Kisfiam, az van, hogy a Mikulás nem létezik

Mi pedig belezavarodtunk, hogyan is tálaljuk a karácsonyosdit. A szüleim kicsi koromtól fogva őszinték voltak. Elmondták, hogy a Mikulás és a Télapó valójában nem létezik. Mielőtt bárki megkérdezné, cseppet sem hiányzott az ünnepek "mesebeli" része. Minden karácsonyom csodás volt és meghitt. Az ajándékokról tudtam, hogy a szüleimtől kapom. Közösen díszítettük a fát, majd mindenki a szobájába vonult, hogy becsomagolja a többieknek szánt meglepetést. A csomagokat odatettük a fa alá, és kezdődhetett az ajándékozás.

A férjem családjához ezzel szemben a Jézuska járt.

Hamarosan úgy éreztük, kezdünk elúszni a verziók között. Volt egy év, mikor megpróbálkoztunk a Jézuska-féle változattal, neki tulajdonítva az összes ajándékot. Azonban furcsa és zavaró volt, hogy a kicsi nem tudja, kitől mit kap. Tovább bonyolították a helyzetet az elszólások, ezért ezek kimagyarázására megszületett hát a mami Jézuskája, a papa Jézuskája és az anyáék Jézuskája megjelölés... Kezdtek záporozni a kérdések: "Hány Jézuska van? Miért nem egyszerre hozza az ajándékokat?"

Ráadásnak ott volt a jó öreg Mikulás és Télapó. "Ők akkor most egy és ugyanaz?" - tudakolta a gyerek feszült figyelemmel. "Hát, izé... Nem, mert a csizmákba a Mikulás teszi az édességet. Akivel a bevásárló központban is találkoztunk egyszer, és szaloncukrot adott neked. A Télapó meg, na, ő az, akinek a szánját rénszarvasok húzzák." "De a mesében a Télapó teszi az ajándékot a fa alá. Most akkor ő jön be a szobába vagy a Jézuska?" "Öööö, hát na... Van gyerek, akinél a Télapó jön, és van akinél... Nézd csak, milyen szép hóember! Csinálunk egyet mi is?"

"Nem is az igazi adott a boltban cukrot?" - firtatta legörbülő szájjal a négyéves. "Egy van, kicsim, csak iszonyú gyorsan képes bárhol megjelenni." Negyedszerre azonban egy tökrészeg pirosruhással futottunk össze, így színt vallottam, hogy nem mindegyik igazi: "Az utolsó csak egy buta bácsi volt, azért dülöngélt. Igen, voltaképpen bárki felveheti a Mikulás ruhát..."

Közben szülői mivoltomban is kezdtem egyre kritikusabbá válni. A részeg Mikulást például szerettem volna érzékeny testrészen rúgni. Mert miért nem bírja ki az ilyen, hogy ne igyon?! Legalább addig, míg rajta van a jelmez.

Végül megtörtünk. Ötéves volt Ádám, mikor elmondtuk neki, hogy minden csak mese. Mi adjuk az ajándékokat egymásnak, szeretetből. Nem lopózik be senki a lakásba, csak a felnőttek találták ki. A fiamat nem zaklatta fel a dolog. Élvezte, hogy tud egy titkot, amit a többiek nem. Azóta boldogan csomagoljuk közösen az ajándékokat minden évben. És már én sem akarom a részeg Mikulásokat bántalmazni...

Nyitókép: Shutterstock