Komolyan azért mondasz le egy randit, mert hideg van?

Sokat írtunk már az online társkeresés „gyönyöreiről", én mégis tettem egy utolsó próbát, mert azt gondolom, hogy ugyanannyi esélyem van ott megtalálni az igazit, mint bárhol máshol. Azért írom, hogy utolsó próbát, mert azt érzem, ez egyre kevésbé az én világom. A társkeresőkön a legtöbb ember ki van égve, amit valahol meg is értek, mert lélekölő tud lenni a sok elutasítás,ghostingolás és egyéb finomságok, melyek nemhogy építenék, hanem inkább rombolják az emberek önbizalmát.

Megismertem Jánost, akivel bár tisztáztuk az elején, hogy valószínűleg nem egymást keressük, - mert ő nem akar gyereket -, de ettől függetlenül órákon át chateltünk. Ő vetette fel, hogy találkozzunk, mert kíváncsi rám, én pedig úgy voltam vele, miért is ne, ha nem is ő az igazi, legalább beszélgetünk egy jót. Megbeszéltük, hogy péntek este elmegyünk sétálni a Duna-partra. Azt írta, hogy ő 7 körül végez, így utána tudunk találkozni. Mivel már hűvösek az esték, hosszasan agyaltam azon, mégis mit vegyek fel, hogy ne fázzak, ugyanakkor csinosan érkezzek a randira. Őszintén szólva régen randiztam és nyáron sokszor gondoltam arra, milyen szuper lenne egy számomra vonzó férfival a Duna-parton sétálgatni, így már előre örültem a lehetőségnek.

Végül úgy alakult, hogy nem találkoztunk. Nagyban készülődtem, amikor János küldött egy hangüzenetet, hogy bár végzett időben, szerinte halasszuk el a randit inkább máskorra, mivel „hideg van odakinn"!!! Nem hittem a füleimnek. Először is, sejthette, hogy ősszel, este fél 8-kor nincs már kánikula, másrészt nincs kabátja??? Arról nem is beszélve, hogy rendben, nem akar fagyoskodni, ezt megértem, de akkor miért nem ülünk be valahova? Amikor hozzátette, hogy válasszunk egy olyan időpontot, amikor kedvező a hőmérséklet, felvetettem a jövő nyár lehetőségét. Akkor nagy eséllyel meleg lesz, este 8 órakor is.

Bár annyira nem rázott meg, hogy elmarad a randi, mégis elkezdtem azon kattogni, mégis milyen férfi az, aki a hidegre hivatkozva lemond egy találkozót? Ennyire kényelmes lenne? Vagy ez csak egy hülye kifogás és valami teljesen más dolog van a háttérben? Nem tudtam ezen túllépni és amikor két órával később rám írt, nekiszegeztem a kérdést, hogy mi végül is most miért nem találkoztunk. Ő teljes lelki nyugalommal azt válaszolta, hogy „Bizalom. Nincs mögöttes infó mindig". Ő egyszerűen nem szeret beülni kávézókba, éttermekbe, úgy tud leginkább kiteljesedni, ha közben sétál. Én ezt továbbra is furcsálltam, mindenesetre ennyiben maradtunk és azóta sem pótoltuk a találkát.

Utána még vívódtam kicsit, hogy talán túlreagáltam és nincs abban semmi rossz, ha valaki egy ilyen indokkal visszatáncol, de minél több barátnővel és baráttal beszéltem róla, annál többen megerősítettek abban, hogy nem, ez nem volt rendben. Ezzel ugyanis azt éreztette velem, hogy neki mennyire nem fontos ez a találkozó, hisz arra nem volt képes, hogy kilépjen egy kicsit a komfortzónájából.

Ennek kapcsán azért elgondolkoztam azon, milyen sok az egyedülálló ember, de mégis milyen mereven ragaszkodunk a már bevett szokásainkhoz és a komfortzónánkhoz. Már a legelején képtelenek vagyunk arra, hogy önmagunkat meghaladva tegyünk egy lépést a másik felé, így pedig lássuk be, nem egyszerű párt találni.

Nyitókép: Shutterstock