Mielőtt megtalálod az igazit, az első lépés, hogy megszeresd önmagad

Megfigyeltem, hogy eddigi életem során mindig akkor talált rám a szerelem, amikor én voltam önmagam számára a legfontosabb, másrészt, amikor egyáltalán nem vágytam párkapcsolatra. Az első barátommal akkor találkoztam, amikor életemben először azt éreztem, hogy igazán szeretem önmagam.

Végül a kapcsolatunk két évig tartott, s el kellett fogadnom, hogy nem ő volt az igazi.

Emlékszem, hogy a szakításunk nagyon megviselt. Még csak 19 éves voltam, de komolyan elhittem, hogy az első szerelmem lesz egyben az utolsó is. Nem így lett. Miután elváltak útjaink, teljesen összezuhantam, aztán rá kellett döbbennem, hogy nem sírhatok valaki után, akinek nem én voltam a „mindene". Összeszedtem magam, és újra elkezdtem a saját életemmel foglalkozni. Csináltattam magamnak egy új frizurát, elkezdtem sportolni, és minden egyes nap azért dolgoztam, hogy felvegyenek az egyetemre. A pasik is megérezték a „szinglibuborékot", mert hiába nem akartam ismerkedni, a jelentkezők száma folyamatosan nőtt. Aztán az új munkahelyemen szembe találtam magam a volt párommal. Hosszasan néztük egymást, és már az első rövid beszélgetésünk után tudtuk: mi nem csak barátkozni fogunk egymással.

A második párkapcsolatom négy évig tartott, és ez az időszak igazi útkeresés volt számomra. Az életem minden területén változás történt: elvégeztem az egyetemet, elköltöztem otthonról, közben elkezdtem önfejlesztéssel foglalkozni. A tételmondathoz leginkább talán ez a pont kapcsolódik. Rengeteget fejlődtem, sokat tanultam magamról, és máshogy viszonyultam az élethez, a környezetemhez, és végső soron a volt páromhoz is. Az együtt töltött évek alatt változtam, és míg az elején kislány voltam, már egy felnőtt nő néz vissza rám a tükörből. Viszont közben a párommal elfejlődtünk egymástól, már nem emeltük, csak lehúztuk egymást. Végül szakítottunk, mert mindketten azt éreztük, hogy önmagunk árnyékává váltunk.

Jelen pillanatban élvezem, hogy nincs párkapcsolatom, és azt is, hogy egyedül élek, hiszen így nem kell máshoz alkalmazkodnom. Arra van időm és energiám, amire csak szeretném. Alapesetben, ehhez nem kellene egyedülállónak lenni, de annyi energiámat emésztette fel a volt párkapcsolatom, hogy saját magamra semmi sem maradt. Most végre érzem, hogy kezdek új erőre kapni, és tudok az utamon haladni. Tudom, hogy az előttem álló időszak számos felismerést tartogat, de nem rémít meg, hogy a saját életemért én vagyok a felelős.

Célom, hogy ha valaki az életembe lép, akkor szeretnék önmagam legjobb verziója lenni. És igen, az a véleményem, hogy az igazi előtt az első lépés megtalálni magunkat. Nem tudok annál felemelőbbet elképzelni, mint két olyan embert, akik a saját útjukat járják és már békében élnek önmagukkal, s végül egymásra találnak.

Amikor görcsösen akarjuk a szerelmet, akkor nem a saját életünkkel foglalkozunk, és nem a jelenben, hanem a jövőben vagyunk. Túlagyalunk, kombinálunk, meg akarunk felelni másoknak, és ezeknek mind-mind semmi értelme. Egyetlen dolgot tehetünk: önmagunkból és az életünkből kihozzuk a legtöbbet, ezzel pedig az önmagunk iránt érzett szeretet idővel elkezd növekedni. Ha van önbecsülésünk és pozitivitást sugárzunk, akkor az energiáinkat mások is érezni fogják, szívesen fognak velünk kapcsolódni, s minden bizonnyal közöttük lesz az igazi is.

Nyitókép: Shutterstock