A feleségem az őrület határán áll. Félek, hogy örökre elpusztítja magát

Most is abban bízom, ha festhet a maga csendjében, akkor ebédidőre sokkal jobban lesz. A műhelybe megyek, elkezdem a rendrakást, de nem egészen egy óra múlva eszembe jut, hogy viszek neki valamit inni, mert Olívia enni, inni is elfelejt munka közben. Még szerencse, hogy én nagyon szeretek gondoskodni róla és odafigyelek rá. Készítek egy jeges gyümölcsturmixot, szederből, ribizliből és eperből, mert tudom, mennyire szereti, majd halkan benyitok a műterembe. A rémület azonnal a padlóhoz szegez, csak állok az ajtóban földbe gyökerezett lábbal, nem vagyok képes megmozdulni.

Ahogy ránézek, elejtem a poharat, ami hangos csattanással a kőre esik, aztán csak nézem, ahogy az üvegszilánkok pattognak a kövezeten. A feleségem a zajra ijedten megpördül, az arca is csupa vér, ajkán furcsa mosoly játszik. Felordítok, azonnal odarohanok hozzá, közben az agyam lassan feldolgozza a látványt, zsebkendőt veszek elő, észreveszem, hogy a jobb szemöldöke felett van egy vágás, onnan csorog a vér, rászorítom a zsebkendőt, aztán magamhoz ölelem őt, és érzem, mennyire merev minden izma.

Ahogy átölelem, a vásznat nézem, ami szinte megdelejez, nem tudom levenni róla a tekintetemet, miközben legszívesebben letakarnám valamivel, hogy ne is lássam, és most már teljesen biztos vagyok benne, baromira nem volt jó ötlet, hogy ma pont festeni akart, én meg hülye vagyok, hogy hagytam!

– Semmi baj – suttogja Olívia. – A véremmel festettem. Egyedi alkotás.

Szerintem megbomlott az elméje! De persze nem mondom ezt ki hangosan, mert tudom, az én feladatom most az, hogy megnyugtassam és biztonságba helyezzem. Muszáj higgadtnak maradnom, hiszen a feleségemnek nagyon nagy szüksége van rám! A fürdőszobába kísérem, megmosom az arcát, kedves vagyok és türelmes. Közben vadul cikáznak a gondolatok az agyamban. Úristen, megvágta magát! Saját magát! Sokkal nagyobb lehet a baj, mint ahogy eddig sejtettem! Olíviánál valami nagyon nincs rendben! Valami baj van az elméjében!

Kényszerítem magam, hogy semmi ilyesmit szóba ne hozzak, úgyhogy csak a gyakorlati teendőkre összpontosítok. Látom, hogy a seb szerencsére nem túl mély, úgyhogy lefertőtlenítem, ragtapaszt teszek rá, de gyorsan átázik, ezért gézt veszek elő, több lapot egymásra teszek belőle, úgy ragasztom le a sebet, miközben Olívia a kád szélén ülve némán tűri.

– Véres az inged – mondja. Magamra nézek, látom, valóban az, úgyhogy miután ellátom a feleségemet, leveszem az ingem, majd megnyitom a kád csapját.

– Te is csupa vér vagy – nézek rá. – Meg kell fürdened.

Vetkőztetni kezdem.

– Egyedül akarok fürdeni – mondja. – Kimennél?

– Rendben leszel? – nézek rá.

Bólint, úgyhogy kimegyek a fürdőből, de képtelen vagyok eltávolodni az ajtótól, annyira aggódom érte, fülemet a pácoltfa-felületre teszem. Hallom, ahogy a vízbe ereszkedik. Csak reménykedem, hogy nem akar kárt tenni magában újra!

A félelem összeszorítja a torkomat, látnom kell, mit csinál ott bent, nehogy újra baj legyen, ezért lehajolok és bekukucskálok a kulcslyukon. Látom, ahogy a vízben fekszik, fejét megtámasztja a kád peremén. Arra gondolok, hogy néhány perc alatt talán nem érheti baj, úgyhogy elszaladok, felveszek egy tiszta inget, aztán a konyhába sietek. Sajnos közben elhaladok a műterem előtt, és akaratlanul rápillantok a festményre, amitől összerázkódom. Baromira nem tetszik nekem!

Mély levegőt veszek, gyorsan keverek két koktélt, aztán kezemben az italokkal a fürdőbe megyek. Ahogy benyitok, Olívia összerezzen a hangra, majd hallom, amint nagyot sóhajt. Leülök a kád szélére, és a kezébe nyomom az egyik italt, amibe azonnal belekortyol, majd egy hajtásra megissza. Mostanában túl sokat iszik! Persze nem adok hangot ennek sem, most az a fontos, hogy a feleségem megnyugodjon, úgyhogy kedvesen rámosolygok.

– Megfürdetlek – mondom neki.

– Kérek még egyet! – adja vissza a kezembe az üres poharat.

Magamban azon tanakodom, hogy a saját érdekében megtagadjam-e a kérését, mert egyáltalán nem tesz jót neki az alkohol, vagy hagyjam rá, hiszen nagyon nincs jól. Úgyis itt vagyok, hogy vigyázzak rá, és végül úgy döntök, inkább eleget teszek annak, amit szeretne, így a saját poharam a mosdókagyló szélére teszem, aztán megyek, keverek még egy italt neki.

