A kórházi játszóház - Menedék a földi pokolban

Eltelt az első három nap a sokkolóan friss leukémia diagnózis után, az intenzív osztályról a hematológiai osztályra kerültünk Marcival. Egy úgynevezett elkülönítő lett az új otthonunk.

Olyan két héttel számoltak az orvosok, hogy itt megerősödik a kisfiam annyira, hogy az osztályos kórterembe is kikerülhetünk - más hasonló betegséggel küzdő gyerekek közé. Ebből a két hétből két hónap lett. És nem mondhatom, hogy erősen, és fitten költöztünk, de többek közt a nyugtatóknak is köszönhetően pár nap után képesek voltunk egy picit kifele is kukucskálni a belső poklunkból.

Arra lettem figyelmes, hogy a jobb állapotban lévő gyerekek emlegetnek egy bizonyos Kati nénit, akihez aztán "ki is mennek" és mindig vidáman, apró ajándékokkal térnek vissza a kórterembe. És minden reggel nagyon várják, hogy elkezdődjön a vizit, mert csak azután lehet kimenni játszani.

Forrás: SOTE Játszóház Alapítvány/ Facebook

Kíváncsivá tett, mit lehet ott csinálni az oly' messzinek tűnő kis házikóban. Amikor egy picit kiszámíthatóbbak és elviselhetőbbek lettek a hétköznapok, nekiindultunk, hogy felderítsük Kati néni birodalmát, ami Marcin kívül sok beteg gyermek legpozitívabb élményeit adta kezelésük ideje alatt.

Akkortájt, amikor Polcz Alain pszichológus és író elkezdett a II. sz. Gyermekklinikán dolgozni, az édesanyák hetente egyszer egy órára mehettek be meglátogatni tartós, hosszú betegséggel kezelt gyermeküket. Nagy ellenállásba ütközött eleinte a pszichológus javaslata, hogy legalább a gyermekonkológiai részlegre naponta egy órára jöhessenek be gyermekükhöz az édesanyák. De sikerült. Polcz Alain 1976-ban elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát gyerekeknek.


1980-ban pedig már egy egész játszóház is épült a gyermekek nagy örömére, amit 19 éve Mina Katalin népi játék és kézműves szakoktató vezet.

Az első találkozás nagyon furcsa volt. Marci nem is tudta, hogyan reagáljon. Itt van ebben a nem túl rózsás helyzetben, legyengülten, fájdalmakkal, rosszkedvvel, infúziós állványhoz kötve, és amikor az ajtó kitárul, ott pedig egy valódi játékbirodalom fogadja.

Hirtelen nehéz volt eldönteni: ez álom vagy valóság?

Ezt most tényleg lehet? Lehet élvezni is kicsit a napot? Legalább 10 percet, amíg nem kell újra kimenni pisilni, vagy nem szól a pumpa, hogy lejárt a kezelés. Vagy esetleg fél órát is, ami alatt már össze lehet rakni egy legó targoncát. Később már órákat is el lehetett itt tölteni, amikor már annyira erős volt Marci, hogy a megszakítások ellenére volt ereje visszatolni az állványát a mosdó után.

Forrás: SOTE Játszóház Alapítvány/ Facebook

Ebben az apró palotában minden korosztály megtalálja a neki örömt jelentő elfoglaltságot. Kati néni mindenhez ért, mindent kitanult az évek alatt, ami a gyermekeknek örömet okoz. De amihez a legjobban ért, az maga a gyermek. Aki persze nem mind vidáman érkezik, hanem sokszor mérgesen, nyűgösen, lehangoltan, veszekedősen. Kati néni akkor is tudja, mit ajánljon, ami felvidítja a kicsit és nagyot. Mindenkit ismer évekre visszamenőleg. Mert a gyerekek hosszú évek után is visszatérnek egy-egy kontroll alkalmával, és amikor tehetik, beköszönnek neki.

Aztán néha érkezik egy meglepetés is, akit rég látott már Kati néni. Egy fiatalember kopogtat és öleli meg, majd ragyogó arccal újságolja: ő az egyik új rezidens. Betegségéből kigyógyulva orvosként szeretné visszaadni, amit kapott. És persze, hogy pont itt, ezen a klinikán.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?