A bélrendszered nem ciki!

Elképesztően tudom osztani az észt a rendszeres szűrésre járásról, kivizsgálásról - közben pedig a "nem kell félni a fehér köpenyesektől" kezdve a "jobb félni, mint megijedni" szállóigék sokaságát sorjázom nagy mellénnyel. Egészen addig a pillanatig, amíg nem rólam van szó. Akkor valahogy hirtelen már más a megközelítés. Meg hát úgysincs nekem semmi bajom. Majd egy kis csalántea vagy kamilla megoldja. Jól kialszom magam, és már nyoma sem lesz.

Kivéve, ha nem így alakul. Mert sajnos van olyan, hogy a betegség egyszer csak felüti a fejét, aztán pedig elfelejt távozni, és kéretlen útitársként csatlakozik a hátralévő évekre. És akkor hiába rohangálunk főorvostól MRI vizsgálatig, könnyen lehet, hogy az lesz a vége, hogy meg kell tanulnunk együtt élni a tünetekkel.

Mindamellett, hogy a tünetek borzalmasan kellemetlenek, a betegség még nehezen is diagnosztizálható. Mielőtt meg lehetne állapítani, hogy valakinél az IBD okozza az "apró kellemetlenségeket", ki kell zárni, hogy stressz vagy fertőzés okozta tünetekről van-e szó. Szintén nehezítő körülmény, hogy a legtöbb esetben fiatal korban kerül terítékre a puffadás, a hascsikarás, a kellemetlen hangok, a szagok és a hasmenés. Az érintetteknél megsokszorozódik a wc használat, amit ha akarnának sem tudnának eltitkolni a környezetük elől. Így főleg fiatalkorban, de nem ritkán felnőttként is a stigmatizáció áldozatául esnek az IBD-s betegek.

Egy érintett harmincas anyuka mesélte el nekem, hogy 17 évesen - a diagnózis hallatán - mély depresszióba süllyedt. Szeretett volna meghalni.

Jó hír, hogy bár a tudomány jelenlegi állása szerint még nem gyógyítható az IBD, de nagyon szépen kordában tartható. És amit nem győznek hangsúlyozni az érintettek: semmivel sem ér kevesebbet a munkájuk, mint egészséges társaiknak.

Mindent összevetve a legfontosabb, hogy ne legyünk restek orvoshoz fordulni, ha a normálistól eltérő tünetek jelentkeznek. Hiszen a halogatás a gyulladásos bélbetegségeknél hatványozottan megbosszulja magát.

Nyitókép: iStockphoto