Aziz Ansari színész esete és a Le Monde-ban megjelent nyílt levél körüli botrány azonban jól jelzi: a mozgalom kilépett saját medréből.
A #MeToo hashtag vírusszerűen kezdett terjedni a Twitteren, szinte kirobbant a forradalom. A nők legújabb kori történetét digitális csatornákon kezdték el írni. Inspiráló írások, beszédek születtek a témában, és a női társadalom szinte egyöntetűen kimondta: régóta feszülő, soha be nem gyógyuló sebre próbál gyógyírt találni a mozgalom. Ami a hollywoodi álomgyár hatalmi visszaélésének indult, széleskörű megmozdulássá vált: a nők végre mernek beszélni egy kínzó problémáról.
A mozgalom célját illetően továbbra sem merültek fel kétségek, módszerét tekintve azonban annál inkább. A Le Monde közölte annak a 100 ismert nőnek a nyílt levelét, akik szerint a #MeToo túl messzire ment, és ahelyett, hogy megszabadítaná a nőket az örök áldozat szerepétől, még jobban hozzá köti őket. A legismertebb aláíró a francia mozi dámája, Catherine Deneuve. Ám fontos hozzátenni, hogy ő nem sokkal később bocsánatot kért a zaklatások áldozataitól - de csakis tőlük.
A színésznő kiállt a hatalmas vitát provokáló levél védelmében, amely szerint "a szexuális szabadság elengedhetetlen része, hogy a férfi ostromolja a nőt". Legyen bármilyen ügyetlen is a flört, vagy makacs az udvarlás, ne úgy tekintsenek rá, mint nemi erőszakra vagy szexuális zaklatásra, ami valóban súlyos bűntény. "A férfiak vágóhídra küldése a szexuális szabadság ellenségeit segíti ahelyett, hogy a nőket támogatná az önállóbbá válásban" - olvasható a levélben.
A feministák azonnal szétcincálták a levelet, mondván, az aláírók semmit nem tudnak a mai nők problémáiról. Ádáz vita alakult ki a közösségi médiában erkölcsről, feminizmusról, csábításról, szexről és a viktoriánus nőideálról. A levelet kritizálók megdöbbentőnek tartják, hogy ilyen gondolatok egyáltalán napvilágot láthattak. Hiányolják az aláírók szolidaritását az áldozatokkal, és úgy gondolják, hogy helyzeti előnyük, ismertségük miatt képtelenek átérezni ezeknek a nőknek a sorsát.
A fenti érvelésnek azonban ellentmond, hogy a levél egyik kezdeményezője a francia-iráni írónő, Abnousse Shalmani, aki maga is erőszak áldozata volt. Gyermekként neki is viselnie kellett a muszlim fátyolt Teheránban.
Ahogy a feminizmus sem egy monolitikus intézmény, úgy az is egyéni érzékenység kérdése, hogy ki mit enged meg a másiknak, kinek mi számít flörtnek vagy zaklatásnak. A "bűnös, amíg be nem bizonyosodik az ártatlansága" gondolkodásmód nagyon rossz irányba visz.
A nyilvánosság ereje hatalmas, de például Aziz Ansari színész esete példázza: egy félreértés miatt könnyedén tönkre lehet tenni valaki életét. (Egy nő álnéven megírta, hogy élete legrosszabb estéje volt, amikor a színésszel randevúzott. Lényegében azzal vádolta meg, hogy nem vette észre, hogy hogyan is érzi magát.)
Szóval akkor pro vagy kontra?
Nem vagyunk egyformák. Felnőtt nők és férfiak kapcsolatában ki húzza meg a vonalat, eddig és ne tovább? Ki mondja meg, mi számít még csábítónak, és mi otrombának? Nem jár bocsánat az erőszaktevőnek, a zaklatónak, és ezt ki is kell mondani. A #MeToo mozgalom vitathatatlan érdeme, hogy szabad utat engedett a párbeszédnek, ami egy majdani társadalmi egyezség kialakulásához vezethet.
Olyan konszenzushoz, amihez jó érzéssel csatlakoznak nők, férfiak. Ami csökkenti a félelmet és a feszültséget, ami egyértelművé teszi, mi számít zaklatásnak, de nem cenzúrázza a kapcsolatokat. Aminek hatására még jobban tiszteljük egymást, és csökkenteni tudjuk a szörnyű esetek számát.
Hisz mindannyian ezt szeretnénk, nem igaz? #MeToo.
Nagy Viktória
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.