Így raktam magam rendbe szakítás után: íme a tökéletes recept

Akkor is, ha mi szakítunk és akkor is, ha velünk szakítanak, mindkét esetben az ember lelkéből hatalmas részt kiszakít ez az érzelmi változás. Ám valljuk be, mindenkit jobban megvisel, ha ő az, akitől a másik szabadulni akar. Mi lehet a tökéletes gyógyír erre a lelki bajra?

Emlékszem arra, hogy tizenévesen miként éltem meg az első szerelmi csalódásom és arra is, amikor kis-felnőtt fejjel, a húszas éveim derekán milyen volt megélni az első komoly kapcsolatom végállomását.

Tizenévesen görcsösen ragaszkodunk az ideánkba. Bűnbakokat és válaszokat gyártunk arra, hogy miért kapaszkodjunk az illetőbe vagy, miért jó – értsük jól – a szenvedés. Később úgy tekintünk vissza, hogy keserédes állapot, ha szenvedhetünk valaki miatt. Az ember lelke vágyik arra, hogy végre valaki úgy szeresse, életében először, ahogy arra vágyik. Ha rögeszménkké válik valaki, akkor képesek vagyunk évekig szenvedni, mert elhisszük: ő az etalon. Így tettem én is, de bárcsak okosabb lettem volna.

Évekkel később, amikor az első komoly szakításomat megéltem, a szenvedésbe való belepusztulás nem maradt el, de már tudatosabb voltam. Erről írtam egy korábbi írásomban is, de kellően letaglózott, hogy első körben egy Messenger üzenetből tudtam meg: vége. Igaz, a találkozásunkkor letudtuk zárni érdemben is az együtt töltött két évünket, de azért na...

Az üzenet és a személyes találkozó között rendhagyó módon három hét telt el. Ez az időszak bizonytalanságot rejtett magában és arról szólt, amiről kellett: a szakitás meggyászolásáról. A receptem első pontja éppen ez: éljük meg a fájdalomunkat. Nem kell rögtön másnap főnixként újjá éledni, hanem adjunk magunknak arra időt, hogy átadjuk magunkat szívünk darabjainak széthullására. Ha nem törünk össze, nincs miből újragyúrni magunkat.

Szabjunk a gyásznak egyfajta határidőt. Emlékszem, kis híján beleragadtam a szenvedésállapotomba és ekkor jött egy felismerés, ami helyre rakta az agymenésem: Dóri nem engedheted meg magadnak, hogy megint teljesen összezuhanj. Itt nem a szakítás megélését értettem, hanem, hogy úgy megzuhanjak, mint ahogy tizenévesen megtettem. A személyes lezárás után még két hétig hagytam, hogy árnyéka legyek önmagamnak. Aztán átadtam magam életem legújabb fejezetének.

Forrás: Shutterstock

Egy hajfestéssel és egy vágással indult ez az új nyitány. Ez nem kötelező elem, de úgy éreztem, hogy nekem segíthet. Valaki mást, új önmagam akartam a tükörben látni és mivel régóta fantáziáltam arról, hogy más legyen a frizurám, így léptem. Hatványozottan fontosabb lépés önmagunk prioritási sorrendjén, hogy mi magunk álljunk az első helyen, jóformán minden felett. Ez alatt azt kell érteni, hogy 100%-ban azt kell néznünk, hogy számunkra mi építő, fontos, örömet adó. Mi az, ami a lelkünknek kell?

Régen olvastál ki egy jó könyvet, ami két éve a polcodon porosodik? Ülj le délután és olvass!

Nem érzed jól magad a bőrödben? Menj le a konditerembe és kezdd egy bérlet vásárlással.

Elhanyagoltad a barátaidat és szeretnél velük találkozni? Dobj egy üzenetet nekik és mozduljatok ki!

Miért fontos ez?

Azért, mert ezek útján fogsz eljutni oda, amit úgy hívunk: önszeretet. Ezt a teljesség igénye nélkül írom, de igyekszem kifejteni, hogy mire gondolok. A szakítást követően, éppen azért mert velünk szakítottak, az önbecsülésünk süllyed egyet. Ahhoz, hogy lelkünk egésze egyensúlyba kerüljön, mindent meg kell tennünk – önmagunkért -, hogy segítsük a növekedésben. Ezt komoly önmunkával tudjuk elérni, de szükséges hozzá, hogy magunkkal foglalkozzunk. Kell, hogy szeressünk önmagunkkal időt tölteni és hajlandóak legyünk bejárni ezt a rögös utat.

Amikor eljutunk abba az állapotba, hogy önmagunk számára végre a legfontosabbak vagyunk, akkor egyáltalán nem vágyunk már görcsösen egy új kapcsolatra. Szeretünk önmagunkkal lenni és ragyogunk saját valónkban. Az auránkat, a mi fény buborékunkat más is érzi majd, ezért sokan akarnak majd osztozni benne. Kérők és szingli pasik sokasága ugrik látóteredbe és egyszer feltűnik az a személy, akivel kölcsönösen megértek a találkozásotokra és akivel ismét egy újabb szakasz veszi kezdetét az életedben.

Nem állítom, hogy tökéletes a recept, de nekem segítettek ezek a támpontok, alkalmaztam és működött. Cikkem is ezzel a szándékkal készült, hogy ha te, kedves olvasó hasonló cipőben jársz, mint egykor én, akkor hamarabb kilábalj a lelki bajból és a szakítás völgyéből.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek