahhoz, hogy hálás legyek - megelégedtem azzal, hogy minden úgy van, ahogy van.

Mi változott?

Már több mint egy éve vezetem a hálanaplót, és úgy gondolom, hogy ez a legjobb dolog, amibe valaha is belekezdtem. Csak pár percet vesz igénybe, nem jelent plusz stresszfaktort a mindennapokban, mégis pozitív irányba változtatott meg.

Már elmondhatom, hogy:
- boldogabb vagyok, mint két évvel ezelőtt.
- jobban kezelem a problémákat.
- kevésbé szenvedek a stressztől és a bűntudattól.
- kevésbé érzem magam kiszolgáltatottnak.

Természetesen nem gondolom azt, hogy hálanapló egymaga tette a csodát, elvégre ez idő alatt egy csomó minden történt az életemben. Idősebb lettem, tapasztalatokat szereztem, kisebb-nagyobb válságokon jutottam túl, és legyőztem néhányat a legnagyobb félelmeim közül. Ezek miatt szabadabb, magabiztosabb lettem, jobban kezelem a problémákat és konfliktusokat. Amit azonban a hálanaplónak tulajdonítok, az az, hogy megváltozott az életszemléletem, sokkal pozitívabb lettem. Sosem voltam mogorva, zsémbes nő, de ma már szinte mindenben és mindenkiben látok valami jót.

A hála érzése már hozzátartozik a mindennapjaimhoz. Minden este emlékeztetem magam arra, amim van, és tudatosítom, hogy milyen szerencsés vagyok. Nem tudom, hogy ennek az érzésnek a fenntartásához szükségem van-e még a hálanapló írására, mindenesetre folytatom.

Nyitókép: Shutterstock