Például, amikor iszik, sokkal közvetlenebb másokkal, ami már nem egyszer adott okot félreértésre, ezért, ha olyan helyre megy, a közelében kell lennem, mert tudom, bármikor szüksége lehet rám, és én szeretem Olíviát biztonságban tudni. A másik nagy hibája, hogy elképesztően naiv és befolyásolható. A barátnői pedig sajnos nagyon nincsenek rá jó hatással, és biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi helyzetében nagyon is ludasak, mert teletömik a fejét mindenféle baromsággal. Hirtelen iszonyú düh fog el, ahogy rájuk gondolok, érzem, hogy ökölbe szorul a kezem, aztán gyorsan megrázom a fejem, nekem itt és most az én Olíviámra kell figyelnem, minden más ráér.

Elveszem tőle a poharat, majd kezemet a vízbe merítem, és gyengéden elkezdem lemosdatni, ő pedig a kád peremén nyugtatja a fejét. Néha odapillantok, hogy elgyönyörködhessek az arcában, mert hiába ismerem huszonhárom éve, ugyanolyan őrülten szerelmes vagyok belé, mint amikor először megláttam. Észreveszem, ahogy a szempillája meg-megrebben. Bármit megadnék érte, ha tudnám, mire gondol, miközben selymes bőre és testének ívei a kezem alá simulnak, aztán érzem, hogy merevedésem lesz. Őrülten kívánom őt!

Kezem a combja belső felére csúsztatom, gyengéden szappanozom, erre kissé összébb zárja a combjait, ami olyan érzés nekem, mintha az arcomba csapna egy ajtót, de önuralmat parancsolok magamra, hiszen most az a fontos, hogy ő jól érezze magát, nem rólam szól ez a nap. Megint az arcára pillantok, látom megfeszülni az ajkait, tehát tudom, most még nem áll készen... Mindennél jobban ismerem a legapróbb rezdüléseit, és persze elfogadom ezt is, mert nekem egyedül ő a fontos, az ő boldogsága; annak biztosan örülni fog, ha simogatom, és jó lesz neki. Velem nem is kell törődnie!

– Csak, hagyd, hogy kényeztesselek – súgom neki –, semmi mást nem szeretnék, csak kényeztetni téged.

– Később – leheli, de nem nyitja ki a szemét.

Tudom, hogy nem ezt érdemlem, és legszívesebben meg is mondanám neki, de aztán arra gondolok, milyen állapotban van jelenleg, úgyhogy erőt veszek magamon, és tovább fürdetem. Pár perccel később készen vagyunk, és a törölközőért nyúlok.

– Gyere, kedvesem, megtöröllek – mondom kezemben a fürdőlepedővel. Lassan kiemelkedik a vízből, nézem, ahogy gyönyörű testén megcsillannak a vízcseppek, és önkéntelenül csúsznak ki a számon a szavak:

– Ó, Olívia! Gyönyörű vagy! Csodálatos!

Nem felel, csak lehajtja kissé a fejét. Gyengéden köré terítem a törölközőt, majd alaposan végigdörzsölöm a testét. Aztán kiszáll a kádból, elé térdelek, és egyenként kezembe veszem karcsú lábait, közben felnézek rá, de ő nem néz rám, amivel megint fájdalmat okoz nekem.

A karjaimba veszem – bár kislányosan tiltakozik ellene, ami annyira aranyos! –, és a hálóba viszem, aztán gyengéden az ágyra fektetem és csókolni kezdem.

– Csak hadd okozzak neked örömet, édesem – lehelem a fülébe. Biztos vagyok benne, az, hogy csak az ő gyönyörét keresem, ráébreszti majd, milyen csodálatos a mi szerelmünk, és akkor végre megnyugszik és ellazul kicsit.

Végigcsókolom az egész testét, persze azonnal elönt a vágy, de uralkodom magamon, mert semmi mást nem akarok, csak, hogy neki jó legyen, az én gyönyöröm ráér. Már a hasánál járok, amikor megérzem kezét a fejemen. Felujjongok, hiszen végre egy szeretetteli gesztus, amitől egyre biztosabb vagyok abban, jól tettem, hogy nem hátráltam meg és kitartó voltam. Szóval fellelkesülten csókolom tovább, aztán óvatosan nyitom szét a combjait, és a lába közé hasalok.

Hosszú-hosszú percekkel később összerándul, majd halk nyögés hagyja el az ajkát, és elmondhatatlanul boldog vagyok, amikor az ajkamon mosollyal felnézek, és látom az arcán a gyönyör nyomait. Melléfekszem, simogatom, szerelmet súgok a fülébe, aztán szorosan magamhoz ölelem, ő meg hozzám bújik, és végre olyan szép kerek a világ, hogy legszívesebben fütyörészni kezdenék, de csendben maradok, mert tudom, Olívia szereti a csendet. Még egyenletes légvételét hallgatom, arra gondolok, hogy bárcsak egy ilyen tökéletes pillanatban halnánk meg, így együtt.

Az első részt ide kattintva tudod elolvasni, a második részt pedig itt. Bucsi Marianntól a saját szerzői oldalán is olvashatsz még novellákat.