A világ egyre sötétebb lesz: Claude Monet és szembetegsége

Közismert tény, hogy a nagy impresszionista, Claude Monet (1840-1926) időskori szürkehályogban szenvedett. Mint tudjuk, ez a betegség homályossá teszi a látást, olyan, mintha egy nagyon erősen maszatos szemüvegen keresztül néznénk a világot. A betegség kezdetén minden csak egy kicsit homályosabb, először a részletek mosódnak el, aztán minél előrehaladottabbá válik, annál kevésbé ismerhető fel a valóság, majd teljes vakságot is eredményezhet.

Ezen kívül az árnyalatok érzékelését is befolyásolja: egyre nehezebbé válik a hasonló színek megkülönböztetése egymástól, és teljesen valótlanná teszi a színérzékelést.

Monet 1916-ban új tavirózsás sorozatba kezdett - ezeket a nagyméretű műveket a francia államnak ajánlotta fel. Ám ezeken a remekműveken komoly változás figyelhető meg: nemcsak a színei, hanem az ecsetkezelése is elnagyoltabb lett. Az elszánt mester nem hagyta, hogy gyengülő látása megfossza őt az alkotás lehetőségétől. Rendszerezte és felcímkézte a festékes tubusait, így ez alapján a pontos és megmásíthatatlan rendszer alapján tudta, hogy milyen színt hord fel a palettájára.

Szembetegsége rányomta bélyegét késői műveire: a színek mintha feloldódtak és önálló életet éltek volna, így már-már absztrachálta motívumait. Ez azonban, mint tudjuk, nem a véletlen műve volt, és nem is tudatos eltökéltség eredménye, hanem a művész szembetegségével függött össze. Azonban hiába vált egyre sürgetőbbé a műtét elvégzése, ezt ő egyre csak halogatta. Nagyon félt az operáció következményeitől és a teljes vakságtól, ami érthető is, hiszen ezek a beavatkozások akkoriban még nagyon kezdetleges voltak.

Miután azonban már nem volt vesztenivalója, alávetette magát a műtétnek. Az operációk először átmeneti látászavarhoz vezettek, a 85. életévét is betöltötte, mire végre találtak számára megfelelő színezett szemüveget, amellyel visszatért eredeti festési stílusához. Sőt, szembetegségének tíz éve alatt festett műveiből sokat átfestett, egyeseket pedig meg is semmisített.

Így tudta legbelsőbb vágyát valóra váltani, és befejezni híres tavirózsa képeit. A két méter magas és majdnem 100 méter hosszú, 22 darabból összeállított műből egy vízi tájkép bontakozik ki, teleszórva tavirózsákkal, fűzfaágakkal, a fák és felhők tükröződéseivel, ami a nézőkben a vég nélküliség illúzióját kelti.

A művész régi jó barátja, Clemenceau miniszterelnök javaslatára a tavirózsa pannókat Párizsban, a Szajna partján lévő Tuileriák kertjében, az Orangerie Múzeumban helyezték el, ahol ma is megcsodálhatjuk őket.

A visszaszerzett látás öröme azonban csak rövid ideig tartott: 1926-ban gyógyíthatatlan tüdőbajt diagnosztizáltak a festőnél, aminek következtében december 5-én meghalt. Az Orangerie átadására a festő halálát követő évben került sor.

Nyitókép: AFPforum